| Gondoltam olvasgatom a Sárkányölő fórumait, hátha találok valami érdekeset benn, és akkor olvasom raimhol üzenetét. Ezt az alpári szemét kunyizós dumát: "akiben van valamennyi szeretet támogassa szervezetünket 1200 forinttal!" Úgy látszik bennem nincs, mert az ilyeneket sosem támogatom, sőt, megvetem! |
Sziasztok!
van egy szervezet, ahol beteg gyerekeket segítünk,
ezért kérünk mindenkit, hogy akiben van valamennyi szeretet támogassa szervezetünket 1200 forinttal!
csak hívni kell egy telefonszámot 19 másodpercig
vezetékes telefonról: 0690-18710-1
vagy mobil telefonról:0690-18710-0
nagyon szépen köszönünk minden segítséget! |
| Ogárunk ráérősen adja felső karjaiba a fazon lábát, aki így háttal, fejjel lefelé volt neki. Nem kedveli azokat, akik ártatlanokat ölnek. Elégedetlenné vált az arckifejezése, majd két könyöktüskéjével fölnyitotta áldozata gerincét. A sisak lehullott. |
A szerzetes szerencsére a szúró kartól egy kibukott fejvadásznyi távolságra van: két kezével markolja így a szétroncsolódott kar csuklóját, s bepördül a férfi háta mögé, elkerülve a támadást. Hátának feszíti a rabul ejtett végtagot, s átlendíti ellenségét maga fölött, csípővel megsegítve. A mozdulat eredményeképp borzasztóan földhöz vágja, hogy az csak nyekken, de erre még rásegít egy fellendített lábból lesújtott tüdőre sarkalás.
A sisak felzúg, ahogy viselője valami artikulálatlan káromkodást zeng a fémfödőnek: a nyél kettétörik az ogár ocsmány képén. Tesz néhány meddő kísérletet lábai kiszabadítására, meg néhány öklöst mér ellenfele arcára, egyre elkeseredettebben... |
Nagyjából még ennyi kellett az arckendős figurának, hogy elejtse fegyverét használhatatlanná vált kezéből. Azonban még most sem adja fel: testközelből döf, ami a belharc miatt igen veszélyes.
Ám nem számol az ogár kitinesen megvastagodott bőrével. Az ogár megszokta már, hogy a gyengébb fegyverek meg sem sebzik. Alsó két karjával elkapja a fazon lábát, míg a két bárdlappal igyekszik eltéríteni a döfést. |
A szerzetes a gyomorszúrást egy oldallépéssel hárítja - ekkora mozdulat pont elég, miután már újra biztosan áll a lábán. Azért még feltesz magának egy filozofikus kérdést azzal kapcsolatban, hogy ellenfele miért nem támad a másik karral - úgyhogy biztos ami biztos alapon csak azt a kart támadja. Előbb jobb könyékkel sújt rá a felkarra, majd bal öklével csap a lágy részbe. Ha már ilyen közel van, egy harmadik csapást is bevisz, két kezével megragadva a kart, és térdével a könyökre támadva.
A sisakosnak alighanem most élete pörög szeme előtt, mert mindenre elszánta magát. Felemeli a nyelet, két lábbal érkezve az ogárra, majd teljes erejéből az arcra támad, bízva az óriáserőben, no meg abban, hogy Grazkul szerető karjai inkább az ő büdös lábával foglalkoznak, mintsem avval, hogy szép szemének nem lesz majd párja... |
A szerzetes még időben elhárítja a tűket, amíg valószínűleg mérgezettek lehettek. Gyorsasága ismét elég ahhoz, hogy az átlagos ellenfelekhez szokott fejvadász fölé kerekedjen. Telibefejeli annak bal vállát. A karja mér megtartotta a fegyvert, de most nem támad vele tudjisten miért. A másikkal viszont alattomosan a gyomrod felé szúr.
Az ogár megvetette lábát, az ember ereje és testsúlya ezúttal kevésnek bizonyult. A fegyver nyelét megkaparinthatta, és lehet, hogy el is zuhant vele. Gazkul most egyenlőre a szeme felé böködést igyekszik hárítani és fölkészül egy mindent eldöntő rohamra. |
Sosem jelent jót, ha az ember felé dobómozdulatokat tesznek - tartja az ősi kobudera bölcsesség, és a szerzetes is ehhez tartja magát. Tekintve, hogy eleve féltérden volt, vetődéssel nincs esélye kitérni. Újabb adagot szabadít fel a lappangó erejéből, s egy határozott mozdulattal próbálja meg, ha nem is elkapni a tűket, de kisöpörni őket az útjából, mialatt arcát vadul hátra rántja. Nem is törődve a sikerével, előre robban, hogy elsodorja az ellenséget, rosszabb esetben is a földre taszítván, szerencsésebb-ben pedig lefejelvén.
A harcos megérzi a parányi emelkedést, és teljes erejéből rántani kezdi a fegyvert: veszteni nem veszthet a mozdulattal. Amennyiben Gazkul makacs, úgy az ogárt is alighanem felrántja ezzel a mozdulattal, kockáztatva a fegyver széttörését, de a nyél így is-úgy is felszabadul. A zuhanás már csak pár pillanatra van, de gondoskodik róla, hogy legalább a megperdített tompa nyél érkezzen először, preferáltan a férfi szemébe. |
A fickó nem dől be, egy tigrisbukfenccel ugorja át a lábsöprést, így elkerülve a felütést és kerülve félhátulra Koga mögé. Ő annyit lát, hogy az ellen egyetlen mozdulatból talpra húzza magát hátranyúl tarkójához és előreint kezével. Ha csak a szerzetesnek nincs erre valamilyen technikája, a dobótűk, melyeket a zsoldos nekidobott, eltalálják.
Gazkul nem bolond, amint észreveszi mire készül a sisakos, kirántja a sebből az acélhegyet és csatabárdjával a pusztuló köpetnyomtól távolabb, az ellenfél felé, fegyvertörést hajt végre. Ha ő el is engedi, akkor is valószínűleg kettévágja vagy első, vagy második csapásával. |
Az önjelölt akrobata egyedül a reményben bízik, amikor új őrültségbe kezd: nekiáll pörögni az egyre labilisabb tengely körül, kiadósan megmozgatva a sebben a fegyvert. Közben változtatja magasságát is, ide-oda, így ha nem is rántja ki az ogár magából az eszközt, akkor is tőle távol fog landolni a zuhanás végeztével.
Koga nem tétlenkedik, hanem ellenfele után ered: azért nem bíz semmit a véletlenre. Balját parasztlengőre lendíti, de ez csak ijesztés: elengedi magát a lendülettel, és a maszkoshoz már szinte térden csúszik - eltekintve persze a széles ívű lábkaszálástól, meg az utána indított, amolyan 'kiütlek röptiben' jobbostól. |
A harcost meglepi, hogy ellenfele ignorálja a gravitációt, majd métereket röpül hátra az emberfeletti erejű rúgástól. Nyilvánvalóan alábecsülte az ellenfelét. A hátára érkezik, ám gyakorlottan átfordul és egy macska ügyességével érkezik talpra. A mellkasához kap és kissé összegörnyed, nyílván kiszorult belőle a szusz. Orrán és száján vékony csík van folyik a vére, amit még az előző fejrúgás okozott.
Az ogár egy pillanatra elvesztette a fonalat, már csak azt vette észre, csatabárdjai hibáztak s vasmarkú ellenfele nyakába húzott lábakkal lóg a szeren, majd valamiféle érdekes formamutatványt kíván végrehajtani rajta. Nos, Gazkul is összelapított már pár ónkupát élete során, és nem csak a nyálával. A csenevész emberfattyú két mázsányi ellenállásba ütközik, mivel ogárunk úgy dönt, hogy egyhelyben marad s ennek megfelelően megveti lábait. Két szabad kezét pedig a piszkabotra fogta, közvetlenül sebe előtt. Megfeszítette karjait, a maga irányába. Atlétatehetségünk így nem hogy rúdugrani, de már kihúzni se nagyon lesz képes lándzsáját. A csatabárdok harcra készen várják, hogy bárki húsába marjanak, aki közelükbe óvakodna: Gazkul fölkészít egy cselekedetet. A drabális alak ráköp markai mögött a fegyver nyelére majd a sisakos arcába vigyorog. Az először nem értheti a gesztust, majd legnagyobb riadalmára a nyél vadul füstölni kezd... |
A kobudera két gyors pislogással nyugtázza felszaggatott ruháját, meg a hosszú vércsíkot, ami alatta sajog. Fejét már ellenfele felé is kapja, s ezúttal nem bíz semmit a véletlenre. Elég neki egy tört szekundum, meg egy enyhe rogyasztás a távolabbik lábával: a nyugalom önti el, amint ereiben felpezseg a kevesek által kiismert misztikus erő. Zöldellő fákra gondol, csicsergő madarakra, mialatt olyan mozdulatba robban előre, hogy ellenfele mellkasáig emelkedjen, ugró lábát előre vetve egy olyan rúgásba, amit még a templom vízköpői is megbánnának.
Gazkult kellemetlen meglepetésként érheti, hogy az irányából kilökött gyenge kis bot mögött micsoda erő lappang: a szúrásba fektetett erő egy gyengébb testalkatú embert alighanem a földhöz szegezett volna. Rohamra indul, de ellenfele épp csak felszökken, gyakorlatilag vitetve magát a robosztus ogárral: a hegy csúnyán belefúródott a vállába. Mielőtt a fegyver szétzúzására törhetne, a sisakos a földre húzza magát, majd egy nagyobb ugrást tesz - ezúttal előre, mint a rúdugró. |
A harcos fegyverei mélyen végigszántanak a szerzetes testén, egyedül belső erejének köszönhető, hogy még ebben a testhelyzetben is képes végigvinni a támadását. A sebessége túl gyors, hogy képes legyen hárítani, így megpróbálja kiforogni a támadást. Ez csak részben sikerül neki, ám ez is elég ahhoz, hogy ne törjön be az orra, vagy repedjen el az állkapcsa. A fájdalom azonban nem zökkenti ki, a pördülést tovább folytatva ismét szembe kerül a kobuderával és egy szökkenés kíséretében villámgyorsan riposztol a tótágast álló alakra Mindkét fegyverével vízszintesen, csípőmagasságban vág, hogy kionthassa az apró alak zsigereit.
Hegyomlás-szerű bődüléssel vetette magát előre Gazkul. Alsó kezeibe fogta a csatabárdok nyelét, ám eközben már el is indult térdelő állásából előre a törékeny kis rózsaszín-bőrű felé. Bal fölső karjával a lecsapó gyönge kis bot irányába sújtott, hogy fejétől eltérítse, de nem is szentelt neki különösebb figyelmet, így valószínűleg az mégis megvághatja vállát, ha az ellenfél végig koncentrál a támadásra, akár bele is fúródhat. Másik három karját kitárva folytatta a lendülést. Hosszú, izmos karjait a csatabárdokkal meghosszítva vajmi kevés esély van félreugrani oldalt útjából, jobb fölső karját magasba tartva is felkészült megragadni ellenfelét, amikor célba érkezett. Az összefelé csapó fegyverei széles ívben érkeznek, hogy combközép magasságban összezúzhassák a sisakost, ha hátrébb ugrana. Pedig ez alig csak egy lépéssel ígérkezik rosszabb halálnemnek, mint az ogár ölelése. |
A kobuderát keményebb fából faragták, mintsem hogy ilyen helyzetekben megijedjen. Kienged egy kiáltást magából, ami már önmagában sem kecsegtet sok jóval - s ezt követően kezeit saját feje mellé kapja, a föld felé fordítva. Mozdulatai elmosódottan gyorsak, lábait fellendíti, kézállásba fordulva, így támadójának a korábbi védtelen ellenség helyett most annak két, vészesen felé közeledő talpával kell szembenéznie.
A mozdulat nem torpant meg, helyette irányt változtatott - ám olyan erővel, ami már önmagában csaknem eltörte a fegyvert. A sisakos visszaemelte a magasba a lándzsát, így annak hegye most kettejük között volt, bőven a fejük fölött, legalábbis egy tört pillanatig - mielőtt egy fürge fogásváltás után el nem kezdett Gazkul arca felé száguldani! |
A bola egyik ínhúrja megrezgette Koga ominózus fülét, ám nem szakította be annak koponyáját. Ő azonban a következő pillanatban rájöhet, hogy igen szerencsétlen dolog fejjel az ellenfél felé a hátán feküdni. A bekötött arcú figurának már a kezében táncolt másik, szakasztott ugyanolyan rövidkardja és stabilan a kobudera mellett állt. Lesújtó pengéi nem döftek csak vágtak, ám jótékonyan befedve a területet amerre hősünk elgurulhatna. Így ugyan nem tud végzetes sebet adni, de a penge húst és vagy a védekező karon, vagy a mellkason.
Egyszerre több dolog történt. Gazkul döndülve féltérdre rogyott így biztosítva egyensúlyát a következő manőverhez. Ekkorra már bal alsó karjával lefelé vágott, így könyöktüskéje ujjnyira a talajba fúródott, pajzsként védve a lándzsa ellen. Meg sem próbált a sisakos felé ütni csatabárdjaival, ahhoz előrébb kellett volna ugrania, amihez nem volt elég gyors. A két penge a fegyverre sújtott, hogy kihasználva erejét, és tanult zúzótechnikáját kettétörhesse az ellenfél fegyverét. A bárdfejek egymást követték, így egy nagyjából szűk négyarasznyi távolságot lefedve. Tehát, ha az ellenfél folytatja a csapást megakad a csonttüskén, ha megállítja, vagy megpróbálja visszahúzni akkor előfordulhat, hogy puszta kézzel folytatja a küzdelmet. |
Koga füle megrezzent, amint megneszelte a támadást. Nem kapta oda a fejét, mert szeme sarkából is láthatta, hogy itt bizony kiadós migrén repül felé. Mivel különösebb tekergőzésre már nem volt módja, egyszerűen hagyta kifutni maga alól a lábait: a hátára fordult a levegőben, s még karjával lendített, hogy hamarabb a földre érjen, így a fegyver majd elzúg fölötte.
A sisakos sem tétovázott sokat: feje fölött széles ívben forgatta meg a fegyvert, közben tett vagy másfél lépést előre, hogy zárja a távolságot. A lándzsa gyorsan járt a kezében, hegye hasította a levegőt, de még egy tolás és hajolás után már Gazkul lábai felé süvített, hogy az ogár alól kisöpörje a talajt. |
Négy karjával nagy köröket leírva topogott hátra, hogy megőrízze az egyensúlyát. Nem szokott hozzá, hogy tetemes mennyiségű töményszeszen kívül bármi megtántorítsa. Ennek már a fele sem tréfa! -gondolta, hát fölső két karjával fegyvereiért nyúlt, míg az alsó kettőt védekezően maga elé tartotta, ökölbe szorított mancsain látványosan villogtatva a csontbütykeit.
A másik figurán nem volt vért, csak egy szűkre szabott mélybarna vászonviselet, amit az arca elé kötött kendővel egészített ki. Egy görbe pengét pörgetett a kezében szemkápráztató ügyességgel. A mozdulatok kiforrottak voltak, az olajban edzett matt acélon azonban nem csillant meg a napfény. Hirtelen kivágódott a fickó eddig rejtve maradt keze. A játék a fegyverrel csak megtévesztés volt, az elhajított bola már félúton járt a kobudera felé. |
A kisember most örült, hogy beszerzett egy sisakot. A T-alakú nyílás miatt a rá fröcsögő nyál jelentős része fennakadt a fémen. Lándzsájával így mindenesetre muris képet nyújtott, hisz amint az ogár magához emelte, már csak lábujjaival érintette a talajt.
- A hülyék mindig házhoz jönnek a pofonért - sziszegte vissza válaszul, majd mozgásba lendült. Szabad kezével megragadta a túlméretezett hím egyik karját, s azon csüngve emelte be lábait kettejük közé. Gazkul maga is meglepődött, amikor a következő pillanatban elemi erejű lökést érzett - a kisember valósággal kirobbant a fogásból, s neki is alighanem meg kellett vetnie a lábát, hogy ne essen hátra a lórúgástól.
Koga eddig csendben szemlélte az eseményeket - gondolván barátja úgy is jobb érzékkel rendelkezik a diplomáciához, de az impozáns szaltót szemlélve maga is előre ugrott.
- Úgy vélem hát, hogy az erőszak az egyetlen megoldás? - kérdezte, de a választ nem várta, csak ütésre készítette a kezét. |
Az ogár árnyéka megsértette a lándzsás fazon intim szféráját, majd maga az ogár. Atyai mozdulattal emelte közel büdös pofájához a keménykedő fazont. Ilyen közelről a rücskös áll egy hegylánc madártávlati képének látszott. Az ismeretlen figura nagy tétben mert volna rá fogadni, hogy ezen az arcon sajtot lehetne reszelni. Az ismeretlen az arcába köhögött... azaz nem.. valójában beszélt, bár a torka és ormótlan fogai nyílván nem erre terveztettek. Inkább útmenti gránittömböket csócsálni és a törmelékkel gargarizálni.
-Szóval, kisember. Mi ott az odabent azt hallottuk nagyon kemények vagytok a szegény kicsi emberkékkel, meg gnómocskákkal -bár ez szubjektív lehetett, hiszen egy kifejlett bika testsúlyával bíró valakihez képest mindenki kicsi- Ha seggbe rúgásér' jöttetek, hát miért nem hordtátok a retkes valagatok rögtön elibünk? |
A nap alábukó vörös képe már szerteszét szórta az árnyékokat, s csupán egy guruló ördögszekér hiányzott volna ahhoz, hogy a Kalandok Városát egy egész más világgal tévessze össze az épp arra járó.
Az ogár csizmái nehezen csattogtak, s hosszú fekete sávot tolt maga előtt, az árnyékát. E mögül bukott elő egy sokkal kisebb alak: a régről ismert kobudera. Cserzett, sötét tónusú bőre, kopasz feje, alacsony termete, enyhén hegyes fülei, vörös szerzetesi ruhája alatt feszülő izmai, no meg némiképp izgága járása Gazkul mellett csak egyről árulkodhattak: ő Koga, aki pont annyi fogat tud kirúgni egy lendülettel, mint ahányas sarut hord.
Az utca végébe igyekeztek, mert onnan hírlett a ramazuli. Kisvártatva fel is tűnt a bajkeverő kompánia, épp egy szerencsétlen páncélost püföltek vaskockává. Sziluettjük látszott még csak, de már az sem ígért baráti társalgást. Szálfegyver pördült, használója ugrott, a másik pedig villámgyorsan mozgott ide-oda, hogy még a harci eszköze sem látszott. Odébb, tőlük távolabb csendesen figyelt valaki keresztbe font kezekkel, ám baljósan túlméretezett, főgonoszi árnyékkal. |
Gazkul nemrég tért csak vissza a Kalandok városába. Ismenával, a gilf lánnyal elváltak útjaik. A hölgynek a klán érdekeiben kellett eljárnia valamerre, míg a Kriglik Ura, Tömlők Ürítője ide kapott megbízást. A kevés civilizált ogártörzs egyikében nevelkedett figurát távolról sem lehetett összetéveszteni egy emberrel. Szekrény felsőtestét cölöplábain egyensúlyozta. Brutális pofáján a legkülönbözőbb érzelmek vándoroltak: elégedettség és elégedetlenség. Vaskos ajkai közül méretes sárga agyarak álltak ki. Dolog nélkül hol terebélyes orrát túrta, fülét birizgálta, ágyékát vagy ülepét vakarta. Akár mindet egyszerre, hiszen négy karja volt. Vértet nem hordott. Nehéz is lett volna találni megfelelőt, hiszen, ha az ogár fiának két alsó könyökéből félméteres csonttüskék állnak ki, az megnehezíti mindennek a felvételét.
Éppen egy régről ismert kobuderával idézett vissza régi emlékeket ivásokról és küzdelmekről a Nyúvattban, amikor hírét vette hová hanyatlott a közbiztonság az utóbbi időben. Tüstént a helyszínre hordta hát habtestét, hiszen egy kellemes verekedésben bármikor benne van.
Csak a jelentkező kevés. |
A város esti órái korántsem voltak olyan nyugodalmasak, mint az utóbbi hónapokban bármikor máskor.
A kalandozók már nagyon sok ideje távol voltak, a lassan otthonuknak mondott város pedig folytatta szürke mindennapjait. Kereskedők jöttek-mentek, műhelyek alakultak, mások megszűntek. Gyakran fordultak meg messzi földről jött vándorok, hihetetlen történetekkel, s a fogadó forgalma pedig töretlen maradt a törzsvendégek távollétében is.
Aztán persze voltak a bajkeverők.
A legtöbbjüket hamar kiebrudálta a fogadó Góleme, vagy a városőrök regulázták meg őket, ritkán kellett bevetni a helyiekből összeverődött lincsosztagot, s a lovagoknak is volt jobb dolguk holmi haramiák lepofozásánál.
De ez a mai társaság, ez más volt.
Ketten törtek-zúztak, gondosan elkerülve a kocsmát - páran azt beszélték, hogy pont onnan indult a baj, összevesztek valamin. Mindenesetre megneszelték, hogy a kalandozók többsége épp messze földön van, így kikiáltották magukat a város királyainak. Sarcot kértek a szomszéd gnómtól, aki éppen zárni készült volna: amaz kiröhögte őket. Aztán kiverték a fogait.
Sorra mentek az üzleteken, s már szétzúzták a kovácsműhelyt is. A városőrök mind nagyobb és nagyobb számban küldték az erősítést, de csakhamar feladták: harminc ember elvesztése is sok volt, még gyémántokban is, ami a feltámasztásukhoz kellett volna.
És csak hárman voltak... |
Szénszakáll elbúcsúzott a kalandozóktól, mégegyszer megköszönve a segítséget. A zöld manócskához vezet titeket, aki az arannyal telt kondérján ül még mindig. Szivárványpostán hagyjátok el a furcsa, egyszersmind varázslatos helyet. A visszaút a hegyek közt békésnek, noha fárasztónak bizonyult.
//irány a Nyúvadt, összefuttok a többiekkel// |
Vándor nem sok figyelmet szentel a pálcának és a tegeznek, ám a csuklóvédő felkelti a figyelmét. Természetesen meg sem halja, hogy milyen képességekkel rendelkezik. Csupán a kidolgozása alapján érdeklődik iránta.
-Akkor, nincs más! Pakoljunk fel, és induljunk! Köszönünk mindent. -Fordul a druidához, és int a többieknek. |
A druida megcsóváltja a fejét.
-Sajnos nemtudom miként tehetnénk akármit is érte. Igyekeztem az álmok földjén megkeresni, de nem jártam sikerrel. Esetleg majd később, ha megtudok valamit szólok nektek. Értékes segítőtársaknak bizonyultatok. A tárgyak, amikről szó volt.
Egy ládát húz elő, amely látszólag minden faragás nélkül, így fejlődött ki egyszer. Az illesztésekről leemelve a tetejét néhány réginek látszó tárgy tűnik elő. A druida értő kezekkel pakol ki, közben mindegyik tárgyra szentel egy hosszabb pillanatot, néhányhoz hozzá is fűz egy-egy szót, de látszólag csak magának.
-Ezeket tudom fölajánlani, illetve Sheran áldását, amiért sikerrel védelmeztétek erdejét.
Az asztalra egy fából faragott csuklóvédő került, egy varázspálca és egy közönséges tegez, koránsem közönséges nyílvesszőkkel.
//Kérges csuklóvédő: minden fizikai támadásból felfog 1 pontnyi sebzést. Ez a védelem nem adódik össze egyéb hasonló mágiákkal vagy varázstárgyakkal (pl: Kőbőr)
Kaptárpálca: a mágus képes Darázsraj varázslatot létrehozni egy töltetért, ami körönként d6ot sebez és 33% eséllyel félbe szakítja a célpont folyamatban lévő cselekedetét, 3 körig. 4 töltet.
Kutató vesszők: elég a célpontra gondolni erősen és úgy kilőni, a nyílvessző meg fogja találni azt. Akár sarkokon fordul be, vagy a csigalépcső vonalát követve éri el azt, egészen az íj lőtávjáig. +1es varázstárgyként működik, így +1 sebzést biztosít. Egyszer használható. 6 vessző. // |
| -Így van! Engem rendkívül izgat, mit keres ott, miért csak egy lényt engedett be, és miért éppen egy tó fenekén alussza nem épp természetes álmát.- lép barátja mellé a mágus. |
| -A barátaim, biztos örülnének néhány pofás varázstárgynak. Engem mégis inkább az a lány érdekel a tófenéken! Szól a barbár, majd társaira néz támogatást remélve. |
-Na, énis így gondoltam.
Folytatva kis szünet után, amikor a felvetődő nem túl számos ötletet taglalhatták hőseink.
-A legfőbb feladatot befejeztétek, nos ki vele, mit szeretnétek fáradozásaitokért? |
| Történéseket végig rejtve a bokrok közül figyelte, közben a környéket is fürkészte, majd mikor a többiek elindultak vissza felé, hangtalanul utánuk indult. Jó ismerős érzés, a magány kerítette hatalmába, de ezt megpróbálta kívülre nem mutatni. Elvett egy tálkát, belerakott néhány gombát, majd megvizsgálta az egyik, végül elkezdet némán falatozni. |
-Kire? Á, a nimfára! Felettéb érdekes, de nem tudom mit kereshet ott. Illetve azt sem, hogy miért pont Hagront engedte be védőaurája mögé. Nektek esetleg van ötletetek?
Kérdi, közben fából készült tányérokat vesz elő, illetve egy kisebb kosár gombát. Az edényeket szétosztja és jelzi, hogy mindenki vegyen kedvére. |
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
