| | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
szerinted mért nem ír ide senki hónapok óta ? |
Ez a hsz most mire volt jó? |
Örülök, hogy tetszik, de szerintem a folytatás kicsit még várat magára. |
Farrath
Keret: Egy kis ork faluból származom, én egy kovácsmester fiaként jöttem a világra. Most persze mindenki azt kérdezi, hogy tud egy ork írni. Nem ezt én egyedül írtam, nem egy mágus, vagy valami más írástudó nép. Ugyanis anyám, a falum nagy szégyenére, egy törpe-troll keverék volt, ami azért nem egy hagyományos keveredés. Nem véletlenül csúfolt mindenki engem korcsként, hisz tényleg az voltam, kár, hogy én magam semmit sem tudtam ez ellen tenni. Szerencsére az ork vér maradt meg bennem igazán, de miután apám meghalt, nem nagyon bánt velem senki, majdnem át sem engedtek a férfivá válás szertartásán. Írni anyám tanított meg, hiába sértés, egy szabályos boszorka volt, csak a fiatalabbik fajtából, szóval ki tudott hordani. Pont őmiatta belém szorult némi mágikus tulajdonság is, de nem a legtöbb. Hogy szerencse, vagy sem azt nem tudom. Mindegy ennyi azt hiszem elég a családfámról.
Egy félárnyékos kamrában vagyok láncra feszítve. A nap halványan besüt a rácsos ablakon, szemeimet megpróbálom a rácsok sötétjébe húzni, hogy ne vakítson a fény. Kint boldog lárma hangja hallatszik, látszik, hogy tudják, hogy valami nagy látványosság lesz, mégpedig máglyán való égetés. Kár, hogy nekem nem fog akkor mókát jelenteni, mint nekik, nem is tudom miért. Arcomat egy kaszáspók kezdi el aratni, hosszú vékony lábaival. Én meg csak szomorúan gondolkozva gondolok fiamra, feleségemre, szegények mennyit szenvedhetnek majd attól, hogy tetememet nyilvánosan meg fogják alázni.
Mért is kerültem ide? A képek csak halványan jelennek meg lelki szemeim előtt, mivel tagnap én voltam a két őr játékszere. Aztán egyszerre csak tisztán látom, ahogy egy hulla fölött állok, és éppen kifosztom. Egy nem túl nagy méretű trónteremben voltam akkor, de sem a hely, sem a helyzet nem volt meglepő a számomra. Hát igen, aki bérgyilkosságra adta egyszer a fejét…
Nemsokára megjelenik a két őr. Vigyorogva nyitják a cella ajtaját.
-Szevasz, te kis torzszülött! Hogy tetszett a tegnap este? -szólt oda az egyik.
„Fogsz te még az én két kezemben vergődni” -gondolom, de egy szót sem szólok.
-Nekem tetszeni fog az, amikor a tűzön visítva könyörögni fogsz az életedért ha-ha…
„Nekem meg az fog tetszeni, ahogy egy karóra húzva ropogósra sütlek nyílt láng fölött. Azt hiszem ott te fogsz visítani, mint egy disznó, nem én”
Lerángatják rólam a láncokat, én meg a falról terhemtől megszabadulva, mint egy liszteszsák zuhanok a földre. Az őrök röhögnek. Megtapogatom véresre vágott csuklóimat, amelyekből már majdnem a csont is kilátszott. Lassan föltápászkodom, prüszkölök egyet, mint ahogyan a lovak szoktak, mire a jól felfegyverzett őrök megújultan sátáni kacajban törtek ki. És még hogy én vagyok a gonosz, a torzszülött. Nem mintha bármi bajom lenne az emberekkel, de az, hogy úgy fenn hordják az orrukat, csak azért, mert ők a vezető faj, az valami nagyon undorító. Persze, vannak kivételek, csak sajnos ritkásan. Ez a teljes és tiszta rasszizmus.
A két őr két oldalról megfog és kiráncigál a börtönömből, a térnek tartva. A lábaimat húzó vasgolyó, erősen marja a már amúgy is sebes bőrömet. Újabb képek villannak fel. Egy árnymanó sunyi vigyora tűnik elő, amint épp kezet ráz velem az üzlet megkötésében. Üzletelni emberéletekkel nem nagy móka higgyétek el, de ha az ork egyszer erre lett kényszerítve, akkor sajnos elszakadni tőle nagyon nehezen tud. Próbáltam már vagy ezerszer, de nem nagyon sikerült, mindenhol voltak láthatatlan falak amibe belefutottam. Egyszer, az a gond, hogy megvan a magam sanda előélete, másszor, hogy egy korcs ork vagyok, vagy hogy nagyon kell a pénz. Ez nekem egy megélhetés, amiből nincs nagyon kiút. Nem mondhatom magam gazdagnak, csak egy szerencsétlen flótásnak, aki beleesett egy ördögi körbe. Ahhoz, hogy pénzt teremtsek, kellenek a fegyverek, ahhoz hogy fegyvert szerezzek, kell a pénz. Én hülye pedig megint bedőltem egy árnymanónak…
Ahogy kiérek a fényre egy szabályos kis téren találom magamat. Mindenhol törpék, elfek és emberek várják, hogy megdobálhassák azt a rohadt kutyát, aki szó szerint agyonütötte a nagy királyukat. Hát tehetek én arról, hogy mindig a harci kesztyűimmel ütöttem agyon ellenségeimet? Erre meg volt pofájuk lakapni engem, és elkobozni a szép kis öltözetemet, és lám csak a gatyámat hagyták rajtam. Még a végén meglepődök azokon, akikkel már vagy negyven éve élek együtt. Ha-ha, majd épp.
Kövek koppannak a hátamon, néhányan észrevették a nagy gonoszt, ahogyan az átszeli a főteret. Nagy harsogás hallatszik, de közel hozzám senki sem merészkedik, még az őrök is úgy hordanak, hogy ne kelljen nagyon hozzámérniük, csak épp hogy ne szökjek meg. Ahogy végignézek az arcokon, mindenki szemében csak az utálatot látom. Viccből elmordulok, mire az őreim jobban megfogtak, azonban a néző közönségem egy kicsit megijedt. Higgyék csak azt, hogy egy brutális állat vagyok, egy agynélküli behemót, egy őrült berzerker. Úgy sem várok el tőlük többet.
Nemsokára meglátok két emelvényt. Az egyiken a „főméltóságok” ültek a másikból egy jókora cölöp emelkedett az égbe, alatta nagy halmokban állt a meggyújtásra váró rőzse. Várni fog az még egy ideig! Csak ő maga nem tudja ezt. A tömeg kezdd már az őrjöngésbe jutni, csak úgy tombolnak, üvöltöznek, ordítanak. De jó nekik. Kár, hogy én nem fogok üvöltözni majd, bármennyire is várják. A porondon ülő „urak” elégedett és kárörvendő képpel néznek engem.
-Most meglakolsz!
-Kinyuvadsz, te büdös ork!
-Vajon milyen lehet e sült ork íze? Olyan, mint egy disznóé?
Hajrá csak így tovább! Mutassátok a népnek milyen jól neveltek, milyen műveltek, és rangotokhoz méltóak vagytok! Az őrök mindeközben odakötöznek az oszlophoz kötöznek, és lerángatják lábbilincseimet, majd egy vihogva kacsintanak egyet. Miután elmentek egy rántással ellenőrzöm a lánc erősségét, és jó érzéssel megállapítom, hogy az emberi figyelemben most sem csalatkozhatok. Remélem nem kapok majd vérmérgezést, amikor letépem ezeket a rozsdás kötelékeket. A fejemben még egyszer utoljára megörvendek annak, hogy anyám megtanított nekem egy-két varázsszöveget, amiket akár én is el tudok mondani. Magamban felmondom, mire a kövéredő hasam elkezd korogni, és a vállam aljában bizseregni kezd a bőr.
Kínzóim fölkapják a fáklyákat és nagy megkönnyebbüléssel, egy mozdulattal, szinte vezényszóra rávágják a lángoló fadarabokat a rőzsére. A tömeg már sikít, akkora örömet jelentett nekik ez az egy mozdulat. Hagyom, hogy felszálljon a füst, majd mire a testemet teljesen beborítja a fölfelé szálló szürke felhő, hangosan elmondom a varázsigét.
-Szelek Ura, Madarak Istene, adj nekem erőt, hadd legyek szolgád!
A testem elkezd égni, de nem ám a tűztől hanem a bennem elszabaduló erőtől, ami gyorsan átjárja testem minden porcikáját. Ám a kínok mellett a viszketés tovább erősödik, érzem ahogy vállaimból egy-egy csont kezd kinőni, amely számomra irdatlanul lassúnak tűnik, de fél perc alatt már egy kifejlett szárny-pár ékesedik az oszlop mindkét oldalán. Egy laza mozdulattal lerántom láncaimat, csapok egyet-kettőt próbaképp újonnan szerzett végtagjaimmal, majd kirepülök a lángok bűvköréből.
Írta: Frandon (Ribáry Gergely) |
Ez tetszik! Hatalma scsavar a sztoriban, folytasd csak.! |
Feje még mindig sajgott az ütéstől, amit kapott. Először nem látott semmit, nem is hallott. Érzékei még nem tértek vissza. Ahogy a földön feküdt, és várt, lassan kezdett újra hangokat hallani. Nem összefüggően, csak hangfoszlányokat, mintha valami elmosódott képet is látna már. Egy vigyorgó képet, amit ezelőtt még nem látott, de az biztos, hogy már nem fogja elfelejteni:
- Nem hallod? Te, te kis pondró, te csúfságos elf, te...
- Már hallom... - mondta erőtlenül Shang, ezzel is gátat szabva a végtelennek tűnő "dicsáradatnak".
- Khmm, akkor jó. Dez biztosra akart menni. Először a mestert akarta elhozni ide, de ő nem foglalkozott ilyen apró üggyel. Aztán szólt nekem, előre elmondta, hogy hol fogtok harcolni, és azt is, hogy harc közben számodra a külvilág megszűnik létezni. Javasolta, hogy ha esetleg elbukna, helyette hátból végezzek veled, hogy lelke békében nyugodhasson. Jól számított.
- Miért élek még? - kérdezte Shang most már kíváncsian, bár még kissé mindig kábán.
- Láttam, hogy harcoltál egy átváltozó mester ellen. Dez az életét tette fel a farkasforma tökéletessé tételére. Farkasokkal hált, vadászott, evett...Szóval, rengeteg időt töltött velük. Ekkora elszántsággal még nagy mester válhatott volna belőle, már most is erős
volt, de te legyőzted. Bámulatos voltál. Nekem pont egy ilyen emberre van szükségem.
- Ha jól sejtem, alkut ajánlasz? - mosolyodott el Shang hamiskásan.
- Nem, nem igazán. Kényszerhelyzetben vagy, a szabályokat én diktálom. Mostantól fogva az életedért cserébe én parancsolok neked, amíg el nem végzed a feladatod. Ígérem, utána élheted tovább az életed.
- Nem hangzik valami jól - jegyezte meg csípősen az elf.
- Ha akarod, még végezhetek veled - lengette meg Shang előtt buzogányát az idegen.
- Jól van, elfogadom az "ajánlatod" - mondta kényszeredetten Shang, bár nem volt benne biztos, hogy nem tudna végezni ezzel az alakkal.
- Nagyszerű! Mivel félek tőle, nem loptam magam a szívedbe, tennem kellett néhány biztonsági intézkedést.
- Ez meg mit jelentsen???
- Csak annyit, hogy mágiával eggyéolvasztottam asztrális testünket, szóval, én a helyedben nem próbálkoznék...
- És ha netán egy csapda végez veled, akkor is meghalok miattad? Ez, ez...
- Ez az én szabályom - mosolyodott el ravaszul Dez barátja.
- És mit kell tennem?
- Nos, nem mást, mint megölni az átváltozás nagymesterét.
- Csodás! Neki nincs neve?
- Nincs. Senki sem tudja, ki ő, és egyáltalán az emberi forma az eredetije-e. Játszi könnyedséggel váltogat alakjai között. Egyesek szerint több száz alakot ismer tökéletes pontossággal. Egy őstehetség.
- És neked, van neved?
- Van, Krehndon.
- Gyönyörű név...
- Valami gond van? - kérdezte vicsorogva Krehndon.
- Semmi a világon. - mondta ártatlanul Shang.
Krehndon Shang egyik régi barátját juttatta eszébe, aki hasonlóan "szerencsétlen" volt. Még a Dez elüldözése előtti időkből, ifjúkorából. A neve Grrkon, szép szál ork volt, az már biztos. Grrkon példaképének egy régen elhunyt ork hadvezért tartott, és mindig rá
akart hasonlítani. Állandóan parancsokat osztogatott a többieknek, akik persze csak kinevették, majd egy idő után a sértődött ork odébbállt, többé nem jött Giosanhoz. Kicsit sajnálta Shang, de ha egy ilyen
problémát sem tudott megoldani, talán jobb is, hogy elment. Fizikálisan viszont erősen felülmúlta társait, az előtte álló barna hajú, bársonybőrű, nyápic, nagyhangú és szerencsétlen Krehndont valószínűleg kisujjával is
a sárba döngölte volna...
- Hát te meg mitől lettél hirtelen ilyen jókedvű? - kérdezte idegesen Krehndon. Shang észre sem vette, de valóban elmosolyodott az emlékek hatására. Csak megvonta a vállát, ami több, mint elég volt Krehndonnak.
- Nem vesztegethetjük tovább az időnket, a mester már így is gyanút foghatott, minden perc drága! Fogd a felszerelésedet, ott van melletted. Azonnal indulnunk kell!
- Csak szólok, hogy minden szitkot hallottam!
- Persze, tudtam... - mondta bizonytalanul, remegő hangon Krehndon, aki magában elképzelte az elfet dühödt pofával, amint azt ordítja:
- Nem érdekel a vacak kis mágiád, akkor inkább végzek magammal, hogy te is a pokolra kerülj! ÁHHÁHÁHÁÁÁ!!! A gondolatba is beleborzongott.
- És te milyen alakot tudsz felvenni? - kérdezte kíváncsian Shang.
- Mindent a maga idejében, barátom... - Krehndont újra elöntötte az önbizalom, mikor ezeket a szavakat kimondta. Még ha rá is jön, hogy nem
létezik a mágia, akkor sincs esélye a mester legjobb tanítványa ellen. |
Naggyon király, folytasd csak!!!!! |
Ahogy a farkas szemébe nézett, látta, ha lehet, még nagyobb utálattal vetette magát Shangra. Ekkor hibázott utoljára. Az elf hátradőlt, és alulról végighasította az állat hasát. Dez fájdalmas nyüszítéssel esett a földre. Shang a szemébe nézett. Már nem lobogott benne az élet tüze, inkább szomorú volt, mint dühös. Még valamit kipréselt magából:
- Bo...bo...sszúúú...ahh... - majd feje lehanyatlott, s örökre eltávozott az élők sorából.
- A kiszámíthatóság védtelenné tesz - hallott egy hangot a háta mögül Shang, majd elsötétült minden.
Ha van rá igény, lesz folytatás. |
Véres pengéit áldozatai ruhájában megtörölve elégedeten nézett végig a teljesen elpusztított csapatra. Bizony, nem az első eset, hogy a messzi
földről jött haramiák belekötnek. Az sem újdonság, hogy egy erdőszéli helyen végzik, mint ez itt. Shang nem szeret ölni. De ölni kell. Az egyensúly, a béke fenntartása megköveteli. Márpedig ezek mindennél
fontosabbak. A rablók, útonállók, bűnözők, akik felborítják ezt az egyensúlyt. A tisztás még mindig csendes volt, valószínűleg nem követték, de nem
kockáztathat egy fikarcnyit sem. A nyomokat már eltüntette, és fél óra múltán sem fedezett fel semmi szokatlant. Most már elindulhat. Ahogy a fák között siető léptekkel elsuhant, olyannak tűnt, mint egy
erdei szellem: szürkés bőrével, hosszú, lobogó fehér hajával és sötétkék szemeivel, könnyű bőrszerelésével, oldalán a két pengével igen ijesztő látványt nyújtott. Halk suhogást hallott a háta mögül, nagyobb tempóra kapcsolt. Iszonytató sebességgel suhant el a fák között, az erdei állatok is túl későn vették észre, ha akarta volna, mindegyiket leölhette volna. De nem akarta. Gondolatai egészen máshol jártak most. Rég nem látott ellenfelére gondolt: Dezre. Gyerekkoruk óta vetélytársak voltak, ám ahogy felnőttek, egyre inkább úgy tűnt Shangnak, ellenségek. Dez is elf, ám neki a szeme éjfekete. Shang meggyőződése: a lelkének sötétsége tükröződik a szemeiben. Az egész akkor kezdődött, amikor még csak tanultak.
Közös volt a mesterük, Giosan-nak hívták. Míg Shang mély tisztelettel, addig Dez fölényes gúnnyal vette körül, és ezt a mester is érezte.
Éppen pengékkel gyakorolták a harcot, amikor Dez a mester távollétében azt ajánlotta: vegyék le a rongyokat a pengékről, harcoljanak férfihoz méltóan. Shang tudta, ez nem vezethet jóhoz. Ám Dez már támadott is csupasz pengéjével. Mély levegőt vett hát, megszorította kardját, majd egy röpke pillanatra behúnyta a szemét. Mikor kinyitotta, Dez már ott
állt előtte, éppen fentről indított egy csapást. Shang pengéjével a csapást erősen oldalra ütötte, ekkor a támadó a hárítás lendületével oldalra pördült. Valamire készül. Arcán mosoly látszott, ekkor Shang
kardjáról a kötés gyengéden lecsúszott. Ez már nem gyakorlat - gondolta Shang. Ha lehet, még jobban koncentrált. Ellenfele fegyverére összpontosított, mozgását követni így jóval könnyebb volt. Dez
nekifutott, felugrott a levegőbe, majd amikor elég közel került, megpróbálta egy oldalvágással lefejezni ellenfelét. Amaz ezúttal lehajolt, majd felfelé szúrt a kardjával, ám Dez ekkorra már lehuppant a földre, és megpördült. Nem szokott ilyen gyors lenni. Már hetek óta alig fejlődött valamit, ezt a mester is szóvá tette. Talán...Nem volt idő gondolkodni, Dez heves rohamot intézett. Már két kard volt nála! Bődületes sebességgel elkezdte forgatni a pengéket, Shangnak az az érzése támadt, hogy egy daráló indult el felé. Valósággal szelte a levegőt. Shang megpróbálta beakasztani fegyverét a "darálóba", ám csak
annyit ért el vele, hogy fegyvere kirepült a kezéből. Képtelenség egyik napról a másikra ennyit fejlődni! Elkezdett hátrafele szaladni, hallotta a pengék suhogását mögüle, egyre közelebbről. Odaszaladt egy
fához, tett pár lépést felfelé a törzsén, majd egy hátraszaltóval elrugaszkodott. Hát nem az történt, amire számított. Dez már korábban megállt. Shang néhány méterre tőle, a levegőben vette észre, ekkor már késő volt. Dez előrevetette magát, kinyújtott karral. Majdnem keresztüldöfte Shangot, ám ő lábával Dez kezére rúgott, majd egy pillanatra lazult a fogása az egyik kardon. Épp csak kiengedte kezéből, Shang megmarkolta, és a földön elvágódott. Egy penge suhant el feje felett néhány milliméterrel. Talpra ugrott, most ismét szemben álltak egymással. Dez csak ekkor szólalt meg:
- Keményebb ellenfél vagy, mint hittem. Talán te is rejtegetted előlem a tudásodat?
Micsoda? - vágott értetlen képet Shang.
- Most meg...talán nem tűnt fel, mennyit fejlődtem hirtelen? - kacagott fel gúnyosan Dez.
- Hagytam, hogy elbízd magad, nem adtam képességeim legjavát, és ez be is vált. Most, hogy nincs itt a mester, leszámolok veled!
- Miért? - hagyta el ajkát egy halk szó Shangnak. Ám Dez újra támadott. Két oldalsó csapással, melyet egy pengével igen nehéz feladat volt hárítani. Shang egyszerűen a magasba szökkent, majd a csodálkozó Dezt fejbe vágta kardlapjával. Ahogy leérkezett a földre, Dez dühödt ordítással kezdett előre lépdelni. Minden csapásával Shangra célzott, pontosan a fejére. Ám ezzel nagy hibát követett el:
- A kiszámíthatóság védtelenné tesz - szólalt meg egy ismerős hang Dez háta mögül. A mester Shang elejtett fegyverét tartotta félkézzel Dezre mutatva. Szúrós szemmel méregette tanítványait. Már lehetett vagy 60
éves, mégis, fizikuma vetekedett sok húszéves legényével. Izmai még mindig látszottak, ráncoknak nyoma sem volt rajta, korát csak hosszú, ősz haja árulta el.
- Mester, én... - kezdte Dez.
- Egyikőtökre sem vagyok kíváncsi. Nem mentem messzire, mindent egy közeli rejtekhelyemről néztem végig, a bokrok rejtekéből.
Erre Deznek elkerekedtek a szemei.
- Dez, többé nem vagy a tanítványom. Semmibe vetted a leckéimet, és egyik legjobb társad életét akartad kioltani. Örülhetsz, hogy még élsz.
Most pedig menj! Dez még mindig mozdulatlan volt, csak maga elé meredt. Fejét lassan Shang felé fordította, majd ajkaival szót formált: BOSSZÚ...
- MENJ, VAGY MEGKAPOD TŐLEM MÉLTÓ BÜNTETÉSEDET!!! - ordította dörgő hangon Giosan mester. Erre Dez gyűlöletes tekintettel elfordult, felnézett az égre, majd eltűnt a fák sűrűjében. A mester Shanghoz fordult:
- Ne érezd magad hibásnak. Már előbb észre kellett volna vennem. Az ilyen lények nem érdemlik meg a tudást, csak visszaélnének vele.
Némán bólintott. Még mindig nem értette, miért is támadt rá. Ám ettől a naptól kezdve sokkal óvatosabb volt, viszont eddig nem kereste meg.
Eddig.
Mély levegővételek hangja hallatszott Shang mögül, üldözője egyre közelebb került hozzá. Hirtelen ötlettől vezérelve megtorpant, és csupasz karjával a hang irányába csapott. Egy farkas pofája reccsent az ütéstől, vonyított egyet, majd megrázta magát, és morogva, vörösen izzó szemekkel nézett Shang szemébe. Majd háromszor akkora volt egy
átlagos állatnál. Pillantása valahogy ismerős volt...Majd a lény emberi hangon megszólalt:
- Rég vártam már erre a napra. Mindig is a sarkadban voltam. Veled együtt mentem a világ minden tájára. Életcélom a te elpusztításod, mióta a mester elküldött. Ez éltet, s talán ez is öl majd meg. Sebaj, a
lényeg, hogy halott légy!
- De miért gyűlölsz ennyire? Soha nem ártottam neked!
- Valóban? Akkor segítek: Rezir.
Rezir...ízlelgette a szót Shang. Valahonnan ismerős volt, valahonnan, csak nem tudta...várjunk csak! Arca lassan megdöbbent kifejezést vett fel.
- Istenem, Dez, nem tudtam, hogy...
- ELÉG!!! Most már elég erős vagyok ahhoz, hogy végezzek veled. Most nem menekülsz, és a mester sincs itt, hogy megmentsen. Shang fájdalmasan gondolt vissza egy régi harcra. Csupán a visszaemlékezés is keserűséggel töltötte el. Ekkor ölt először. Már besötétedett, és éppen az egyik kocsmából tartott hazafelé. Nem iszogatott, barátaival szeretett késő estig beszélgetni, ez volt egyik szórakozása. A kocsmában folyó vad mulatozás hangjai kintről halk beszélgetésnek tűntek csupán. Az ég tiszta volt, épp a csillagokban gyönyörködött, és lassú léptekkel haladt előre. Ám ekkora egy árny
ugrott elé a semmiből, és iszonyatos erővel fejbevágta. Mikor magához tért, felszerelése nem volt nála, és egy gyengén megvilágított fakunyhóban volt, vele szemben egy széken ült valaki a sötétben, ő
megkötözve feküdt a földön.
- Átkozott... - préselte ki a szavakat a fogai között Shang.
- Szólíts Rezirnek. A magadfajta ELFnek - nyomta meg a szót az ember - ilyenkor nem kéne az utcán mászkálnia - mosolyodott el undorodva a haramia.
- Ám van rá mód, hogy elengedjelek.
Shang felült, majd megadóan lehajtotta fejét. A rabló közelebb hajolt hozzá, majd a fülébe súgta:
- Csak meg kell ölnöd...
Shang arca eltorzult a gyűlölettől, majd teljes erőből lefejelte a rablót. Az hátra esett, majd fejbe rúgta a tehetetlen elfet, aki a falnak esett. Ekkor érezte a kezénél a hideg fémet. A rabló lassú léptekkel indult felé.
- Szörnyű kínhalált fogsz szenvedni - mondta gonoszul, miközben megrepedt homlokáról szájába csurgott a vér. Kéjesen megnyalta a szája szélét.
- Nemsokára a te véredet is megízlelhetem!!!
Majd hirtelen Shangnak vetette magát, ám ő felrántotta a kezét a fal sarkánál levő fémborításon, mely elvágta kötelékét, és épp időben oldalra vetette magát. A rabló teljes erejéből nekivágódott a fal
sarkának, reccsent egyet valami, majd elterült a földön. A vér ömlött a szájából, már nem élt. Shang riadtan futott a láthatatlan éjszakába, s nem bírta kiverni a fejéből a holtan elterült, vérben fürdő görcsös arcot.
Hirtelen feleszmélt. Hatalmas mancs csapta pofon, képe egy fának vágódott, majd a földre rogyott. Megrázta magát majd felkelt. Sehol sem látta a farkast. Egy vadállati üvöltés hallatszott a feje
fölül, majd egy állkapocs csattant ott, ahol korábban feje volt. Leguggolni még volt ideje, kitérni már nem. Hatalmas tömegével rávágódott a farkas. Alig kapott levegőt, s az állat nyála arcára csorgott. Dühödten vicsorogva bámult szemeibe, Shang csak kardjával
tartotta féken az állat pofáját. Mély levegőt vett, felordított, ez láthatóan meglepte a farkast. Kardját két szélénél fogva, oldalt beletolta a bestia pofájába. Az fájdalmasan felordított, majd felugrott, és kilökte nyelvével a pengét. Szájából ömlött a vér.
- Légy átkozott, Shang, légy átkozott!!!
Elbődítette magát, majd nekiszaladt a törékeny elfnek. Hol bal, hol jobb mancsával csapott egyet Shang irányába, ám ő rendre kitért előle. Egyre dühödtebb és gyorsabb lett támadása, majd Shang hirtelen oldalra
nyújtotta kardját, és valósággal felnyársalta a jobb mancsát az állatnak, majd még mielőtt elránthatta volna azt, kihúzta belőle.
- A kiszámíthatóság védtelenné tesz - mosolyodott el kajánul Shang.
Ahogy a farkas szemébe |
Holnapután fenn lesznek a Bárdversenyre írt versek és novellák. Bár csak TF-esek ill. ŐV-sek szavaz6nak, mindenki elolvas6ja, remélem, minél töben így tesznek, mer' sok színvonalas mű lesz köztük. Én az Isteni szövetslget küldtem be a TF-es versek kategóriába. |
Apropó költészet: midnen pihentagyunka ajánlom LAár András verseskötetét,nagyon kemény,laart pour laar szint |
Roszul fejeztem ki magam: újraéled. |
Talán majd reinkarnálódni fog. Remélem, A HKK és a költészet is. Tegyünk róla |
Gyászoljuk eme topicot, természetes halála ellenére is...:C |
ja s nekem mé nem küldted el azt amit neki...???
maradtam Thingol |
na teeee!
asszontad kritiikát kérsz nem puncsot.... én őszinte vagyok mert az a legfontosabb, hogy annak akit tisztelsz és annak aki fontos neked, annaak ne HAZUDJ!
tudom én, h. jó, meg hogy király vagyok meg minden, de ezt csak összedobtam, közben egy Nora ROberts féle novellán (313 oldal ) dolgozom/dolgoztam...
akartok folytatást? Ja tényleg, mindenféle irodalmi cuccot akrtok? Mert legyártottam mostanában egy (szerelmes ) verset...
Thingol
Ja deathlord, jelezd, ha itt vagy, jó? |
Ok. Most jöhet a részletes kritika.
Hol tartasz benne? Egyébként nagyon örülök, ha tetszik. kellett a bíztatás így thingol véleménynyílvánítása után. |
Nah, itt az ideje, hogí arról amit elküldtél, tötmör kritikát írjak:
Nagyon tetszik, engem megfogott, főleg az ahogy a csatákat leírtad. a helyszínek eredetiek, szal egy író veszett meg benned |
Enyém milyen? Ami itt van, az is, meg amit Lküldem az is? |
Mert sajtminyon.
Egyébként tényleg jó! Bár arra kíváncsi lennék, hogy Diablo mit szól hozzá |
Tudsz te! Ez szerintem nagyon jó lett. De miért támadt rátok? |
a te kedvedért:
Ekkor Diablo nekem ugrott. Próbáltam kikerülni a vérben uszó aztek pengét, de sokkal gyorsabb volt nálam. Azonban megleptem egy igen ügyes trükkel, legugoltam. Azonban elkapta a kezem, kicsavarta, és a kését a vállamba döfte. Felordítottm. A vállára kapott. Vancha utána dobott egy shurikent. Az én lábamat találta el a csillagszerű dobófegyver. Megint felordítottam. Mikor elég messze értünk, Diablo ledobott a földre, s a keze vészesen gyorsan, s erősen közeledett az arcom felé. A kezében a márlátott azték penge volt. Sötétség. |
Mi nem érkezett emg? A regényem? Akkor mit olvasol? Ezt a két oldalt? Küldjem megint? |
Különben az írásod még mindig nem érkezett meg. |
Jó lett. Amit hibának róhatnék fel (nagyon kevés leírás) ebben emg egyszerűen nem értünk egyet. 1 dolog: hogy támadt rád Diablo? |
nem ugy gondoltam, egyébként hogy tetszik?? |
| | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | | Hírek, változások | Kérdések | Csere-bere | Stratégiák | Versenyek | Lapötletek | Szavazások | Egyéb
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|