A történetíró és poéngyártó pályázatra érkezett művek
Az alábbi oldalon a XLIII. Beholder Találkozóra érkezett pályaműveket tekinthetitek meg. A novellákat 10 előre megadott lap (Damarthil hercegnő, Gnóm provokatőr, Groxmati átokmanó, Huddens kódexe, Legyél béka!, Nadine, Dharosz, Kristálysárkány, Méregcsapda, Csábos áldozat) és illusztráció köré kellett szőni, a poénos képeknél viszont elég volt bármilyen HKK-s vonatkozás.
Nagy Viktor - Hatalomvágy
A Damarthil házban küzdelem folyik a trónért, a jelenlegi király betegeskedik, nem húzza már sokáig. A fia, Damarthil herceg hatalomra akar törni, még apja halála előtt, és szörnyű terror alá akarja vonni a birodalmat. A király tud fia szörnyű tervéről, ezért lányát, Damarthil hercegnőt jelölte ki jogos utódául, de a herceg ezért szörnyű tervet eszelt ki: meg akar idézni egy Kristálysárkányt, hogy legyőzze a húga mellé állókat. A hercegnő ezt nem nézheti tétlenül, ezért egy nagy tudású kódex keresésére indult.
- Nadine! Dharosz!
- Igen uram?!
- Nyílvánvalóan már hallottatok a húgom tervéről.
- Igen, uram!
- Akadályozzátok meg! Ha előbb találja meg azt a kódexet, minthogy én találok 4 zanszilánkot, akkor övé lesz a hatalom, és ezt nem hagyhatom! Most menjetek!
- Igenis uram! A Hercegünk az új király! – A két fejvadász újból meghajolt, és sietve elhagyták a nagytermet.
Ezalatt a hercegnő hajdan fényes paloták és kastélyok romjai között óvatosan lépkedve kereste a lejáratot egy labirintushoz. Apró főnix fiókák röpködtek körülötte, fényt adva a kereséséhez.
- Nézze hercegnőm! Egy kapu! Egy kapu!
- Ügyes vagy picinyem, köszönöm a segítségedet! – mondta lágy hangon fiókájának a hercegnő.
- Vigyázz! Nem hercegnőnek való hely ez! – kiáltott fel egy rikácsoló hang az ajtó fölül.
- Ki vagy te?
- Ó! Ne is foglalkozz velem! Nem azért vagyok itt, hogy megakadályozzalak, csak figyelmeztetlek, a kapun túl egy labirintus fog rád várni, tele mérgezett csapdákkal!
- Nem érdekelnek a méregcsapdáid! Jó célt szolgálva keresem a kódexet. Áruld el, kihez van szerencsém?
- Ó! Én csak egy manó vagyok. – Az apró lény eltűnt egy füstfelhőben, felbukkant a hercegnő válla fölött – Tulajdonképpen átokmanó. – Ismét eltűnt, és a kapu fölött feküdve folytatta – Groxmatból.
- Örvendek, kedves Groxmati átokmanó. Most kérlek, engedj utamra.
- Menjen csak felség! Majd szólok, ha jönnek a fejvadászok! Ugyanis a kedves bátyja fejvadászokat küldött maga után...
- Nem érdekel, a szándékom nemes, a népemet szolgálja, nem eshet bajom. – Majd odalépett az ajtóhoz, de az zárva volt.
- Ezt keresed? – kérdezte egy aprócska teremtmény a lábánál, egy kulcsot tartva a kezében. – Fizess érte, ha kell!
- Ne provokálj, te kis gnóm! – A Hercegnő szeme felizzott, körülötte 10 főnix fióka gyulladt életre a semmiből. A gnóm provokatőr gyorsan elhajította a kulcsot és elbújt egy szikla mögött. A hercegnő belépett a labirintusba, a fiókái felderítették egy pillanat alatt a helyes utat, így biztonságban eljuthatott a kódexig.
- Kár, hogy ilyen könnyen túljutottál a csapdákon hercegnő, csábos kis áldozat lett volna belőled… – szólt az átokmanó.
- Hallgass!
Egy teremben voltak, középen egy kőből faragott emelvényen volt a kódex. A borítójára az volt írva girbe-gurba betűkkel, hogy Huddens.
- Huddens kódexe! Kérlek, hallgasd meg kérésemet és segíts!
- Királyi vér vagy! Érzem! De nem vagy se a harc, se a mágia és pénz, se a természet isteneinek követője! Mégis mit akarhat tőlem egy Elenios istennőt szolgáló királyi vér?
- Segítened kell, bátyám egy szörnyet akar megidézni, hogy átvegye az uralmat a népem fölött. Zan apró maradványait keresi, hogy megidézhesse. Nem tudom, mit tehetnék, hogy megállítsam!
- Szándékod nemes, lelked tiszta. Segítek, királyi vér. Elmondok egy varázslatot, ami egyszerű, de hatékony. Nem tartozol az isteneim közé, így csak ezzel az apró varázslattal segíthetek neked, királyi vér. – A kódex lapjain betűk jelentek meg, a varázsige volt. A hercegnő gyorsan megjegyezte, és becsukta a kódexet.
- Köszönöm, Huddens kódexe!
A folyosón a fiókák kiabálni kezdtek.
- Nadine és Dharosz, a két fejvadász megérkeztek, azért jöttek, hogy megállítsanak hercegnő. Ó! Vagyis már csak Nadine. Dharosz túl gyenge volt. Ó! Nadine se bírja olyan jól a mérget! És! Neki is annyi... – Mondta az átokmanó a hercegnőnek. – Szegény Nadine, végül belőle lett a csábos áldozat...
- Elég a fecsegésből, vissza kell jutnom a palotába! A bátyám bármelyik pillanatban megidézheti a szörnyet.
- Engedd meg, hogy segítsek, Hercegnőm. – Az átokmanó ráült a hercegnő vállára és füstté váltak. A nagyteremben voltak, ahol a herceg 4 apró kristályt forgatott a levegőben.
- Húgom?!
- Bátyám. – A hercegnő szeme fehéren felizzott, körülötte a levegő mozgásba indult, és karját a bátyja felé emelte.
- Bármilyen varázslatot is sajátítottál el a kódextől, nem tudsz megállítani, ez a sárkány elp...
- Legyél béka!
- Brekk, brekk...
Enyedi Krisztián - Hűség beteljesedésig
A telihold fénye bevilágította az éjszaka sötétjét. A nyugalmat egy hatalmas üvöltés bontja meg, üvöltés, mely inkább hasonlít sok-sok üvegcsörömpölésre, mintha üvegeső zivatarozna. Csak egyetlen lény van, ami ilyen hangot ad ki, egy kristálysárkány. Az üvöltés irányából hirtelen fel is bukkan a lény. Hatalmas, kékes színű teste teljesen megkristályosodott, a hold fénye megcsillan rajta. A lény ismét üvöltött, léptei gyengének, szárnycsapásai repüléshez kevésnek tűntek. Olyan volt, mint egy csapdába szorult vad, aki az életért küzd. Mi, vagy ki lehet arra képes, hogy egy ilyen hatalmas lényt sarokba szorítson? A következő pillanatban a lény földre zuhant, üvöltése lassan elcsendesült. A lény teste mellet egy csuklyás fegyveres nő állt, és egyik pillanatról a másikra eltűnt.
A nap már magasan volt az égen, a titokzatos nő - kit Nadine-nak hívtak - a főváros utcáit rótta. Mikor egy kereszteződéshez ért, megállt. Úgy tűnt, elgondolkodott, merre is menjen. Hirtelen a semmiből nekiment egy férfi. Hatalmas, sötét páncélt viselő felfegyverzett katona, másik kettő társaságában.
- Jajj, elnézést hölgyem, nem esett baja? – Nadine egy kicsit hátratorpant, leesett fejéről a csukja, ami eddig rajta volt. Hosszú, sötét haja, telt vörös ajkai voltak, fehér bőrét csak arca pírja díszítette, szeme pedig fekete, mint az ében.
A férfi csak nézte, nem jutott szóhoz, annyira elbűvölte egy ilyen gyönyörű nő látványa. Nadine leporolta magát és ekkor vette észre, hogy miként bámulja őt a férfi. A férfi közben megfogta Nadine kezét.
- Egész életemben téged kerestelek! – Jelentette ki a férfi. – Te Nadine vagy! Nadine, a félistennő, akinek erejétől mindenki fél! Nadine kit én egész... - Nadine erre a mondatra kirántotta kezét a férfi kezéből és visszatette a csuklyát a fejére.
- Szavak, csak ismét szavak, minden férfi ezt hajtogatja, de csak magukénak akarnak! – mondta Nadine.
A férfi erre Nadine-hoz lépett és megfogta vállát.
- Ezek nem csak szavak, ez az igazság, én szeret...
- Elég! – Szakította félbe Nadine a férfit, és vagy tíz métert dobta arrébb. - Csak egy férfi volt, akit szerettem, de ő meghalt miattam, vagyis mondhatni én öltem meg, mert nem tudtam megvédeni, és még eltemetni se tudtam, csak a neve maradt meg, Dharosz. Erősebb vagyok mindenkinél, senki se tud megölni, és én szenvedek ezzel a tudattal. Meg akarok halni, és csak a hercegnő segíthet rajtam. – Nadine hangjából mély szomorúság hallatszott. Miután elmondta szavait, egyik pillanatról a másikra eltűnt.
Másnap hajnalban a férfi a fogadó pultjánál ült.
- Hallottad? – Beszélgetett két férfi. – Damarthril hercegnő itt van, azt beszélik, főnix fiókák repkednek körülötte.
- Ez semmi! – Válaszolta a másik. – Övé Huddens kódexe, és az erejével a tűz, amit varázsol, bárkit vagy bármit porrá éget.
- Igen ezt én is hallottam, bárcsak láthatnám a palotánál!
A férfi felugrott a székéről és elindult a palota felé, már teljesen kivilágosodott, mire a palotához ért. A palota bejáratánál az őrök megpróbálták megállítani, de úgy csapta le őket, mint a legyeket. Mikor a trónterembe ért, meglátta, hogy Nadine térdre volt borulva a hercegnő előtt, az pedig épp egy varázst mormol.
- ÁÁÁÁÁLLLJ!!! – Kiáltotta el magát.
Nadine erre felállt, a hercegnő pedig hátrébb lépett. A férfi elindult Nadine felé, aki meglepetésében nem tudott mit tenni.
- Te vagy a legszebb nő, akit valaha láttam, de a legbolondabb is! – A férfi a kalapácsácsához nyúlt és lerohanta Nadinet, aki szintén kardot rántott és harcba kezdtek, fegyvercsapás fegyvercsapás után következett. Most szinte egyenlőnek hatottak, nem sikerült úgy ledöntenie a férfit Nadine-nak mint előzőekben. Nadine hátraugrott, és a férfi is.
- Hát nem ismersz meg? – kérdezte a férfi Nadine-t. Aki ledobta fegyverét és Nadine felé ment, lépésről lépésre Nadine egyre bizonytalanabbnak tűnt.
A férfi közvetlen Nadine elé ért, szép lassan kezét az arcára tette, egymás szemébe néztek.
- A nevem... – szólt a férfi halkan. Nadine lehunyta szemét, elmosolyodott, kezét a férfi kezére tette, és így szólt: - Dharosz.
Klujber Balázs - Pecázás
A tó közepén egy kis ladikban magányos alak üldögélt. A nyári nap sugarai erősen égették ráncos bőrét, mely alatt szebb napokat látott izmok pihentek. Ősz szakállát simogatva Dharosz nem gondolta volna, hogy öreg napjaira békésen horgászgató vénember lesz belőle, az Aréna egykori bajnokából, kinek nevét mindenki rettegte. Ha belépett a harctérre, ellenfelei gyakran fejvesztve menekültek előle, pörölyének csapásai nyomán pedig nyugodtan lehetett ezt szó szerint is érteni… A félelmetes harcos legnagyobb ellensége azonban nem a fegyverek éle, a szörnyek karma vagy a harc okozta sebek, hanem a megállíthatatlan idő, mely elsorvasztja az izmokat, meggyengíti a karokat és előbb-utóbb véget vet a dicsőségnek. Így járt Dharosz is, aki most egykedvűen dobálta be a méreggel átitatott csalikat a vízbe, hátha horogra akad egy-két neidin angolna vagy trosnyogó szakóca, melyek szerény vacsoráját alkották manapság.
A parton néha kuruttyolt csak egy-egy lila brekk, ezt leszámítva tökéletes csend honolt a környéken. Dharosz kezével napellenzőt formálva pásztázta végig a környéket, azonban egy kósza szellő nem sok, a fák és bokrok mozdulatlanul álltak a parton. „Milyen nyugodt ez a nap. Nyugodt és unalmas” – gondolta magában Dharosz, azonban a következő pillanatban egy zöld béka ugrott be a ladikba.
- Öreg halász, csókolj meg, és boldogan élünk, míg meg nem halunk! – szólalt meg a béka. Dharosz csak egy pillanatra lepődött meg, a következőben már a békát markolta meg és gyorsan a szákjába helyezte, hogy az ne tudjon elugrálni. Csomót kötött a hevenyészett csapdára, pár percig némán nézte a kis állatot, majd nyugodtan elkezdte begyűjteni a csalikat. A mai napra elég volt a horgászatból.
– Öreg halász, én Damarthil hercegnő vagyok, az elfek uralkodónője, azonban egy szörnyű átok miatt békatestbe kényszerültem! Groxmatból küldte az átkot rám egy manó, mely békává változtatott, ráadásul még kincseimet is ellopta egy undok kis gnóm segítségével! Csókolj meg, hogy megtörd az átkot, együtt visszaszerezzük elvesztett gazdagságomat és boldogan élünk, míg meg nem halunk!
Dharosz ekkor fogta a kis kétéltűt, és szótlanul zsebre rakta. Hallotta, hogy az tovább beszél hozzá, azonban figyelmét jobban lekötötte, hogy éppen mi akadt horogra aznap. Néhány keszeggel és egy étkezési homárral gazdagabban komótosan a partra evezett. Kikötötte ladikját, majd elindult zsákmányával a kunyhója felé. A béka folyamatosan karattyolt a zsebében, gondolta Dharosz, hogy megszánja a kis jószágot, és kivette onnan.
- Hát miért nem csókolsz meg, öreg? – mondta most már ingerülten a béka – Nem érted, hogy én egy elátkozott hercegnő vagyok?
- Nézze, kisasszony – törte meg hallgatását Dharosz -, én már elmúltam nyolcvanéves. Ebben a korban többre megy az ember egy beszélő békával – azzal visszarakta a zsebébe a jószágot, és ügyet sem vetve a sipákolására, azon kezdett el gondolkozni, hogy ideje meglátogatni a piac mutatványosok számára fenntartott részét a városban...
Készítette: Schwartz József
Készítette: Sallai Gábor
Készítette: Moldován Péter
Készítette: Kalla Béla
Készítette: Kalla Béla
Készítette: Schwartz József
Készítette: Moldován Péter
Készítette: Schwartz József
Készítette: Moldován Péter
Létrehozás: 2015. június 17. 10:01:30 | Utolsó frissítés: 2015. június 17. 10:04:43 | Nyomtatási forma |
|