Ajándékok (Túlélők Földje novella)

- Szia! - üdvözölte Kirilarien a trollt, aki mintha mi sem történt volna, bambán ült tovább a szikláján. Már napok óta ezt csinálta. Az elf már attól félt, hogy beteg. Nem szerette volna elveszteni a barátját, hiszen már annyi kockázatot vállalt érte. Ha az apja megtudja, hogy titokban évek óta egy troll bébit nevelget... Pedig Rankhar nem volt olyan, mint a fajtársai. Szeretett nyugodtan üldögélni, hallgatta a madarak énekét, sőt néha még dúdolt is valami kis nótát, ami halványan emlékeztette Kirilarient a tollasok beszédére.

- Szia! - ismételte meg. - Hoztam neked korongokat.

A troll szeme felragyogott, mint mindig, ha a korong szót meghallotta, és bágyadtan az elf felé fordult.

- Fényes kooroongook?

- Igen - bólintott Kirilarien -, szép minták vannak rajtuk.

- Tüzecske - makogta Rankhar, és megnyalta a szája szélét. - Fogunk enni sok sült húst.

- Nem - molyodott el az elf -, nem tüzecske, virágok és arcok.

A troll lassan elvette a korongokat, boldogan forgatta őket, aztán lassan elcammogott. Az elf lánynak furcsa érzése volt. Meg mert volna esküdni, hogy füstszagot érez, de hát ki rakna tüzet itt, az erdő közepén...

- Három fegyverforgatómat, érted, három fegyverforgatómat vesztettem el! - fakadt ki a város polgármestere, de az előtte ülő férfinak a szeme sem rebbent. Nem látszott az arcán, de éppen gondolkodott.

- Mennyit kapok? - bökte ki végül.

- Ha elintézed azt a monstrumot, aki ezt csinálta, azonnal leszámolhatok neked tíz aranyat.

Haertan megrázta a fejét. A világégés óta többször próbálták már átverni, de ő tisztában volt vele, hogy mennyit ér az ereje.

- Tizenöt arany - mondta határozottan. - Minden emberedért fejenként öt.

- Rendben - egyezett bele a polgármester.

Haertan dühösen harapta meg a nyelvét, mint mindig, ha ideges volt, vagy valami nem tetszett neki. Ez a fickó túlságosan könnyen belement az üzletbe...

De ez már régebben történt, nagyjából egy hete. Nem szerette számolni a napokat, sőt az órák múlását is csak abból vette észre, hogy a bozótost erdő váltotta fel, aztán az erdő is egyre sűrűbb lett.

- Azért azt legalább elértem - gondolta -, hogy a tizenöt arany mellé a küldetés teljesítéséig kaptam egy teljes felszerelést.

A "teljes felszerelés" amúgy nem volt túlságosan értékes, mindössze egy fehér posztóingből, egy lándzsából, egy saruból, és egy fényesre pucolt pajzsból állt, de Haertan ennyivel is megelégedett. Ez legalább több volt a semminél. A tizenöt aranynak azonban lassan búcsút mondott, mivel a titkozatos szörnynek nyomát sem találta. Már kikérdezett pár halálravált remetét, de ők sem láttak semmit, csak kalandozókat.

A nap lassanként lebukott, és az erdő árnyai egyre ijesztőbbek lettek. Haertan idejét látta letáborozni. Behúzódott egy kényelmes barlangba, és végigdőlt a földön. Azonnal elnyomta az álom. Másnap hajnalban valami dünnyögésre ébredt. Valahogy így hangzott:

"Kooron...g!", és valami nyál is cuppant hozzá. Egy hatalmas alak állt a cókmókja mellett, és a pajzsát nézegette.

- Á, csak egy troll - gondolta, és megmarkolta a lándzsáját.

- Takarodj innen! - üvöltötte, de a troll meg sem mozdult, csak lenyűgözve bámulta a pajzsot.

- Nagy koorong...

- Hát jó! - morogta Haertan, és meglengette a levegőben fegyverét. A troll nyugodtan szemlélte mit csinál, de Haertan mégis látott a szemében valami furcsa vágyat. A földön fekvő három pajzsot már nem vehette észre...