Az archeodron kapujában (Káosz Galaktika novella)

Hazatérése után három napig táncolt.

Kimondhatatlan élvezettel szívta be a friss, ezernyi illattól édes, aromás hidrogént. Kitáncolta, kiizzadta magából az elmúlt hónapok minden mérgét, megszabadult a pokolian erős serkentőszerek, és az idegen világok tűzforró légköréhez való alkalmazkodást elősegítő katonai drogok mellékhatásaitól. Örült, hogy már nem kell szkafandert hordania, örült, hogy már nem kell a gyűlölt emberek ocsmány ábrázatát bámulnia. Mezítelen táncával köszöntötte a tűzvörös eget, a koponyasárga holdakat, az űr testébe ütött csillagsebeket. Alig várta, hogy ismét az övéi között lehessen. Táncolt, és üvöltve énekelte nemzetsége harci dalait.

Volt ideje bőségesen. A Birodalom felől terjedő járvány híre óvatosságra késztette a Trakdrakk bolygó hatóságait. A hófödte déli kontinens egyik elhagyott félszigetén, távol a xenók nagyvárosaitól egy hatalmas koncentrációs tábort állítottak fel, ahová könyörtelenül bezsuppolták a hazatérő csillagjárókat. Egyik oldalról az őrtornyok, a másik oldalról a fagyott oxigénnel borított zátonyok fogták közre a karantént. Orvost nem engedtek belépni. Úgy gondolták, a Természet majd megmutatja, ki a beteg, és ki az egészséges. A legerősebbek úgyis túlélik a megpróbáltatásokat, a többiek számára meg egyébként sem lenne hely ebben a dinamikusan terjeszkedő civilizációban.

Magányos, őrült tánca után napokig aludt. Álmából azután vad üvöltözés, harsány jajveszékelés, kétségbeesett sikoltozás, dübörgés, fegyverdörgés, és a darabokra szakadó fém zaja riasztotta fel. Egy csapat kiéhezett szragkan tört a nyomorúságos táborra. Könnyedén átszakították a nagyfeszültségű áram alá helyezett kerítéseket, és őrjöngve a friss, oxiddús fémre, a beteg, vagy lábadozó xenókra vetették magukat.

Ramona kiment közéjük, és megölte a vezérbikát. Aztán kitépte az állat agyarát, és a többi vadállatra támadt. Megsebesült, de nem érdekelte. Dalolva gyilkolta őket. Pont úgy, mint kölyökkorában, úgy, mint abban az időben, amikor még felhőtlenül boldog lehetett.

A rabok persze kihasználták a zűrzavart, és sokan megszöktek. Néhány órával később megjelentek a Nagytanács páncélozott lebegői, és megkezdődött a könyörtelen hajtóvadászat. A xenó rohamosztagosok a saját fajtájukkal szemben sem ismertek könyörületet.

A karantén parancsnoka megvizsgálta az összecsapásokról készült felvételeket, és a látottak alapján úgy döntött, hogy Ramona tökéletesen egészséges. Alig egy nappal a szragkanok vérengzése után egy gyors antiG sikló repítette a főváros felé a lányt. Nemzetsége ítélőszéke már várt rá. Azzal vádolták, hogy nem teljesítette az elvállalt feladatot.

Egy kötelességtudó, a végsőkig lojális xeno szemében ez az egyik legsúlyosabb bűn.

Ramona remekül érezte magát elegáns, kihívó ruhájában. Nem törődött azzal, hogy a lassanként gyülekező idősebb tanácstagok megbotránkozó pillantásokkal méregetik merész öltözéke miatt. A nemzetség arénaszerű tanácstermét az ősi hagyományoknak megfelelően mélyen a föld alatt, egy mesterséges barlangban alakították ki. A lány nevetségesnek érezte az ilyen üres, idejétmúlt külsőségeket, de óvakodott attól, hogy véleményének nyíltan hangot adjon. Ő is - akárcsak a többiek - úgy tett, mintha teljesen normális lenne, hogy a szupermodern, élettől lüktető, a jóléttől és a gazdagságtól már-már fuldokló nagyváros alatti kényelmetlen és archaikus vájatba húzódnak vissza tanácskozni.

A modern időkről csupán a terem végében kialakított hatalmas, szemkápráztatóan ragyogó üveggömb árulkodott. Nagy ritkán - mint ma, a tárgyalás harmadik napján - egy-egy Jótevő is megtisztelte jelenlétével a Tanácsot. A huszonhét hőszigetelő rétegből megalkotott kristálymedence egyelőre még üresen várta Viharszárny Nagyúr, az Ezüstkígyók Klánját képviselő Jótevő megérkezését.

A vicsorgó állatfejre emlékeztető bejárat mellett álló díszruhás rohamosztagos hirtelen kihúzta magát, és a karmai között szorongatott krómacél rúddal hatalmas csapást mért az archaikus rúnákkal díszített fekete gongra. A medence hátulján felnyílt a zsilip, és egy fűtött ruhát viselő űrcápa siklott a xenók számára elképzelhetetlenül forró folyadékba. A jelenlevők mélyen meghajolva köszöntötték.

- Ugyan, ugyan, erre nincs semmi szükség - zengett fel a hangszórókból Viharszárny Nagyúr barátságos hangja. A cápa akcentus nélkül beszélte a helyi xeno nyelvjárást. - Folytassátok a munkátokat, mintha itt sem lennék. Nem kívánom befolyásolni egy független nemzetség bíróságának munkáját.

A bíróság vezetője ismét meghajolt, majd Ramonához fordult.

- A Nagyúr kedvéért még egyszer foglaljuk össze a vizsgálat eredményét! - mennydörögte. - Azt állítod tehát, hogy helyesen cselekedtél, amikor eredeti terveddel ellentétben nem ölted meg a célpontodat?

- Igen - felelte harsány hangon Ramona. - Csapdába akartak csalni bennünket. Megbizonyosodtam arról, hogy Van Dark nem azonos azzal az emberlénnyel, aki itt járt rendszerünkben, és megalázó könnyedséggel közelharcban meggyilkolta több tucat társunkat.

A nemzetség főbírája megpróbált tudomást sem venni a kellemetlen "megalázó könnyedséggel" kifejezésről. A lánynak sajnos igaza volt. Az az emberféreg tényleg csak szórakozott a Rohamosztag legjobb harcosaival.

- De hát ő maga mondta, hogy Van Dark a neve - ellenkezett a tények ismeretében.

- Hazudott. Hazudott, mint minden ember. Ezek mind aljas állatok!

A teremben helyeslően felzúgott a tömeg. A gömbben felzubogó víz jelezte, hogy Viharszárny Nagyúr hangosan nevet.

- Mi oka volt arra, hogy hazudjon? - kérdezte gyorsan a bíró. Egy lapos pillantást vetett az összegyűltekre, mert érezte, hogy a hangulat lassan kezd ellene fordulni. A karrierje forgott kockán, ha egy űrcápa jelenlétében magára haragítja a Tanácsot. Egy buta nő elítélése pedig nem érte meg ezt a kockázatot. - Ne érts félre, én is pontosan tudom, hogy az emberek nem ismerik a becsületet, de nekem teljesen normálisnak tűnik, ha egy harcos a gyilkolás után otthagyja dicső nevét. Hiszen így a legyőzöttek utódai folytathatják a harcot. Miért engedte volna át másnak a dicsőséget?

- A gyilkos emberlénynek valamilyen régi vitája lehetett a magas emberlénnyel. Aljas módon úgy intézte, hogy mi végezzük el helyette a piszkos munkát - felelte Ramona. - Azt hitte, hogy mi, szabad xenók a rabszolgái vagyunk. Egyszerűen a személyes ellenségére akart uszítani minket. Bábuként akarta felhasználni a dicső és legyőzhetetlen Tragdrak nemzetséget! - tette hozzá üvöltve.

Iszonyú dübörgés rázta meg a tanácstermet. A xenók felugráltak, az öklüket rázták, és dühükben a mellüket döngették.

Ramona kihúzta magát, és a magasba emelte széttárt karját. A fiatalabb tanácstagok elakadó lélegzettel bámulták, de a többiek is elcsendesedtek.

- Én viszont átláttam a cselszövésen. Utam során tizenhét emberlényt öltem meg. Láthattátok a felvételeket! Azt tettem, amit nagyhírű, ősi és dicső nemzetségünk tagjaként tennem kellett. Aki engem akar elítélni, az minket ítélne el. Nem engedtem meg, hogy egy puha féreg bolondot csináljon a Galaktika legnemesebb xeno nemzetségéből. Éljen a Tragdrak nemzetség! Éljen az Ezüstkígyó Klánja!

Az ordítástól valósággal remegett a terem. A bíró tudta, hogy veszített. Szélesen mosolyogva a lányhoz lépett, és saját kezűleg szedte le lábáról a szűk, tüskés bilincset. A xénók átugráltak a korlátokon és az arénába rohantak. Még a méltóságteljes tanácstagok is köréjük sereglettek, és harsányan gratuláltak Ramonának.

A lány egy gyors pillantást vetett az akváriumra. Viharszárny már távozni készült, de a lány pillantását megérezve tett még egy kört. Szeme villanásával jelezte, hogy elégedett tanítványa teljesítményével.

- Itt vagyok Nagyúr. Várom további parancsaidat - mondta alázatosan Ramona, és lekuporodott a csillogó, drágakövekkel és hatalmas, titánötvözet szarvakkal díszített lépegető elé, hogy megcsókolja a karmait.

- Nem vagyok elégedetlen azzal, amit tettél - felelte Viharszárny. - Gyere, sétáljunk egyet. Menjünk a magánkikötőm felé.

A cápák erődbázisa alig egy órányi lebegőútra volt a nagyvárostól. A lányt egy alapos motozás után azonnal mestere elé vezették. Amíg az őrök látótávolságon kívülre értek, Ramona nem kelt fel, hanem úgy kuporgott a fölé tornyosuló űrcápa árnyékában a fagyos talajon, ahogy azt a freskók és a sziklafaragványok tanúsága szerint évezredeken át tették leigázott ősei.

A lépegető csikorogva elindult a tengerpart felé.

- Csodálatos kis színielőadás volt, leányom - mondta a nemeshal.

- Nem engem illet a dicsőség, mester. Amit tudok, azt tőled tanultam.

- Jó tanítványom vagy. A fajtádból te vitted a legtöbbre.

- Most sértegetsz, vagy dicsérsz?

- Ezek szerint nincs túl jó véleményed a többiekről?

- Ugyanolyan korlátoltak, mint az emberek. Csupán másutt vannak a korlátaik. Össze sem lehet hasonlítani őket veled.

- Nem is ajánlom, hogy megpróbáld! - csattant fel a cápa. - Inkább azt mondd meg, hogy szerinted ki volt az az ember, aki idejött xenókat gyilkolni? Erről egy szót sem ejtettél a Tanács előtt.

A lány szeme végigsiklott a lépegető pengékben végződő acélkarjain, és a beépített rombolófegyvereken.

- Jobbnak láttam hallgatni, Nagyúr- mondta óvatosan.

Lázasan töprengett azon, hogy miként fogalmazza meg tapintatosan a dolgot. Nem akarta megsérteni vele a nagyhatalmú és hirtelen haragú óriáshalat.

- Nem szerettem volna, ha félreérthető módon hangzik el a klán nemes neve. Utam során rájöttem néhány összefüggésre. Nyitott szemmel jártam az emberek között, és tanulmányoztam a feljegyzéseiket. Azt hiszem, a gyilkos - egy bizonyos Khali el Sord - is... nekünk dolgozik.

- Kinek nekünk? Nekünk, az Ezüstkígyó Klánnak, vagy nekünk, a Cápa Birodalmi Elhárításnak, vagy nekünk, a cégnek?

- Azt gondolom, hogy a gyilkos a klán megbízottja. Persze tudtán kívül. Őt is ügyesen manipuláltátok. Hiszen így sokkal több fegyvert lehet eladni. Jó ez a cégnek, jó ez a klánnak, és a xeno hadiüzemeknek is. A CBE-nek viszont nem érdeke az ilyesmi.

Viharszárny egy töprengő pillantást vetett a lányra. Nem rossz, ahhoz képest, hogy csak egy buta xenó - gondolta.

- Értékelem a lojalitásodat - mondta végül halkan. - Egy ilyen elképzelés tényleg nyugtalanságot válthatott volna ki a xénók között. Mint jeleztem, elégedettek vagyunk veled. Éppen ezért egy új, életveszélyes és nagy kihívást jelentő feladatot adok neked. El kell intézned valamit, amibe mi közvetlenül nem kívánunk belefolyni. A klán érdeke úgy kívánja, hogy egy magányos ügynökkel dolgozzunk. Ismét mehetsz embereket mészárolni.

- Én több vagyok egyszerű bérgyilkosnál! - csattant fel a lány.

- Tudom, kedvesem, tudom - felelte behízelgő, kedves hangon a hatalmas ragadozóhal. -Olyan útra küldelek, ami híressé teszi a nevedet. De mondd csak, mostanában miről fecsegnek az űrjárók?

- Hogy miről? - nézett fel rá gyanakodva Ramona. - Hát legtöbbször az Ámokfutamról, a zarg invázióról, az Archeodronról, meg a nostromókról.

- Felejtsd el a nostromókat! - mordult fel ingerülten a cápa. - Nostromok nincsenek. Én az Archeodronra, az ősi technika fellegvárába akarlak felküldeni. De mielőtt kiengedlek a csillagok közé, hadd mutassak valamit. ...Azt hiszem, tetszeni fog.

A Trak Pörölye villámgyorsan áttörte a Bharana atmoszféráját, és orbitális pályára állt a bolygó körül. Ramona megfordult, és végignézett a legénységen.

- Nem is volt ez olyan rossz, hölgyeim. Megszereztük, amiért jöttünk. Persze akad még gyakorolnivalónk. A légvédelem óriáslézere majdnem levitte a légköri pajzsunkat. Irány az aszteroidaövezet, ki akarom próbálni az ágyúkat!

Gyengéden végigsimította a tűzvezérlő panelt. Viharszárny valóban nem hétköznapi ajándékkal lepte meg. Ez a hajó csodákra képes. A cápa szerint ebből a hajóosztályból csak három jármű készült el. A három közül Ramonának jutott a legfejlettebb.

Visszagondolt az indulásuk előtti napra. Hazament, hogy legalább egy pillantást vethessen a családjára. Bátyjai kint jártak az űrben, a kicsiknek pedig éppen órájuk volt.

Ramona egy tál ízletes kragszakkal az ölében kiült az erkélyre. Kilencfogú villájával ügyesen lefejtette a rovarok kemény héját, és felszeletelte az oxidokban gazdag, ízletes fémet. Undorodva gondolt vissza az elmúlt hónapok étkezéseire. Képtelen volt megérteni, hogyan szerethetik az emberek szektorában letelepedett xenók azokat a szörnyű ételeket. Amíg ott járt, szinte csak konzervet evett. A nehézfém savtartóba nyúlt, és egy darabka sósavat morzsolt az ebédjére.

Éppen egy pohár enyhén radioaktív oxigént akart tölteni magának, amikor megütötte fülét a tanító hangja.

A sovány, beesett mellű xeno férfit alkalmatlannak nyilvánították a katonai szolgálatra, viszont arra kötelezték, hogy néhány éven át munkaidő után ingyen oktassa a veteránok, és a tanácstagok gyermekeit. Ha Ramona is a közelben volt, akkor a fickó kihúzta magát, és mulatságosan erőlködve, nagy hangon magyarázott a kölyköknek.

Hogy, hogy nem, szinte mindig csak ugyanarról a témáról.

Mint, ahogy most is.

- Az ősi xenók még nem rendelkeztek olyan pompás testtel, mint mi. Nézzétek meg a nővéreteket. Őt valószínűleg valamilyen istennőnek tartották volna. Az ősbolygón az ilyen önfejű nők kegyetlenül elnyomták a férfiakat. Nem tudták, hogy hol van a helyük. A nemzetségeket - tudom, hogy ez számotokra hihetetlennek tűnik - az anyák, és a nagyanyák irányították. Ilyen körülmények között persze szó sem lehetett fejlődésről. Az anyajogú társadalom lehetetlenné tette az űrhajózást is. A régi, primitív formánkban soha nem juthattunk volna ki a csillagok közé.

Elhallgatott, és lopva az erkélyre nézett.

- Hála Jótevőinknek, mára már szinte teljesen megváltozott a genetikai felépítésünk. Az űrcápa Nagyurak segítettek lerázni a nők rabigáját, és felemelték a xenókat. Ők adták be nekünk azokat a szérumokat, amelyeknek a segítségével meghódíthattuk a forró napok világait is. Győzelemre vezettek minket, és nekünk adták a csillagokat.

Ramona elfintorodott. "Cápa Jótevőink." A cápák is ugyanolyan disznók, mint az összes többi idegen. Méghozzá ravasz, alattomos disznók. Méltó társak, és méltó ellenfelek. Az viszont tény, hogy a nemzetsége sokat köszönhet a cápáknak. Igaz, a nemeshalak semmit sem adtak olcsón. Minden hősi halált halt űrcápa oldalán legalább ezer xeno is elesett. A közösen elveszített galaktikus háború persze összekovácsolta a két fajt. Nem csoda, hogy a régi fegyverbarátság még annyi évvel a Cápa Háborúk után is kitart. Még egy darabig legalábbis...

Még távol jártak az űrben lebegő sziklák útvesztőjétől, amikor a mélységi radarok egy lassan távolodó járművet fedeztek fel.

- Nézzük meg közelebbről! - sziszegte az újdonsült kapitány.- Talán egy mocskos ember merészkedett át a mi szektorunkba!

Korbácsos Tragarakhrakak, a navigátorlány csodálkozva nézett fel rá.

- Már régóta szerettem volna megkérdezni tőled valamit, Ramona Tragdrak. Ha annyira gyűlölöd az embereket, akkor miért választottál ember harci nevet magadnak?

A Trak Pörölye elképesztő sebességgel közeledett a célpont felé. Már a kapitányi panelen is jól lehetett látni, hogy egy Galleon Gold került eléjük.

- Azért, mert azt akarom, hogy minél többen meg tudják jegyezni a nevemet. Hogy átkozni tudjanak, hogy legyen mivel ijesztgetni a kölykeiket. Az emberférgek még ahhoz is buták, hogy kimondjanak egy xeno nevet. Na, de elég a fecsegésből! Támadásra felkészülni!

- De Ramona, ez egy xeno hajó!- szólt közbe Vérengző Aragxarak, az aprótermetű pilótanő.

- Azt én is látom - felelte gonoszul a kapitányasszony. - De nézd csak meg a jelzéseit! Ez a fattyú benevezett az Ámokfutamra. Meg kell halnia!

A három xeno összenézett. Némán bólintottak. Az Ezüskígyó Klán vezetése egyértelműen kiadta a parancsot, mely szerint meg kell semmisíteni minden olyan hajót, amelyik részt vesz a Saipang Csillagbirodalom álarca mögött megbúvó ellenség, a Shin Klán versenyén. Ramona pedig abban a szerencsés helyzetben volt, hogy könnyedén eleget tehetett a klán utasításának. Micsoda szerencse, hogy nemzetsége Jótevője egyben a CBE magas rangú tisztje.

A szerencsétlen Galleon Gold kapitánya csak annyit lát, hogy egy redkívűl fürge Cyclon Unario közeledik feléjük. Nem lesz ideje rájönni arra, hogy mekkorát tévedett.

Viharszárny elégedetten nézett titkárnőjére.

- Még csak csalnom sem kellett - mondta. - Ha ez így megy tovább, lehet, hogy egy súlycsoporttal feljebb kell elindulnom a versenyeken!

Vérvágyó kisasszony nem válaszolt. Egy fürge farkcsapással a fényűző iroda paneljéhez úszott, és bekapcsolt a serkentőt. A padlóból krómozott fémrudak emelkedtek ki. Viharszárny beúszott közéjük, és hagyta, hogy az oxigéndús, forró vízsugarak kimasszírozzák a fáradtságot izmaiból.

- Előkészítettem a jelentéseket, igazgató úr - szólalt meg a cápa hölgy. - Az Alfa terv szépen halad. Ramona elérte az emberek szektorának határát. Már megszerezte a kijelölt céltárgyat.

- De kisasszony, ne használja ezt a visszataszítóan hivatalos kifejezést. Egy tisztességes nemeshal nevén nevezi a dolgokat. Kedves kis vasaltfejű játszótársunk az ősi korszakok egyik archaikus leletéért ment el a Bharanára.

- Tulajdonképpen minek kell a cégnek egy ilyen ócskaság?

- Kedvesem, ugye magát nem az Akadémiáról tették be hozzánk? Na, azért nem kell rögtön megsértődnie! Bár kegyednek még ez is jól áll. A régi eszközök néha hihetetlenül hasznosak, máskor meg fabatkát sem érnek. Csak az Archeodron szakértői tudják felbecsülni a leletek igazi értékét. Sajnos, egy régi megállapodás szerint egyetlen klán sem kerülhet közvetlen kapcsolatba az Archeodronokkal. Felborítaná a kényes erőegyensúlyt, hogyha bármelyikük is rátenné a kezét a régi technikát felélesztő műhelyvilágokra.

Cinikusan elvigyorodott.

-Szóval jól megy az Alfa terv? Akkor éppen itt az ideje, hogy beindítsuk a Béta változatot is. Mielőtt a kis xeno azt hinné, hogy őt már nem is lehet megölni.

Nem sokkal később kódolt utasítás érkezett a CBE egyik távoli bázisára. A rejtjelezett üzenet hosszú utat tett meg, mert Viharszárny nem akarta, hogy tervére felfigyeljen a STAG, vagy a Shin valamelyik lehallgatónaszádja. Az üzenet megfejtése után lázas tevékenység vette kezdetét a bázison.

Amikor a mélyűri radarok egy feltűnően gyors Cyclon Unario érkezését jelezték, két hajó emelkedett ki a szétnyíló kupola mélyéből. A hajók felszállása után a bázis parancsnoka az utasításnak megfelelően betáplálta a központi Agyba azt a kódsort, ami az üzenettel együtt érkezett.

A két hajó már messze járt, ezért csupán a radioaktív sugárzás ugrásszerű növekedését észlelhették volna, ha törődnek a bázis további sorsával. Mivel a bázis azonnal megsemmisült, így senki sem maradt, aki csodálkozhatott volna azon a tényen, hogy a cápák búvóhelyéről két AZO D21emelkedett fel.

Két zarg hadihajó.

A prédikátor enyhe zavarral nézett az előtte térdelő, ormótlan páncélt viselő xenóra.

- Szóval te... izé, szóval te is közénk tartozol, és a kápolnában szeretnél misét mondatni?

- Igen, atyám. Tudom, hogy sokan azt hiszik, a fajtámbeliek előtt zárva van a Napkereszt Egyházának bölcsessége, de...

- Dehogyis, fiam, dehogyis. Mi mindenki előtt nyitva állunk. Mi ugye...

- Lányom, atyám. Lányom.

- Öööö, persze, igen, kedves leányom. Természetesen, gyere. Bár kicsit meglepődtem, de kérlek ne hidd azt, hogy a fajtád miatt csodálkoztam. Csupán ez a késői óra.

- Persze, értem én. Tudja, atyám, nem jöhettem korábban. Túl világos volt még a magamfajták számára.

A pap kinyitotta az ajtót, és beengedte a xenót. Végigmentek a kikötő szélén nemrég felépített templom csarnokán, és befordultak a szűk, sötét folyosóra. Egy hosszú, kopott csigalépcsőn lementek a kápolnába. Az épületnek ez a része már évezredek óta itt állt. Korábban óvóhelynek használták, azelőtt meg valami elfeledett helyi vallás kegyhelye lehetett.

- Tudod, kedves leányom, manapság annyi mindent hall az ember. Nyakunkon a zarg invázió, terjed az űrlepra, egyre többször jelentik, hogy istentelen űrszörnyek bukkannak fel a lakott rendszerek határán. A szörnyűséges nostromók. Az Ámokfutam miatt meg nincs nyugta az embernek. Ha nem irtanák a kalózokat, azt mondanám, hogy az ördög keze van a dologban. Állandóan zörgetik a kaput, és Shin emblémákat követelnek. Megőrültek tán? Elvette az eszüket a gyűjtési szenvedély?

Beértek a kápolnába, a pap a falhoz lépett, hogy meggyújtsa a foszforgömböt.

- Arra nem lesz szükség, atyám - mondta halkan Ramona, és nesztelenül az ember mögé lépett.

Mancsának egyetlen mozdulatával összeroppantotta a férfi fejét. Átlépett a holttesten, és alaposan szemügyre vette a falat. Nem kellett sokáig keresgélnie, Viharszárny Nagyúr térképe ismét pontosnak bizonyult.

A lány magához vette a tárgyat, és elindult kifelé.

- Bizony, a gyűjtőszenvedély - dünnyögte. - Szerencséd, hogy én nem emblémákat gyűjtök.

Jelentés a STAG Peremvidéki Főmegbízottjának

Kegyelmes Uram,
Utasításodnak megfelelően vizsgálatot kezdeményeztem a bharanai incidens kapcsán. A nyilvántartásba vett bűntények némelyike között furcsa összefüggés sejlik fel. Eddig még nem sikerült azonosítani, milyen hajó követte el a kalóztámadást. A radarképen Cyclonnak látszott, de a mozgása és a tűzereje ezt a feltevést egyértelműen kizárja. Az elrabolt tárgy is érdekes. Nemrég egy hasonló besorolású, antik kegytárgyat raboltak el a Batsiswe rendszer egyik bolygójáról. Az időbeli egyezés legalábbis figyelemre méltó.
Hadd hívjam fel Exellenciád figyelmét arra a jelentésre, amely szerint az Ezüstkígyó Klán érdekeltségébe tartozó United Shipyard INC. egy teljesen új típusú felderítő hajó kifejlesztésén dolgozott. A fejlesztők laboratóriumát azonban a zarg invázió során végzetes támadás érte. A bharanai Cyclon sebessége alig valamivel nagyobb annál, mint amit az új felderítőnek tulajdonítottak.
Azt hiszem, ügynökeinknek két nyomon kell elindulniuk. Mindent tudni akarok a titokzatos hajóról, de arra is fényt kívánok deríteni, hogy ki rabol el archeotechnikákat.
A szükséges lépéseket megtettem.
Tisztelettel
Om vezérőrnagy

Taragoni Birodalmi Helyőrség, STAG Főcsoport

- Tulajdonképpen mi az, amit összegyűjtöttünk? - nézett Ramonára kíváncsian Korbácsos Tragarakhrakak - Mire jó?

- Igen - csatlakozott hozzá Vérengző Aragxarak. - Én sem tudtam rájönni, pedig értek valamit a modern technikához.

- 'szintén szólva, magam sem tudom - ismerte el kelletlenül a kapitány. - Az biztos, hogy nagyon régi ez az izé.

- Ez az izé? - visszhangozta Korbácsos. - Én azt hittem, hogy már négy-öt dolgot szedtünk össze.

- Nem, ez egy ősrégi szerkezet több darabja. Nincs meg a teljes szerkezet, de ez így is egy vagyont ér.

- Mennyit? - kérdezte felcsillanó szemmel Tragarakhrakak.

- Ugyan ki fizetne egy ilyen ócskaságért? - kételkedett Vérengző Aragxarak .

- Neked, meg nekem semmit sem ér, de vannak akik fejedelmi árat fizetnének érte.

- Kicsoda?

- Hallottál már az Archeodronról?

- Ugyan, az csak egy dajkamese! Titkos űrszigetek, ahol bölcs öregurak, és titokzatos lények foltozgatják a letűnt korszakok emlékeit. Varázserővel védett bázisok, ahol a fekete cerebriták szövik sötét terveiket. Hatalmas, komor erődök, amelyekben a mezonirtó csodafegyvereket kovácsolják. Kolostorok, ahol a Galaktika Messiása készül az eljövetelére. Csak a részeg matrózok beszélnek ilyesmiről!

- Én is hallottam már ilyen szóbeszédet. Szerintem az ilyesmi túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Olyan, mint egy legenda. Mi okuk lenne az Archeodronok lakóinak arra, hogy rejtőzködjenek, ha elég hatalmasak ahhoz, hogy üzemeltetni tudják az antik technikai ereklyéit? - kételkedett Tragarakhrakak.

- Az biztos, hogy náluk olyan dolgokat is le lehet gyártatni, amivel másutt nem mennek semmire. Viszont csak olyan félreeső halálbolygókon lehet rájuk bukkanni, amelyekkel leszállóegység nélkül nem érdemes kísérletezni.

- Márpedig mi éppen egy ilyen Archeodront keresünk. És én inkább beledöglök, de nem mondok le a sikerről.

A felderítő műszerek mellett villogni kezdett egy piros lámpa.

- Hatótávolságon belül két hajó. Egy Mercator Alfa és egy Delta. Nem, hárman vannak! Egy Cyclon Spark kíséri őket.

- Felkészülni a támadásra. Megsemmisítjük őket!

- De Ramona! Még nem is tudod, hogy beneveztek-e az Ámokfutamra.

- Nem számít! Már az emberek szektorában vagyunk. Itt mindenki ellenség!

Bhopal Singh O’Hara már több mint húsz éve vadászott a zargokra. Erősen feljavított Indián Gammájával több idegen támadót kapott el annál, hogy vissza tudjon emlékezni rájuk. Kezdetben minden szétlőtt ellenfél után húzott egy rovást a híd falára, de egy idő után már nem maradt hely. A vén kapitány teljes joggal úgy gondolta, hogy őt már nem érheti meglepetés.

- Két AZO D21 közeledik felénk - jelentette felderítő tisztje.

- No, akkor kapjuk el őket - dörzsölte össze kezét O’Hara. - Majd én kezelem a lövegeket. Vegyétek le az energiát a pajzsokról. Mindent a lézerekbe! Egyetlen csapással elkapom mindegyiket.

- Kapitány, valami baj van a vizuális képpel - szólalt meg a navigátor. - Teljesen elmosódott minden. Mintha álcázó berendezés lenne a hajókon.

- Lehetetlen, a zargok nem szokták álcázni magukat!

- Pedig ez pont olyan.

- Kapitány! - kiáltott fel a felderítő tiszt. - Cápa kódolású üzenetet fogtam. Itt valahol halak vannak a közelben.

- Próbáld megfejteni, miről beszélnek. Lehet, hogy kalózok. Hé, ezek meg mit csinálnak?

Felüvöltöttek a vészjelzők, az Indián Agya megpróbált reagálni a váratlan helyzetre.

- Rakéta. Rakéták jönnek felénk!

- A zargok nem lőnek rakétával!

- Pajzsokat felvonni! Miért nincsenek energia alatt?

Bhopal Singh O’Hara kapitány igazi mesterlövész volt. A lézerágyúval próbálta meg eltalálni a rakétákat.

Egyet sikerült is.

A másik hármat nem.

Ramona utálkozó pillantást vetett a parányi színpadon vonagló mezítelen ember nőstények felé, azután behúzódott az egyik üres boxba, és várt. Rendelt egy csőrös dobozú xeno sört, de nem volt kedve felbontani, és a szívószállal meginni. Bőre rettenetesen viszketett a belefecskendezett vegyszerektől. Igaz, a kezelés hatására nem kellett szkafandert viselnie, így csak megszokott légzőkészülékét és mellvértjét hordta. Öltözéke semmiben sem tért el az emberek zsoldjában álló xenók felszerelésétől.

Egy alacsony, ápolatlan külsejű humán ült le az asztalhoz.

- Szóval te vagy az a vasseggű, akinek van valami régi cucca eladó? - kérdezte köszönés nélkül.

Ramona villámgyorsan megragadta a férfi csuklóját.

- Engedj el, te állat! Lefagy a kezem - üvöltötte az ember, ám a dübörgő zene miatt nemigen törődött vele senki. Aki hallotta kiáltását, az meg úgy gondolta, hogy semmi köze az ügyhöz.

Ramona lassan szorítani kezdte áldozata csuklóját. Acélkarmai a tehetetlenül vergődő ügynök húsába mélyedtek. A férfi abbahagyta az üvöltést, és baljával hosszú, szürke kabátja alá nyúlt. Ramona nem várta meg, amíg fegyvert ránt, hanem egyetlen mozdulattal magához rántotta. Mellvértjéhez szorította az ember fejét, aki mozdulni sem tudott.

- Nem tűnsz túl gazdag vevőnek - suttogta a lány. - Egy koldusnak pedig nem kellett volna kikezdenie velem.

- Nem én, nem én akarom megvenni! - jajongta a humán. - A főnököm, neki van pénze, rengeteg pénze.

- Hol van a főnököd?

- Kint, a tizenhetes dokkban. Egy Mercator Deltában vár.

- Már nem sokáig - sziszegte Ramona.

Megragadta a konzervet, és összepréselte. A vastag fém darabokra szakadt iszonyú szorításában, és a folyékony oxigén az ügynök fejére ömlött. Mire elpárolgott, a férfi már nem élt.

Vérvágyó kisasszony udvariasan maga elé engedte a főnökét. Fókavadászatra indultak a vezetők számára fenntartott tengeröböl kristálytiszta, alga- és medúzamentes vízében. Mindketten zavarómellényt viseltek, így nem kellett attól tartaniuk, hogy valamelyik vetélytársuk lehallgatja őket.

- Nem egészen értem, hogy mire jó ez az egész - mondta a titkárnő. - Miért akadályozzuk a xenót abban, hogy végrehajtson egy feladatot, ami nekünk hoz hasznot?

Viharszárny elvigyorodott. Már várta ezt a kérdést. Farkával nagyot csapva mélyebbre merült, majd visszakérdezett:

- Kinek nekünk? Nekünk a cégnek, vagy nekünk az Ezüst Kígyóknak?

- Hát, szerintem a cég, meg a klán az nagyjából ugyanaz.

- Kisasszony, ez nagyon felületes szemlélet. A dolgok sohasem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszanak. Ami jó nekem, a klán tulajdonában lévő cég igazgatójának, az nem biztos, hogy jó az egész klánnak. Egy cápa vállalatnak néha egészen mások az érdekei, mint egy fajok fölött álló, óriási klánnak.

- Ez annyira zavaros. Sajnos nem értem.

- Nem baj. Szépségedet nem is azért tartom, hogy mindent értsen. Tökéletesen elég, ha ilyen szépen mosolyog. A többit bízza rám.

Néhány erőteljes farkcsapással a szikrázó, jeges áramlatba lökte magát. Eddig minden a legnagyobb rendben ment. Bármi is történik a buta xenókkal, azzal ő személy szerint csak nyerhet. Vagy a cég jutalmazza meg, hiszen sikeresen tesztelte az új hajó első három prototípusát, vagy a klán lépteti elő, hiszen közvetett módon sikerült végre kapcsolatba lépniük az Archeodronnal.

Esetleg mindkét célját sikerül elérni.

- Hé főnök, egy vasfejű van kint. Azt mondja, hogy veled akar beszélni.

Pizarro kapitány feltápászkodott a matracról, és a tegnapi vedeléstől még kissé kábán rácsapott a belső híregység gombjára.

- Ki keres, és mi a fenét akar?

- Egy nagy darab xenó. A kocsmából küldték ide, a leírása alapján alighanem a Sánta Pierre. Nem mondta, mi a fenét akar.

- Akkor az nem engem keres. Menjél, szóljál az utasunknak. Jövök én is.

Mire Pizarro felcammogott a hídra, már a fekete csuklyás cerebrita is ott toporgott.

- Megjött a madárka. Kapjuk el!

A kalózok összenéztek.

- Úgy érti, hogy élve?

A cerebrita arcát eltakarta a durva szövésű csuklya és a harci szkafander félelmetes sisakja. Indulatosan a levegőbe csapott.

- Amíg ki nem hallgattam, addig élnie kell. Azt nem mondom, hogy ne csonkítsátok meg, de az agyát nem bánthatjátok!

Az állig felfegyverzett kalózok a zsiliphez tódultak. Néhány perc múlva már maguk után vonszolták a súlyosan sebesült xenó nő magatehetetlen testét.

Vérvágyó kisasszony értetlen arcot vágva a szikrázó hologömb felé intett:

- Ezt küldték át a fiúk a rejtjelezőktől. Sajnos nem értem, miről van szó benne.

Viharszárny egyetlen gondolatimpulzussal bekapcsolta a lejátszót. Egy gépi hang szólalt meg.

- „A Hicter harmadik világánál, az Arasnál állítottunk csapdát. Elég jól ment az üzlet, szépen jöttek a zsíros kereskedők, ám akkor feltűntek a nyavalyás zargok. Nem is egy, de két csapat. Na, mondtam a fiúknak: húzzunk el innen. Erre azt mondja a navigátorom: „Nézd csak főnök, a zargok ölik egymást!” És tényleg, ezek egymás torkának estek.Volt ott két AZO D21. Na, azok kiirtották a többit. De az igazán furcsa csak ekkor jött. Amikor láttam, hogy már jól kifáradtak, lecsaptunk rájuk. Harc közben az egyik D21 közelébe kerültem. Bár a radarképe egyértelműen egy Pengét mutatott, a képernyőn, vizuálisan én bizony nem ismertem fel. Ilyen hajót még sohasem láttam. Az egyiket sikerült szétlőni, de a másik elmenekült. Magunk négy hajót veszítettünk az összecsapás során.”

- Portyázóink egy szétlőtt Havanna Szellemén találták ezt az üzenetet. A kalózoknak még nem volt idejük elküldeni.

- Tehát akkor már a Drake szövetség is kezd felfigyelni ránk - mondta elgondolkozva Viharszárny. - Ráadásul az egyik prototípus is elpusztult. Valószínűleg a Barrakuda 1 lehetett az. Nem érkezett jelentés a Béta csapattól?

- Nem, uram. Ön megtiltotta nekik, hogy kapcsolatba lépjenek a felderítő bázisainkkal.

- Persze. Semmi baj. A Barrakuda 2 önmagában is elég erős ahhoz, hogy pokollá tegye a kis xenó életét.

- Miért kell ennyire megtáncoltatnunk?

- Tudni akarom, mennyit bír ki a Barrakuda 3. Végül is a legjobb hajót tettem a segge alá. Igazi harctéri tesztelést szerveztem neki. Az Archeodron pedig nem fog gyanakodni, ha azt látja, hogy a mi hajóink is támadják a Thrak Pörölyét. Így azután létrejöhet a rég áhított kapcsolat a klán és az ősi műhelyvilág között.

- Tudom, hogy itt vagy valahol, vasseggű! - kiáltotta Pizarro kapitány. - Gyere elő, mert megöljük az embered!

Semmi válasz. A kalózok nyugtalanul álltak a sötét sikátorban. Nagyon szerették volna elkerülni, hogy közelharcba kelljen bocsátkozni a xenókkal. Mögöttük a fegyverét szorongató cerebrita hiába koncentrált. Érezte a kikötői kártevők jelenlétét, a patkányok, a férgek és a denevérek mozgását, alantas, undorító vágyaikat, de nem tudta felfedezni az ellenfelét.

- Leárnyékolja az érzelmeit - gondolta magában. - Ki a fene ez a nő? Hol tanulta ezt a trükköt? Talán szólni kéne az ostoba embereknek is?

- Gyere elő, mert szétloccsantom a haverod fejét! - üvöltötte Pizarro. Keményen megszorította a vastag csövű pisztolyt. - Lelövöm, mint egy kutyát!

Egy pillanatra elbizonytalanodott. Tudják a xenók, hogy mi az a kutya?

- Gyerünk, te mágus, mutasd meg, mit tudsz! Csinálj valami agyvarázslatot! - nézett megbízójukra.

- Kutassátok át a környéket! - vágott vissza az alacsony cerebrita. - Itt kell lennie a közelben!

Ramona három aknát helyezett el a félhomályos útvesztőben. Jól számított, a kalózok a megszokott módon, hőérzékelővel keresték a nyomait.

Egy jéghideg xenó nyomait!

A kalózok a sötét miatt fotongránátra számítottak, ezért eleve szemvédőben, zárt sisakban jöttek. Csak nem fog a xenó gránátot dobni a túszukra! - gondolták.

Tévedtek.

A repeszgránátokból szétszóródó acélkemény műanyagtűk ártalmatlanul lepattantak a fogoly Vérengző Aragxarak testéről, viszont cafatokra szaggatták az elől álló humánokat. A kalózok döbbenten álltak egy másodpercig, azután sebesült társaikat sorsukra hagyva menekülni akartak.

Csakhogy a sikátor már nem volt üres a hátuk mögött.

Viharszárny leoltotta a fénygömböket, és fáradtan becsusszant a frissítő rúdjai közé. A méregdrága izomzselé-kezelés ellenére is iszonyúan fájtak gerincporcai.

- Az már igaz - gondolta -, hogy a felderítő mesterség nagyúri mesterség. Nincs is ennél szebb hivatás. A Peremvidék meg a kémek igazi paradicsoma. Az összes nagy helyi birodalom működtet kémszervezeteket, a cápa vállalatok, meg a klánok hírszerzőiről nem is beszélve. Csak azok az átkozott birodalmi agyfürkészők ne lennének!

Ma valahogy a forró sugarak sem frissítették fel.

- A Perispherán legalább egymilliárd értelmes lény állt be felderítőnek. Ha egy kapitány vinni akarja valamire, akkor előbb-utóbb el kell adnia a lelkét. Néha többször is. Egymilliárd kém! Viszont a kormányok pontosan tudják, hogy a felderítők ritkán érik meg a nyugdíjas kort.

Nagyon remélte, hogy ő lesz a szabályt erősítő kivétel.

- Utoljára kérdezem - nézett Ramona a fogolyra. - Vagy beszélsz, vagy odaadlak neki.

Fejével Vérengző Aragxarak felé intett. A pilóta felhördült, és a cerebritára vicsorgott.

A fogoly eszelősen felsikoltott, és a konténer falához hátrált. Már mindent megpróbált, de egyetlen trükkje sem jött be. Nem tudott áttörni a xenók gyűlöletfüggönyén, nem tudta egymás ellen fordítani őrzőit. A vezetőjük agyából pedig iszonyodva menekült. Úgy érezte, hogy szénné ég, ha még egyszer bele kell néznie

- Egyezséget! Egyezzünk meg! - kiáltotta ember nyelven. Nem mert telepatikusan szólni Ramonához. - Megmondom, merre van az Archeodron, te pedig nem bántasz.

- Tapossuk el a férget! - üvöltötte Korbácsos Tragarakhrakak. - Tépd le a fejét!

Ramona lehajolt, és lassú mozdulattal az arcához emelte a sebesült nagyfejűt. Acélfogai a fekete sisak szemréséhez értek. Lélegzete azonnal a fémre fagyott.

- Beszélj! - suttogta jéghidegen.

Örvényszáj Nagyúr, a Barrakuda 2 kapitánya elégedetten bólintott.

- Elindultak. Ha követési távolságra érnek, mi is startolunk.

- Minek lássanak minket? - kérdezte első tisztje, aki szinte vallásos áhítattal csüngött a kísérleti hajó csodálatos álcázóberendezésein. Azok legalább működtek.

- Eddig zargok voltunk, most legyen valami más. Mondjuk egy Mercator Alpha.

- Hihetetlen, hogy csak három xenó kezeli a Barrakuda hármat - mondta a navigátor.

- Nincs ebben semmi különös. Az a hajó még a miénknél is fejlettebb egy kicsivel. Bár szerintem ők is ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, mint mi.

A navigátor nem csodálkozott Örvényszáj pesszimizmusa miatt. A vadonatúj Barrakuda osztály hajói állandóan meghibásodtak. Pedig első látásra milyen csodálatosnak tűntek.

„Nem tudom, hogy ez a Galaktika legerősebb felderítője, vagy a legkisebb csatahajója?” - tréfálkozott az út kezdetén a kapitány.

Azután kiderült, hogy a hajó enyhén szólva koraszülött. A különböző rendszereket nem sikerült összehangolni. Egyszer majdnem elveszítették szem elől a Trak Pörölyét, mert egy kisebb összecsapás után órákon át energia nélkül lebegtek egy hold árnyékában.

Az új típusú hajtómű ugyan tényleg nagyon gyors volt, de ez akkora a fedélzeti sugárzással járt, hogy a legénységnek ólom védőruhát kellett viselni. Azt pedig egyik cápa sem tudta, hogy mi lehet az a fekete tartály, amit egy vastag kábel kötött össze a reaktorral.

- Szívesebben repülnék olyan hajóval, ami lassú, de legalább megbízható.

- Mi az ebihal, tán örökké akarsz élni? - gúnyolódott Örvényszáj.

- Indulhatunk, kapitány úr! Felkészültek a hiperugrásra.

- Ennyit a modern technikáról! - morogta a kapitány. - Ha nem lenne a Barrakuda 3-ra rejtett nyomkövető, már rég lemaradtunk volna.

- Azt ígérted, hogy nem ölsz meg! - nyüszítette a cerebrita. - Itt vagyunk, ez a Archeodron csillagrendszere.

- Nem ígértem semmi ilyesmit - felelte Ramona, és a fogolyra csapta a torpedóvető fedelét.

- Kilövés! - parancsolta.

Aragxarak vigyorogva lenyomta a piros gombot. A sűrített hidrogén egy mérföldnyire sodorta a tehetetlenül vergődő cerebritát.

- Irány a bolygók síkja.

- Ne küldjünk egy rakétát is utána? - kérdezte gonosz mosollyal a navigátor.

- Tíz perc múlva megfagy. Ezen kívül az Archeodron urai már figyelnek minket. Nem akarom, hogy egy vérszomjas szörnynek nézzenek.

Feldübörögtek a Trak Pörölyét meghajtó hatalmas hajtóművek. A hangszigetelés tökéletesen csődöt mondott, és már megint forró, maró füsttel telt meg a Barrakuda kapitányi hídja.

- Ramona, egy hajó lépett ki mögöttünk a hipertérből!

- Távolsága, típusa?

- Radarképen belül, vizuális észlelésen kívül. Mercator Alpha. Sebessége... Hé, ez nem lehet! Egy Mercator nem ilyen gyors.

A pilóta pultján életre kelt egy sor kijelző. Felvijjogtak a vészjelzők.

- Befogtak minket. Radarok. Lézerek célkeresői. Rakétavezérlő sugárnyalábok.

- Ennyi fegyver nem férhet egy kereskedőhajóra! - kiáltotta a navigátor.

- Túl gyors, túl erős - töprengett Ramona, miközben a kapitányi székbe vetette magát, és villámgyorsan energia alá helyezte a lézerágyúkat. - Pont olyan, mint mi.

Hirtelen átvillant rajta a felismerés.

- A szemét cápa. Csapdába csalt. Aragxarak, le az álcázással, hadd lássák, kik vagyunk!

A Mercator rendkívül gyorsan közeledett. Még nem nyitott tüzet rakétáival, de a radarok már befogták a célpontot. Amikor belépett az optikai felderítés hatósugarába, mintha elmosódtak volna a kontúrjai. Szinte felolvadni látszott. Azután ismét megszilárdultak a körvonalak, ám a kereskedőhajó helyén már egy apró naszád siklott a Trakk Pörölye felé.

- Megjött a kistestvérünk! - hörögte Ramona. - Dögöljetek meg, mocskos halak!

Megnyomta a rakéták kioldógombját, de a várt rázkódás elmaradt. Helyette a reaktor felől hallatszott egy hatalmas robbanás.

- A hűtő! - kiáltott fel Vérengző. - Szétesett az a szar! Mindjárt darabokra hullunk.

- Nincs energia! Nincs pajzs. Nincs lézer! Lefagytak a torpedók!

A Barrakuda 2 egyenes pályán, villámgyorsan közeledett. Örvényszáj kapitány átvette a kormányt, és egy lassú mozdulattal megforgatta saját tengelye körül a hajót. A fordulat közben méltóságteljes lassúsággal iker rakétavetők emelkedtek ki a karcsú törzsből. A látható fény tartományában szikrázó, fehér vezérnyalábok tapadtak a xenók járművére.

Ramona őrjöngve nézte a lassan elhalványuló kapitányi képernyőt. Egy pillanat múlva tökéletes sötétbe borult a parányi kabin.

A három xenó némán várta a halálos csapást.

- Három másodperc, és a lézerek lőtávolságán belülre érnek - gondolta Ramona.

- Lézereket aktiválni - parancsolta Örvényszáj.

- Még két másodperc, és mindennek vége.Pedig azt hittem, hogy én nem halhatok meg.

- Én nyitok tüzet, enyém a nyavalyás xenó - hörögte a cápa kapitány.

- Még egy másodperc.

- Kapitány, valami van a reaktorral - kiáltott fel az űrcápa pilóta. - Valami működni kezdett a fekete tartályban!

- Már egy másodperce meghaltunk.

- Mi a fene az, megint valami üzemzavar?

- Nem. Olyan mint egy időzített bom...

- Mi ez a csend?

- Miért élünk még?

Ramona egy hitetlenkedő pillantást vetett a műszerekre. A kapitányi panel lassan életre kelt, visszatért az energia. Ránézett a radarképernyőre, ám sehol nem látta a cápák hajóját. A külső sugárzásmérők viszont erős gammasugárzást jeleztek.

- Mi a fene történhetett?

Szinte válaszul kérdésére egy apró, vakítóan fényes font jelent meg a kapitányi panel parányi, smaragdragyogású képernyőjén. A fénypont rohamosan növekedni kezdett, majd meleg, arany fény öntötte el a monitort.

- Hiszen ez egy előre letárolt üzenet! - kiáltott fel döbbenten a navigátor.

Ramona kifejezéstelen arccal olvasni kezdte a feliratot.

- „Megmentettem az életeteket. Azt hiszem, ezért tartoztok nekem egy szívességgel. Ha egyetértesz velem, nyomd meg a panel szélső, zöld gombját. Ha nem, akkor a mellette levő pirosat!”

- Nehogy a pirosat válaszd! - sikította a pilóta.

- Annyira azért én sem vagyok hülye - felelte hűvösen Ramona, és lenyomta a zöld gombot.

Új szöveg jelent meg a képernyőn: „Nagyon jó! Okosan választottál. Jutalmul még élhetsz egy darabig. Egy szép napon majd eljövök érted, és visszaveszem a kölcsönt. De addig is ne feledd, hogy mostantól az Ezüst Kígyók klánjának dolgozol.”

- Miért? Eddig kinek dolgoztunk? - kiáltott fel egyszerre a pilóta és a navigátor.

Ramona válaszolni akart, amikor egy villanással bekapcsolódott a nagy, központi képernyő. Egy halk sercegés után megszólalt a hangszóró.

- Üzenet a cápa hajó xenó legénységének: az Archeodron vagyok. Miért léptetek be a rendszerembe? Ez itt zárt övezet.

- Értettük a kérdést - felelte habozás nélkül Ramona. Az előbbi sokk még ott vibrált a hangjában. - Kérlek, engedjétek meg, hogy válaszoljunk. Azért jöttünk hozzátok, mert birtokunkban van egy felbecsülhetetlen értékű, ősi ereklye, amivel a külső világokban senki nem tud mihez kezdeni.

- Kíváncsivá tettél. Sugározd le a tárgy adatait!

Ramona intett Aragxaraknak, aki azonnal leküldte az előkészített dokumentumot.

A válaszra nem kellett sokat várni.

- Érdekel a dolog. Álljatok orbitális pályára a külső bolygó körül! Engedjétek le a pajzsokat, és kapcsoljátok ki a fegyverrendszereket! Felküldök valakit, akivel tárgyalhattok. Addig is, tekintsétek magatokat az Archeodron vendégeinek!

A xenók összenéztek. Ramona, az utazás során először, megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Hölgyeim, ez szép munka volt.

Vérvágyó kisasszony gonoszul elmosolyodott.

- Nekem tetszik ez a xenó lány - mondta halkan.

- Ugyan már, kedvesem, ő is csak egy korlátolt nőstény állat.

- Minden akadály ellenére sikerült eljutnia az Archeodron kapujába.

- A véletlen segítette - felelte Viharszárny.

Messze kint jártak a zátonyokon túl. Az igazgató nem akart ennyire kijönni, de nem szerette volna, ha titkárnője azt hiszi, hogy már nem bírja a hosszabb távokat.

- Á, nem is a véletlenen múlott - mondta halkan az attraktív cápa hölgy.

- Tessék? - kérdezte meglepődve Viharszány. - Mit mondott?

- Azt, hogy Ramonának valaki segített. Valaki, aki mindent tudott az Alfa és a Béta tervről.

- Kicsoda? - hördült fel a hatalmas termetű űrcápa vezető.

Megfordult, és titkárnője felé úszott. Vérvágyó mozdulatlanul lebegett a gyorsan sötétedő vízben. Gyönyörűbbnek látszott, mint eddig bármikor.

- Például a STAG. A Birodalom titkosszolgálata.

- Az lehetetlen, a STAG nem juthatott hozzá az adatainkhoz! - üvöltötte felháborodottan Viharszárny Nagyúr.

- De igen - felelte ártatlan mosollyal a titkárnő, és díszes nyakláncából egy vékony acéltűt lőtt az igazgató kitátott torkába.

Várt egy kicsit, amíg a méreg kifejti hatását. Majd lusta mozgással megkerülte egykori főnökét. A zátony felől már fel is tűntek az első döghalak.

- A klán nem szereti, ha valaki tudatzavarban szenved. Ez a kis hal túl sok vasat tartott a tűzben. Kezdett az idegeimre menni az örökös „kinek, nekünk”-jével - hallatszott egy halk hang a fejhallgatójában. - Ügyes munkát végeztél.

- Folytatódhat az Alfa akció - felelte a kisasszony. - A Béta egyenlőre nem aktuális. Helyette inkább elindítunk egy Gammát.

Lassú farkcsapásokkal átúszott a zátonyok felett. A védőháló acélkapuja azonnal kinyílt előtte.

- Hiszen az élet megy tovább - gondolta. - És ami ma jó nekünk, az holnap talán az életünkbe kerülhet. Viszont kockázat nélkül halálra unnám magamat.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Bíró szíve büntetéskor (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 12:22:15

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma