Kitin lázadó (Káosz Galaktika novella)

Meise Van Dark megbűvölten bámulta a Lázadó központi képernyőjét betöltő képet. Bár nem tartotta túlzottan romantikus alkatnak magát, most mégis ellágyult. Kevés olyan dolog akad a világon, amelyik szebb lehet annál, mint ami egy naprendszer elhagyásakor tárul az űrjáró szeme elé.

A kapitányok kiváltsága.

Nem az a lényeg, hogy kicsi-e vagy nagy a hajód. Az a fontos, hogy egyedül a tied. A hídon a te szavad a törvény, a legénységed azt teszi, amit te mondasz. A magad ura vagy.

Senki sem parancsolhat neked.

Hátad mögött a nappal, kifelé úszol a végtelen, szabad űr jeges ragyogása felé. Kiemelkedsz a bolygók síkjából, magad mögött hagyod a gravitáció örvényeit, és eljuthatsz oda, ahol sem az árnyék, sem a fény nem torzíthatja el a hihetetlenül távoli csillagok dermesztő, sokszínű ragyogását.

Drágakövek az Ég sötétjében.

Költői, giccses kép? Meisének tökéletesen megfelelt. Még néhány óra út, és elérik a Neferti rendszerének határát. Már régen elhagyták a tizenkettedik bolygó pályáját, és kifelé tartottak az aszteroidaövezetből. A lánynak nem lett volna kifogása az ellen, hogy az út hátralévő részét az inszektoidoknak hátat fordítva, az űrben gyönyörködve tegye meg.

Ilyen távol a központi csillagtól ritkaság, hogy ennyi kisbolygó kavarogjon az űrben, ám Meise ismerte a jelenség szörnyű magyarázatát. Kétszáz esztendeje még tizenhárom bolygó keringett a Neferti körül. Az emberek szektorának peremvidékén mindenki ismerte a gazdag és öntelt bányavilágot.

Azután felbukkantak a mezonok...

A rendszer világainak egyesített flottája talán megbirkózhatott volna egy zarg támadással, de a mezon űrszörnyeteg ellen semmi esélyük sem volt. A mai napig sem tudja senki, hogy milyen fegyvert vetett be az ellenség. A tizenharmadik bolygó - és négymilliárd lakója - darabokra robbant.

Vérben született az új aszteroidaövezet.

Más csillagok kisbolygói évmilliók óta többé-kevésbé kiszámítható pályán keringenek, térképek készültek róluk, a kapitányok ismerik tulajdonságaikat. A Neferti aszteroidái instabilak. Kétszáz év semmi a kozmosz időtlen végtelenségében, az övezetben a káosz az úr. Nincsenek térképek, nincsenek megbízható átjárók.

A helybeliek azért nem panaszkodnak. Az önellátás ugyan keserű dolog, ám az aszteroidapajzs nemcsak a kereskedelmet nehezíti meg, de minden orbitális pályán keringő turbólézer-ütegnél jobban távoltartja a nemkívánatos látogatókat. Néhány kapitány pedig - különféle okokból - mégiscsak nekivág az örvénylő űrnek. Van aki pénzsóvárságból, van akit a kalandvágy hajt, de olyan is akad, akit az őrület. Aztán ott vannak még azok, akiknek teljesen érthetetlenek az indítékaik.

Mint például Kitin.

- Hé, szőrös, vegyél még aromát.

Kszossz, a gépész biztos jót akart - Meise már rájött, hogy a legénység legkisebb, hangyára emlékeztető testfelépítésű tagja igyekszik mindenkihez rendesnek lenni - csak sajnos még nem szokott hozzá, hogy az emberek bőre mennyire érzékeny. A lány karján, ott ahol az inszektoid hosszú csontujja megbökte, egy keskeny vércsík indult el lassan lefelé.

- Vigyázz Kszossz, tönkreteszed - gúnyolódott a Lázadó fegyvermestere. - A szőrösökkel olyan finoman kell bánni, mint a frissen kelt lárvákkal.

- Semmi baj, gépész, tudom, hogy nem akartál bántani. Nem a te hibád, hogy olyan keveset tudunk egymásról. Adj egy kicsit!

Kszossz az ujjára bökött néhány lédús levelet, és ügyesen a párologtatóba csúsztatta. A csillogó szelencét a lány elé dugta.

- Jó mélyen szívd be! - ciripelte. - Akkor sokáig frissen tart.

A lányon kívül csak a két rovar pihent a forró és párás készenléti kamrában. Az aszteroidákat maguk mögött hagyva rájuk már nem volt szükség. A munka neheze a kapitányra és a pilótára hárult. A lehető legkisebb energiaveszteséggel, a pajzsok túlterhelése nélkül akartak áthaladni a kisbolygók övezetén. A belső ablakon át jól látták a hidat. Kitin a kapitányi emelvényen állt, és a pajzsokat kezelte. Mellette az álcázótiszt és a pilóta ült.

Szrrr, az álcázás nagymestere induláskor csúnyán meglepte a lányt. A hídra lépő Meise ugyanis meglepődve látta, hogy egy alacsony hancsi férfi áll a kapitány mellett. Döbbenten megtorpant, mire óriási ciripelés - röhögés - tört ki. A kínai megrázkódott, és a következő pillanatban az elégedett álcázótiszt állt a lány előtt.

Szkrisszen, a pilótán jól látszott, hogy fáradt, de még tartotta magát valahogy. Átvette a manuális vezetést, míg tapasztalatlanabb társa az Agyból próbált kicsalni egy használhatóbb útvonalat.

- Nem viszel Szkrissznek egy kis aromát? - kérdezte Meise.

- Nem segítene rajta - felelte csüggedten a gépész.

- Hormonhiány?

- Hát te még erről is tudsz? - Kszossz ámulva nézett a lányra. - Ha minden ember ilyen lenne, lehet hogy könnyebben elvi...

Nem fejezhette be a mondatot. Kitin hirtelen hátrafordult.

- Katona, a helyedre! - kiáltotta inszektoid nyelven.

A sáskaszerű rovar felpattant, és villámgyorsan kirontott a szobából. Már a fejére illesztette tűzvezető sisakját, mire a lány szóhoz jutott.

- Mi történt, kapitány? - szólt a fordítókészülékébe.

- Két Halálmadár közeledik felénk. Attól tartok, észrevettek minket.

- Csapda?

- Nem hiszem. Csak most érkezhettek. Nézd meg, milyen közel vannak egymáshoz. Ha ez csapda lenne, akkor az egyik a hátunk mögött bukkant volna elő.

Az inszektoid kapitány kézcsápja emberi szemmel követhetetlen sebességgel táncolt a billentyűkön. Kitin tudta, hogy a Lázadónak nincs esélye két Halálmadár ellen. Még akkor sem, ha a Mercator Delta olyan erős, gondosan megválogatott fegyverzettel rendelkezik, mint az ő hajója. Hiába a Magnetic X2 pajzs, hiába a két rettenetes tűzerejű Needle lézerágyú és a hajó gerincébe épített, még avatott szemmel is csak nehezen felfedezhető rakétavető, a mezon ragadozók arzenálja mellett eltörpült az erejük. Zargokkal vagy kalózokkal nem lenne nehéz elbánni, de a mezonokkal...

A kapitány egy pillanatra felnézett a műszereiről, és az embereire pillantott.

Igen, ez a legnagyobb baj, gondolta. Már alig állnak a lábukon. Túl sokáig voltunk távol a hazai kikötőktől. Lehet, hogy ezúttal elvetettem a sulykot.

- Megpróbálnak a hátunk mögé kerülni, hogy kiszorítsanak a nyílt űrbe. Ott azután egykettőre végeznének velünk.

A Halálmadarak villámgyorsan közeledtek. Parányi pontként már a vizuális képernyőn is láthatóvá váltak. Még lőtávon kívül voltak, de Katona műszerei jelezték, hogy a mezon támadók radarjai befogták a Lázadót. A harcos megigazította sisakját, és még egyszer ellenőrizte a fegyverrendszereket. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy elkerülhetetlen az összecsapás. Élvezte a küzdelem előtti feszültséget, azokat a rövid, sorsdöntő másodperceket, amíg agya szinte egybeforrt imádott fegyvereivel.

A hajók Agya persze a katonáknál sokkal pontosabban és gyorsabban tudta volna irányítani a fegyverzetet, ha nem lettek volna azok a kegyetlenül hatékony zavaróberendezések. Még a legkisebb zarg portyázó roncsai között is megtalálták a parányi műszerkonténert, a mezonok pedig még tízmillió kilométeres távolságból is szét tudták zilálni a nem kellően védett rendszereket. A hajók Agyát oltalmazó páncélzat ma már szerencsére többé-kevésbé megfelelő védelmet nyújtott a zavaró sugarak ellen, de egyetlen kapitány sem merte volna a gépre bízni hajója védelmét.

Kitin szótlanul bámulta a parányi ormképernyőt. A teleszkomp szinte kézzelfogható közelségbe varázsolta a Halálmadarakat. A mezonok eltávolodtak egymástól, hogy teljesen kihasználhassák rettenetes tűzerejüket. Olyan tökéletes összhangban mozogtak, mintha egy és ugyanaz a pilóta irányította volna mindkettőjüket. A kapitány akaratlan ámulattal nézte az ezüstösen csillogó, karcsú, elegáns gépeket.

- Ha nekünk is ilyen hajóink lennének! - gondolta.

Bár azon kevesek közé tartozott, akik már láttak mezon hajót, és túlélték a végzetes találkozást, még így is komoly erőfeszítésbe került leráznia magáról az idegen technika varázsát. Mit érezhetett az Óidők kapitánya, aki a honi galaktikában először találkozott a könyörtelen hódítók lenyűgöző űrhajóival?

A pillanat törtrészéig tartó álmodozásából Szkrissz hörgése riasztotta fel. A pilóta hosszúkás feje előrebukott, rágói közül sárgás lé buggyant elő. Az inszektoid összecsuklott, és a padlóra zuhant. A hajó ötös Agya azonnal átvette a gazdátlanná vált kormányt, ám néhány kőtömb még így is túl közel került. A pajzsok szerencsére könnyedén elhárították őket.

- Kszossz, Van Dark! Vigyétek az orvosi kabinba! Fájdalomcsillapítót és altatót neki! Átveszem a kormányt.

Két gombnyomás, és a kapitányi panel közvetlen irányítása alá vonta a kormányt. Kitin gyors pillantást vetett a közelben keringő sziklákra és bolygótöredékekre.

- Nincs értelme szembeszállni velük - mondta. - Megpróbálok elbújni. Visszamegyünk az aszteroidák közé!

Mielőtt bárki is ellenkezhetett volna, a Lázadó orra egy hatalmas, szabálytalan szikladarab felé fordult. Nem törődve a mindenfelől rájuk zúduló törmelékkel, a kapitány növelte a hajó sebességét.

A két támadó már a központi képernyőn is jól látszott. Hirtelen jéghideg fényű sugárnyalábok lövelltek ki belőlük. A menekülő hajó körül egy pillanatra vörösen felizzott az erőpajzs gömbje.

- Úristen - suttogta Meise. - Iszonyúak.

Mintha csak egy háborodott elme lidérces álmai öltöttek volna testet. Az űr sötétjéből két csillogó, idegen szimmetriájú szörnyeteg száguldott feléjük. Nyoma sem volt a zargok ágas-bogas, a természetes eredet benyomását keltő lövegtornyainak, a mezon hajókból kábító, kegyetlen szépség áradt. A Halálmadarak felől most fehéren izzó, hideg fény villant fel.

- Ránk lőttek! - sikította Kszossz.

- Ne izgulj, dolgozó! - mordult rá a Katona. - Ez még csak a nyomjelző volt. Csupán bemértek vele minket. A java csak most j...

A következő pillanatban minden figyelmeztetés nélkül egy iszonyú csapás zúdult a kereskedőhajóra. A mezon fegyver nem a látható fény tartományában működött. A hajó belsejéből kisebb robbanások zaja hallatszott. Valami kigyulladt. A kapitányi hídon kialudtak a fények, csupán a vörös jelzőlámpák villogtak vadul. A gravitáció megszűnt, a különféle holmik és a megrongálódott berendezés darabkái össze-vissza repkedtek. A mesterséges gravitáció eltűnése azonnal kikapcsolta a tűzoltó készüléket, de már így is túl sok víz és oltóhab lebegett mindenütt.

Meisét a plafonig vágta a robbanás. Bár feje sajgott, még mindig karjában tartotta a magatehetetlen pilóta testét. Megpróbálta túlüvölteni a hangzavart.

- Kitin! Nehogy bekapcsold a gravitációt! Szétkenődünk a padlón. Fényt csinálj!

A kapitány nem törődött a zűrzavarral. A menedéket jelentő, mély árkokkal szabdalt felszínű szikla már egészen közel volt, ám háromszorosan bebiztosított műszerein jól látta, hogy a Halálmadarak támadóalakzatba rendeződtek. A hátsó fogja fedezni az elülső gyilkos rohamát.

Még maradt egy kis idejük manőverezésre, de Kitin tudta, hogy nem ússzák meg ilyen könnyedén. Bárhogy is helyezkedjen, az egyik támadó biztos, hogy tüzelési helyzetben lesz.

A kapitányi panelről csak a két Needle lézert tudta közvetlenül irányítani. Kitin megérintett néhány gombot, és automata üzemmódra állította az ütegeket. A lézerek fél másodpercenként össztüzet zúdítanak az egyik célpontra. Az erejük ugyan kevés ahhoz, hogy komoly kárt okozzanak, de legalább összezavarják a mezonokat, akik minden bizonnyal megpróbálnak rájönni, hogy ellenfelük mi alapján döntötte el, hogy hol erre, hol arrra a gépre lő.

A kavargó törmeléknek köszönhetően a Halálmadarak nem tudták kihasználni hihetetlen gyorsaságukat és manőverezőképességüket. Erőtereik már a Needle sugarainak célbaérése előtt is fehéren ragyogtak, jelezve, hogy számos meteort kellett eltaszítaniuk.

A Lázadó tatja nézett az üldözők felé. Kitin egy hirtelen elhatározással minden energiát levett az elülső pajzsokról, hogy megerősítse a hátsó erőtereket.

Már csak másodperceik voltak hátra.

- Katona! Nyiss tüzet az összes fegyverrel! Nem számít, hogy lőtávolon kívül vagyunk. Bírjuk energiával. Le kell lassítanunk őket.

- Igen, kapitány - felelte a harcos.

Egyetlen impulzussal kiemelte a gyengécske Ruby ütegeket, és rákapcsolta őket a jóval erősebb Needle lézerekre. A Mercator Delta gerince olyan lett, mint a sündisznó háta. A lövegtornyok lassan a mezonok irányába fordultak. A rakétavető automata töltője egy cirkálórakétát csúsztatott a kivetősínre. Katona tüzelni akart, amikor hirtelen jeges borzongás futott végig rajta. Csápjai élettelenül hullottak alá, és érezte, hogy valami égető önti el a torkát.

- Ne, csak most ne! - jajdult fel némán. - Átkozott hormonok! Még egy pillanatig ki kell bírnom... Én vagyok a Katona!

Teste görcsbe rándult, de hihetetlen akaratereje még egyszer, utoljára diadalmaskodott az áruló, hitvány test felett. Egy végső impulzussal kioldotta az összes fegyvert.

A mezonok, a váratlan energiaszint-növekedést látva azonnal lassítottak, és energiájuk nagy részét a fegyverekről levéve a pajzsukba töltötték.

Ez a néhány töredékmásodperc elég volt Kitinnek ahhoz, hogy a gigantikus szikladarab árnyékába juttassa a hajót. Traktorsugarakkal a kőhöz láncolta a Lázadót, a szikla pedig hatalmas pajzsként eltakarta őket a mezonok elől.

Átmenetileg haladékot kaptak.

De csak átmenetileg...

- Meddig bírják még? - kérdezte Meise.

Kitinen kívül már csak két inszektoid volt életben. Kszossz lázasan fetrengett, az álcázótiszt viszont órák óta meg sem moccant.

- Minden azon múlik, hogy meddig bírják ki a mezonok. Ha le tudnánk rázni őket, vagy ha elmennének, akkor legalább minimális esélyünk lenne arra, hogy elérjünk egy bolyvilágot.

- Egy inszektoid anyabolygót? Hiszen azok többszáz fényévnyire vannak!

- Á, dehogy. Én egy olyan embervilágról beszélek, ahol letelepítettek egy inszektoid királynőt. Kszosszéknak sürgősen hormonokra van szükségük, különben nyomorultul elpusztulnak. A Kasatu-san például itt van, alig egy ugrásnyira.

- Nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Lehet, hogy a mezonok hónapokig itt köröznek. Nem lehet a véletlen műve, hogy egyszerre kettő is felbukkant. Szerintem készülnek valamire, mi meg pont belefutottunk az előőrsükbe.

Kitin összekuporodva, mozdulatlanul ült a lány mellett. Miután az orvosi berendezésekre kötötték a sérülteket, nem akadt tennivalójuk. Biztonsági okokból sem a gravitációt, sem a világítást nem merték helyreállítani. Némán ültek egymás mellett. A csendet végül Meise törte meg. A feszültséget enyhítendő, mesélni kezdett magáról. Kitin nem válaszolt. Nem lehetett tudni, hogy alszik-e, vagy figyel a lány szavaira. Aztán egyszer csak ő is megszólalt.

- Tudod, miért vettelek fel a hajómra? - kérdezte.

- Miért?

- Azért, mert jelentkeztél. Még soha sem fordult elő, hogy egy ember lett volna az utasom. Sőt, egyetlen más idegen faj tagja sem akart velünk jönni. Mindenki a maga fajtájával akar repülni. Kíváncsi lettem, hogy milyen az az ember, aki nem fél bemászni egy inszektoid odúba.

Már két napja lapultak a sziklán. Társaik percekkel a megmenekülésük után haltak meg. Semmit sem tehettek értük. Kitint éppen ez a tehetetlenség nyomasztotta. Úgy érezte, kapitányként csődöt mondott, nem védte meg azokat, akik rábízták az életüket. Örült, hogy itt volt az ember, akit nem kínzott a rettenetes elvonás fájdalma. Volt kihez beszélnie.

- Nem hiszem, hogy sokáig kibírják ebben a pokolban. A röpködő sziklák őket is fenyegetik. Jobban, mint minket, hiszen a Lázadót többé-kevésbé védi ez a kődarab. Vess egy pillantást az energiajelzőnkre. A mezonok vadul lövöldöznek. Nem merik a pajzsukra bízni magukat. Ha egy kis szerencsénk van, akkor elfogy az energiájuk, és hazamennek feltankolni. A kérdés csak az, hogy ki bírja tovább?

- Lehet, hogy harc nélkül megússzuk a dolgot?

- Megússzuk? A legénységem két tagja halott, és te megúszásról beszélsz?

- Igazad van. Sajnálom. Tudod, én most láttam először mezonokat. Kicsit meg vagyok ijedve. Annyi félelmetes dolgot hallottam róluk.

- Akkor még nem is jártál rosszul. Amikor először harcoltam egy Halálmadár ellen, félőrült voltam a rettegéstől.

- Te harcoltál a mezonok ellen? És még élsz?

- Nem a saját szakállamra szálltam szembe velük. A megbízóm meg tisztességesen felszerelt... Akkortájt Nagy JM-nek dolgoztam.

Meise tágra nyílt szemmel bámul a rovarra.

- Úgy érted, hogy Juliano Maximione-nak?

Kitin szótlanul bólintott.

A lány csendben maradt, és megpróbálta megemészteni a hallottakat. Nagy JM a Peremvidék egyik eleven legendája volt. A térség egyik legnagyobb mamutvállalatának tulajdonosa már kétszáz évvel ezelőtt is olyan gazdag volt, hogy saját flottájával kísérte el Heolh császárt a mezonok elleni háborúba. Főhadiszállásáról bolygók százainak az életét irányítja, kormányokat meneszt, felkeléseket szít, vagy éppen tipor el. Kémei és ügynökei még a cápák fellegváraiba is beférkőztek. Ezernyi félbarbár világon imádják istenségnek kijáró tisztelettel. Egyszerre akár tucatnyi helyi birodalommal hadakozik, hogy azután egyik pillanatról a másikra békejobbot nyújtson nekik.

Ha él még egyáltalán, akkor legalalább 400 éves lehet. Alakját mesék és híresztelések vonták ködbe, azt azonban mindenki tudni vélte, hogy Nagy JM azon kevés magánemberek egyike - talán az egyetlen ilyen -, aki a szektorok közötti ugrásra is képes óriásűrhajóval rendelkezik. Ezen a hajón, az Overlordon az utóbbi száz évben nem járt kívülálló, vagy ha igen, akkor arról bölcsen hallgatott. A nagyúr kerülte a csillagokat, szinte mindig kint, a csillagközi űrben tartózkodott.

- Te Nagy JM ügynöke vagy?

- Ugyan már. Én Kitin vagyok. A Lázadó. Soha senkinek nem leszek a szolgája. Még neki sem. Megbízott, megfizetett, és én teljesítettem, amire vállalkoztam. Üzletet kötöttünk.

- Akkor arra sincs remény, hogy hirtelen előbukkan egy tucatnyi hajó és szétlövi a Halálmadarakat?

- Mi most éppen vesztes pozícióban vagyunk. JM sohasem segít a vesztésre állóknak. Az ügynöke szerint ez ellentétes volna a természetes kiválasztódás elvével.

- Ti inszektoidok nem hisztek a kiválasztódás elvében?

- Mi teljesen másként látjuk a világot, mint az emberek. A boly világa a rend és a harmónia világa. Mindenkinek megvan a maga megszabott, szűk kis helye, ahol élete végéig boldogan elvegetálhat.

- Neked viszont túl szűk volt ez az előre kijelölt kis hely, ezért kitörtél a bolyból. Így lettél renegát kapitány?

Kitin zöldesen csillogó összetett szemén vörös árnyék suhant át. Meise tudta, hogy ez a mosoly megfelelője.

- A biztonságos börtön helyett a szabadságot választottam. Eddig úgy tűnt, hogy jól tettem. Bejártam a galaktikát, megismertem ezernyi idegen világot.

- Ezért még nem kellett volna lelépned otthonról. Tudom, hogy számtalan inszektoid hajó járja az űrt, és ezeknek a kapitányai nem mondtak búcsút a honi bolynak.

- Ez igaz. A galaktika-szerte nyilvántartott űrhajóknak több mint a fele a fajtám tulajdonában van. Nézd meg azonban, hogy milyen hajókról van szó. Nagy részük menetrend szerinti járatként ingázik két bolyvilág között, vagy mindig ugyanazon az útvonalon haladva terhet fuvaroz egy anyaboly és egy külső telep között. A kapitányokról már a kikeltetésükkor tudni lehet, hogy melyik járaton fogják leélni az életüket.

- Ott vannak még a hadihajóitok is.

- Az Armada nagy része is csak járőrnaszádokból áll. Telerakják őket harcosokkal, akik azután életük végéig fent keringenek a boly körül, várva, hogy jöjjön végre valaki, aki ellen megvédhetnék az imádott királynőket.

- Nincs túl jó véleményed róluk sem.

- Nézd, nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy az irigység, a kitaszítottság érzése beszél belőlem, amikor kritizálom a népemet. Én is azt szeretném, ha boldogok lennének. Sajnos nagy részük tökéletesen elégedett a jelenlegi állapotokkal. Mindenki egyenlő, mindenki a királynők szolgája. Van aki a munkaerejével szolgálja a mindenható közösséget, van aki más képességeivel.

- Még sohasem láttam királynőt. Mesélj róluk!

Kitin egy pillantást vetett a műszerekre, majd válaszolt.

- Nem csoda, hogy nem találkoztál velük, a nagy királynők ugyanis sohasem hagyják el a boly legmélyét.

- És az új telepek? Amikor szerződést köttök egy idegen bolygóval? Hogy jutnak el az új otthonba?

- A nagy királynő köt szerződést, de ő maga nem költözik el. Egy hormonálisan előérlelt kis-királynőt küldenek el, aki azután megteremti az új boly alapjait.

- Mi a különbség a kis és a nagy királynő között?

- Igazából nincs óriási különbség, bármelyik kis királynőből lehetne nagy királynő, ha megkapná a szükséges hormonokat. Tudod, létezik egyfajta "alapinszektoid" genetikai minta. Ez már minden lárvakezdeményben megtalálható. Keltetés előtt a dolgozók a boly igényei szerinti mértékben hormonok adagolásával manipulálják a lárvák fejlődését. Így, ha kell tudósokat, ha kell katonákat, vagy éppen heréket kaphatunk. Egy királynő alig nagyobb egy átlagos inszektoidnál. Távolról sem olyan felduzzasztott testű, nyálkás petézőgép, mint ahogy azt sokan hiszik. Nem neki kell szülnie az összes petét. Arra ott van a sokezer kis királynő.

Elhallgatott, majd folytatta:

- Kszossz azt hitte rólad, hogy te egy ember kis királynő vagy. Eddig ugyanis csak hancsi embereket látott. Hozzájuk képest tényleg robosztus az alkatod. Nem fekete a fejszőröd, és a szemed is más színű.

- Kszossz dolgozó, ugye?

- Persze, akárcsak a legtöbb inszektoid, akivel szerte a Galaktikában találkozhatsz. A legtöbb gazdag bolygó létesít magának egy bolyt, ami azután viszonylag egyszerűen ellátja igénytelen, olcsó munkaerővel. Valamelyik magányos szigetre, vagy elzárt völgybe letelepítenek egy királynőt, és tíz év múlva minden munkaerőgondjuk megoldódik.

- Ilyen rövid idő alatt kifejlődik egy új boly?

Kitin szemén hosszú időn át ragyogott a derültség fénye.

- Tudod, mi inszektoidok nagyon szapora népség vagyunk. Az ősi időkben meg voltunk arról győződve, hogy nemsokára mi leszünk a galaxis teljhatalmú urai. Hiszen senki sem mérkőzhet velünk. Önfeláldozóak vagyunk, a harcosaink nem ismerik a félelmet vagy a kételyt. Mindenki alázatosan követi a királynők utasításait. Akár tűzbe mennénk értük. A háborús veszteségeket pillanatok alatt pótolni tudjuk, nem kell időt vesztegetnünk a harcosok kiképzésére, eleve annak keltjük ki őket. A tömegrohamjainktól még a xenók is rettegtek. Ha kellett, fejjel mentünk a falnak, és a hegyeket is elhordtuk. Mindenkinél jobbak voltunk.

Egy pillanatra elhallgatott, majd halkan folytatta.

- Mégsem lett semmi az egészből. Hiába a vakfegyelem, az abszolút engedelmesség. A gyakorlat nem igazolta az elméletet. Aztán még ráadásul a hozzám hasonló elfajzottak is megjelentek.

- A fajtád nagy szerencséjére. Az első zarg háború idején tucatnyi bolyvilágot mentettek meg a renegát kapitányok.

- Senki sem hálás nekünk ezért. Gyűlölnek minket, vagy félnek tőlünk. Mi ugyanis szabadok vagyunk. Ez a szabadság ugyan azzal jár, hogy csak feleannyi ideig élünk, mint az otthonmaradottak, de ez alatt a rövid idő alatt tízszer annyi élményhez jutunk, mint ők. Minél több izgalomban van részünk, annál gyorsabban fogy el a testünk hormontartaléka. Olyan dolgokat is láthatunk, amelyekről a királynők szolgái még csak nem is álmodhatnak. Így lettem magam is kitaszított, akinek sok konténernyi nemesfémért kell megvásárolnia az életbenmaradáshoz nélkülözhetetlen hormonokat.

- A királynő termeli ezeket? Képes pénzt kérni érte?

- A királynők. Miért is ne tennék? Hiszen ők is értelmes lények. Nem véletlenül tartanak minket, "bogár" hajósokat kapzsinak. Te talán nem lennél az, ha minden évben 100000 fontot kéne fizetned az életedért? Tele van a hajóm arannyal, de már nem lesz kire költenem.

Meise hallgatott egy darabig, azután halkan, minden szavát gondosan megválogatva megszólalt:

- Igazán sajnálom a legénységed halálát. Azt is megértem, hogy kapitányként rettenetesen nyomaszt az, hogy nem tudtad megmenteni őket. De ha továbbra is csak magadat emészted, akkor...

- Kedves ember, én nem emésztem magamat. Az önemésztés egy emberi dolog. Mi, inszektoidok nem értünk az ilyesmihez. Én várok. Csendben és türelmesen.

A Halálmadarak sem voltak türelmetlenek. Pályára álltak az aszterodia körül, és várakoztak. Úgy helyezkedtek, hogy radarjaik a szikla teljes felszínét befogják. Csupán a kis erejű fedélzeti ütegeiket használták, ha egy-egy őrült ívben száguldó szikladarab túlzottan közel került hozzájuk. Energiatartalékaik azonban lassan, de biztosan csökkentek.

Azután eljött a perc, amikor belátták, hogy az eddigi taktikájukat nem folytathatják tovább.

- Odanézz! - kiáltott fel Kitin. - Elmegy az egyik.

- Lehet, hogy csapda.

- Nem hiszem. Nézd a számlálót. Több, mint 700 energiaimpulzust regisztrált. Rengeteg sziklát szétlőhettek, és a védőpajzsuk is végig működött. Valószínűleg már csak annyi energiájuk maradt, ami egyetlen hajó ellátásához elegendő. Szépen feltöltik az egyikük energiatárlóit, a másik pedig azonnal a legközelebbi mezon utánpótlási bázis felé veszi az irányt.

Kitin felpattant, és karcsápját a fali kapaszkodókba akasztva hátra indult.

- Gyere, ember! Segíts.

- Mit akarsz tenni? - kérdezte Meise, miközben elrúgta magát a padlótól, és a hosszú, félhomályos folyosón végiglebegve megpróbált a fürgén haladó rovar nyomába érni.

- Két Madár még nekem is sok egy kicsit. Ne legyen viszont Kitin a nevem, ha ezt az egyet nem tudom elintézni.

A raktárban lebegtek, egy lezárt és Kitin személyes pecsétjével megjelölt konténer előtt.

- Ez majd a madárka torkán akad - mormogta Kitin, és kinyitotta a zárat. - Kérlek segíts kicipelni!

A konténer padlóján szorítóbilincsekben egy rövid, vaskos rakéta hevert. Meise már számos fegyvert látott, de ezzel nem tudott mit kezdeni.

- Mi a csuda ez? - kérdezte kissé ingerülten. - Birodalmi gyártmánynak tűnik.

- Bizony, első osztályú áru, a Galaktika szívéből - felelte az inszektoid, miközben kioldotta a bilincseket, és egy vontatóhámot erősített a fekete fémtestre. - Hallottál már a Vang-Lung fegyverekről?

- Persze, hogy hallottam - csattant fel Meise. - Azt is tudom, hogy a Birodalmi Flotta jobban vigyáz rájuk, mint a szeme fényére. A Lungokat kifejezetten a mezonok ellen fejlesztették ki. Soha, senki nem juthat hozzá, csak az óriáscirkálókat szerelték fel velük.

- Akkor jobb, ha megkapaszkodsz, emberlány - felelte Kitin, és kiemelte a rakétát a bölcsőből. - Segíts kivinni az ajtón. Ilyenkor jó, hogy nincs gravitáció. Ez a kis fémhenger ugyanis nem Vang-Lung. Ez a rakéta a Lung továbbfejlesztett változata. A szektorok között mozgó szállítókolosszusok mélyűri védelmét akarták vele megoldani. Még típusneve sincs. Nagy JM viszont talált megfelelő elnevezést. Ő Doomlordnak hívja őket.

- Mibe kerül egy ilyen rakéta?

- Nincsen ára. Nem vásárolhatsz belőle. Szerintem egyébként is drágább lenne, mint egy kisebb űrhajó. Én sem vettem, hanem megspóroltam egyet a nehéz időkre.

A fegyvermester elárvult kamrájához értek. A rakétavető automatikája megragadta a Doomlordot, és a sínre emelte. A vastag acél reteszlap bezáródott, és hallották, amint a berendezés kilövésre kész helyzetbe hozza a fegyvert.

- Na ezzel megvagyunk - mondta Kitin. - Most már csak azt kellene kitalálni, hogy miként juttatjuk be a Halálmadár pajzsa mögé.

- Megcsináltad? - nézett Kitin a lányra.

- Igen, de még mindig nem értem, hogy mire jó az egész - felelte Meise.

Az inszektoid utasítására a két holttestet berakta az egyik mentőkabinba.

- A mezonok érzékelik a szerves anyag jelentétét. Azt fogják hinni, hogy a kabinban menekülünk.

- Igen, és...

Kitin nem válaszolt. Elfordult az álcázótiszttől, és Kszosszt kezdte tanulmányozni.

- Igen, azt hiszem, ő kibírja - mormogta.

Felegyenesedett, és Meisére nézett.

- Szükségem van még valakire. Én fogom a hajót irányítani, te kezeled a lézereket, de kell még valaki a rakétához.

- Kszossz nem ért a fegyverekhez. Különben is már haldoklik. És egyébként is, hogyhogy te irányítod a hajót? Mi lesz, ha téged is elkap a görcsölés? Inkább én kormányozok.

- Engem nem fog elkapni a roham. Legalábbis még egy darabig biztosan nem. Kszossz dolgozó. A dolgozók hihetetlenül igénytelenek és ellenállóak. Azért bírta ki idáig is. Egy egész kevés hormon is talpra állítja. A fegyverekhez pedig nem kell értenie. Csupán egyetlen impulzust kell majd kiadnia.

- Ne lőjem ki én a rakétát?

- Nem tudjuk átalakítani a tűzvezető sisakot. Nem emberekre tervezték. Elég lesz, ha a lézereket tudod manuálisan kezelni... Kérlek foglald el a helyedet!

Az ajtó bezáródott az emberlány után. Kitin előrehajolt, és megragadta Kszossz vállát.

- Sajnálom, öregfiú, de másként nem megy - suttogta.

Keményen megmarkolta a dolgozó vállát, és hagyta, hogy lassanként eluralkodjon rajta a düh. Remegni kezdett.

- Gyerünk, Kszossz, térj már magadhoz! Segítened kell!

Egész testében rázta a remegés. Agya elködösödött, hihetetlen haragot és gyűlöletet érzett. Tudata egy távoli elszigetelt zugában persze tudta, hogy ez csak mesterségesen gerjesztett álharag, de most erre volt szükségük. Karma Kszossz húsába mélyedt. Be kell csapnia saját testét, hogy hormonokat termeljen. Hormonokat, amelyek a veszély és a katasztrófa üzenetét hordozzák. Olyan üzenetet, amelyik még egy félig halott dolgozót is talpraállít.

Kitin ujjain vörös cseppek jelentek meg. Felüvöltött a kíntól. A cseppek lefolytak a dolgozó vállára, és elérték a friss sebhelyet. A feltépett hús egy pillanat alatt beszívta őket.A kapitány feljajdult, és ellökte magától a raktárost. Kszossz a falnak vágódott, és ott maradt. Rángás futott át rajta, azután sárgás fény villant fel összetett szemében. Megragadta az egyik kapaszkodót, és a kapitányra nézett.

Kitin az ajtó előtt lebegett. Iszonyatosan fáradtnak érezte magát.

- Gyere! - mondta alig hallhatóan. - Van egy kis munkám a számodra.

- Készen álltok? - kérdezte Kitin.

- Igen - felelte határozottan Meise.

A kapitány mellett állt, kezét a lézerek irányító paneljén nyugtatta. Kszossz felől csupán érthetetlen zúgás hallatszott. A raktáros Katona pultjánál kuporgott, fején a tűzvezető sisakjával.

- Akkor kezdjük - mondta Kitin.

Első gomb: visszatért a gravitáció, és újra energia alá kerültek a fedélzeti rendszerek.

A Halálmadár műszerei azonnal jelezték a változást: "A préda nem bírja tovább, mindjárt kiugrik a rejtekéből." A mezon hajó módosította pályáját, és fegyvereit az energiaforrás irányába fordította.

Második gomb: A Lázadó megrázkódott, ahogy gyors egymásutánban elhagyta a két mentőkabin. Beindult a hajtómű, és kikapcsolódott a horgonysugár. A hajó lassan elszakadt a sziklától.

A Halálmadár értékelte a helyzetet. "Két mentőkabin, az egyikben nincs szerves anyag. Csalétek vagy csapda? Mind a kettőt meg kell semmisíteni."

Harmadik gomb: A hajtóművek teljes sebességre kapcsoltak, a Lázadó egy pillanat alatt utolérte a kabinokat. Meise keze remegett a lézerek felett.

A Halálmadár gyorsan reagált. "A céltárgy rohamosan közeledik. Fegyverrendszere aktiválva van. Öngyilkos támadásra készül, miközben tömegével védi a szerves anyagot tartalmazó kabint. Ezek szerint a második kabin a fontos. Abban van az ellenség. Megsemmisíteni. Most rögtön."

Két rakéta hagyta el a mezon hajót. Egy pillanat alatt elérték a Lázadót, elszáguldottak mellette, és ráálltak a kabinokra.

- Most, ember! - üvöltötte Kitin.

Minden energiát levett a pajzsokról, és a lézerekre adta. Meise keze jeges nyugalommal, pillanatnyi habozás nélkül megérintette a panelt. A Mercator Delta valamennyi lézere egyszerre nyitott tüzet.

A Halálmadár agya elégedetten nyugtázta a két kabin, az ellenséges szerves anyag megsemmisülését. Észlelte a lézersugarakat, és merő rutinból reagált. A mezon pajzs felragyogott, amint semlegesítette a támadó energiát.

- Most, dolgozó - suttogta Kitin. - Védd meg a királynőt!

Kszossz agyának egyetlen impulzusával elindította a Doomlordot. A cirkáló rakéta Agya azonnal befogta a közvetlen közelben lebegő mezont.

A Halálmadár felismerte a veszélyt. Minden erejét a pajzsba akarta tölteni. Az előző lézertámadás miatt azonban nem maradt energiája. A pajzs leszívta minden tartalékát, a reaktor pedig nem tudta elég gyorsan feltölteni a védelmi rendszert.

A mezonnak még az önmegsemmisítés elrendelésére sem jutott ideje.

- Kinyírtuk! - ujjongott Meise.

Nem bírta levenni tekintetét a képernyőről. Messze a hátuk mögött, ott ahol néhány másodperccel ezelőtt a félelmetes Halálmadár lebegett, most mérföldes átmérőjő, izzó plazmagömb terpeszkedett az űrben. Nem voltak szerteszét röpülő roncsdarabok, a pokoli gömb sem anyagot, sem energiát nem engedett ki magából.

A lány megfordult, és Kitinre nézett. A kapitány Kszossz mellett kuporgott.

- Ő is halott - mondta halkan.

Meise mellélépett, leguggolt, és kezét a rovar csontvállára tette.

- Figyelj, Kitin. Nem ismerem valami jól az inszektoidok biológiáját, de te rettenetesen nézel ki. Alvásra van szükséged. Sok alvásra. Pihenj le. A Kasatu-sanig én is elvezetem a Lázadót.

Kitin habozott egy pillanatig, azután csendesen elindult a kabinja felé. Az ajtónál megállt, és visszanézett.

- Vigyázz a hajómra. Nagyon érzékeny a lelke.

Meise Van Dark a kapitányi panel előtt állt, és a nagy képernyőt nézte.

Már túl volt a bejelentkezésen. A helyi hatóságok hitetlenkedve fogadták a hírt, de az átsugárzott felvételek eloszlatták a kételyeket. A mezon hajó megsemmisítéséért járó magas jutalom bőségesen elég lesz Kitin kezelésére. A Kasatu-sani nagy királynő saját magánjachtját küldte a hős inszektoid kapitány elé. A boly kórházában a legjobb orvosok várnak rá.

A kapitányok kiváltsága.

Nincs csodálatosabb látvány, mint amikor hosszú és fárasztó utazás után elérsz egy lakott naprendszert. Láthatod előbukkanni a bolygók sarlóját az űr sötétjéből. Holdak mellett röpülsz el, és hirtelen üzenetekkel telik meg a hírkomod. Hajókat látsz közeledni.

Mindenütt élet.

Egy rövid időre elmerülhetsz a nyüzsgésben, beülhetsz egy bárba, sétálhatsz egy kertben, vadidegen emberekkel beszélgethetsz, és egy kis időre megfeledkezhetsz arról, hogy ki vagy.

De csak egy rövid időre.

Mert leszáll az este, és meglátod a csillagokat.

És akkor eszedbe jut, hogy te vagy a kapitány.

Az örök lázadó, aki csak ott fent lehet szabad.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Csak bennünk bízhatsz (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 12:26:02

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma