Einarinn népei

Einarinn három ősi népének egyike az Erdő Népe. Területileg szinte kizárólag Solura és Ensaimin által határolt Öregerdőt lakják. Történelmükről szinte semmi konkrétat nem lehet tudni, hiszen mindössze szóban, balladák és dalok formájában jegyzik történetüket, melyek családról családra, klánról klánra változnak és idővel valódi jelentésük elveszik.

Az Erdő Népét nem lehet tulajdonképpeni nemzetként felfogni, hiszen nincsenek városaik, de még csak falvaik sem, a kisebb nagyobb családok hol szétválva, hol egyesülve keresztül-kasul bejárják az egész Öregerdőt. Az emberi kötelékek így ritkán tartósak és itt senki nem lepődik meg, ha családtagok egész évszakokra elvállnak egymástól, hogy más csoportokkal vándoroljanak vagy elhagyják az Öregerdőt. E szokásuk miatt van, hogy tulajdonképpen egész Einarinnban találkozhatunk velük mint vándor igricek, énekmondók, akik az egész ismert világot képesek bebarangolni kalandvágyuk és a zene iránti szeretetük miatt.

Az Öregerdő gazdagsága egyszerűen kielégíti szinte minden igényüket így nem szít ilyen típusú ellentéteket az egymás közötti osztozkodás. Ez azonban azt is jelenti, hogy nem igazán értik a tulajdonviszonyok mibenlétét. Ugyanezen okból a fizikai harcot sem igazán ismerik, hiszen nem voltak kiterjedt konfliktusaik és vándorló, vadászó életmódjuk miatt sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a szem és kéz megbízhatóságába, mintsem a nyers erőbe. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy bárkinek is könnyű dolga lenne, ha megpróbálná leigázni őket, hiszen a reguláris katonák szinte teljesen használhatatlanok az Öregerdőben. Ezért is látta jobbnak mind a Solurai Királyság, mind pedig a Tormalin Birodalom, hogy hagyják békén az Erdő Népét.

Normál értelemben nem találunk közöttük vezetőt, mint polgármester vagy hasonló, sokkal inkább az évek és tapasztalat alapján követik adott esetben az embert, mint például vadászat során a legtapasztaltabb nyomkeresőt, betegség esetén pedig a gyógyítót, azonban ezen szerepeket betöltő személyek gyorsan cserélődhetnek, ahogy a vándorlás újabb embereket hoz a csoportba vagy éppen visz el.

A Hegyek Népe Gidesta és a volt Tromalin Birodalom északi része közötti hatalmas kiterjedésű hegységekben él. Míg az Erdő Népe híresen toleráns és szívesen fogad be új arcokat és ötleteket, addig a Hegyek Népe szinte teljesen zárt népcsoportnak tekinthető, akik erős antipátiával viseltetnek mindenkivel szemben, aki nem tartozik közéjük. Ez a hozzáállás annyiban érthető, hogy a népüket egyre inkább visszaszorítják a hegyek mélyébe és a kereskedők potom áron hajlandóak csak az árujukat elvenni.

Míg az Erdő Népe folytonosan változtatja helyét és a családi kötelékeket nem nagyon veszik komolyan, addig a Hegyek Népénél a család minden. Ha az illető nem tartozik a családhoz, akkor senkinek fogják tekinteni, vagyis kizárt, hogy bármit is tennének érte. A Hegyek Népe úgynevezett soke-ban élnek, mely egyszerre jelenti azt a területet, ahol a család él és magát a családot, amely ezt a területet birtokolja; egy soke-on belül több rekin található, melyek tulajdonképpen megerősített házak, magas falakkal, melyek akár egy kisebb ostromot is képesek visszaverni. Egy soke-ban általában 50-60 ember él, vagyis a tágabban értelmezett család, akik erősen összetartanak, és ők oszlanak szét kisebb egységekre a rekinekben.

A Hegyek Népe a családfát anyai ágon vezeti és a javak öröklése is így történik. A lányok között felosztják a soke földjét egyenlő részekre és a férj lesz a felelős, azért a területért, melyet a feleség birtokol, azonban természetesen a soke többi férfitagjával együtt művel meg, legyen az legelő vagy bánya. A férj tulajdonképpen az addig megkeresett pénzt viszi a házasságba, melyet az apja tett neki félre, melyet a saját soke-ban végzett munka után kap. Ebből következik, hogy azok a férfiak és nők, akik nem saját népükből valót vesznek el, tulajdonképpen nem számítanak többé a Hegyek Népébe; főleg igaz ez férfiaknál, hiszen a feleség révén kerülnek be egy adott családba.

A Hegyek Népe híres kézművességéről és kovácsmesterségéről, illetve prémjeiről, ezeket általában a hegyek lábánál levő kereskedőtáborokba viszik és ott eladják az utazó kereskedőknek, akik aztán az árut a többszöröséért adják el a déli városokban.

Az Elietimmek más néven Alyatimmek több száz éve szakadtak le a Hegyek Népéről, akik magukat Anyatimmnek hívják. Az ősi büntetési tradíció szerint az Alyatimmek őseit arra ítélték, hogy elhagyják a hegyeket és soha ne térjenek vissza, mivel saját önző céljaikra használták az igazi mágiát. Miközben keletre vándoroltak, a befagyott tengeren keresztül elértek oda, amit jelenleg, mint az Elietimm-szigeteket ismerünk. Valószínűleg korántsem gondoltak arra, hogy ezeken a kietlen, a tengertől körülvett kopár sziklákon telepedjenek le, azonban az összeköttetés megszűnt a szárazfölddel és egyszerűen ott ragadtak.

Azonban az Elietimmek nem pusztultak el a szigeteken, hanem kihasználva a Mesterség nyújtotta lehetőségeket szigorúan hierarchizált rendszert hoztak létre, mely abszolút hatalmat ad az adott terület vezetőjének, aki egyben a Mesterség legerősebb alkalmazója is egyben. A népük tulajdonképpen szinte rabszolgák módjára élnek, olyan dolgok, mint művészetek teljesen eltűntek, hiszen folytonosan küzdeniük kell az életben maradásért, amit az is nehezít, hogy nem csak a terméketlen sziget, hanem az egymás elleni hadakozás is tizedeli őket. Azonban a Mesterség és az évszázados beidegződések folytán egy lázadásnak még csak a gondolata is abszurd ebben a társadalomban.

Nem csoda hát, hogy mikor megtalálták Kellarint, azonnal mindent bevetettek, hogy elfoglalhassák az ő szigeteikhez képest Kánaánként ható világot a tormalin telepesektől. Amikor azonban Guinalle véletlenül felborította a Mesterség kényes egyensúlyát és az Elietimmek is elvesztették abbéli képességüket, hogy azt használják, egyben képtelenekké váltak a tengerek biztonságos hajózására is.

Azonban az Elietimmek a Mesterség ilyenfajta gyengülését is csak, mint Misaen újabb tesztjét fogták fel, és miután sikerült újra leküzdeniük a tengereket, az egyik legnagyobb veszélyt jelentik, mind a Tormalin Birodalomnak, mind pedig a kellarini kolonistáknak.