J. Goldenlane: A jósnő hercege (fantasya.hu kritika)Nagy várakozással tekintettem Jessica Goldenlane, A herceg jósnője című könyvére és bár más lett a könyv mint vártam, összességében elégedett voltam vele. Előző cikkemben már kifejtettem ezzel kapcsolatos gondolataimat, de leszögezem még egyszer, nekem nagyon tetszett az a könyv. Ennek megfelelően, kiváncsian vártam a folytatást. Vajon sikerül-e az írónőnek továbbvinnie a jól eltalált stílust, vagy a Jósnő hercege is „az inkább ne folytatták volna” kategóriába tartozik majd.
Most pedig lássuk, milyen is lett a folytatás. Az előző részhez képest, komoly stílusbeli váltás érzékelhető mind a karakterek, mind a történet szempontjából. Ezek a változások sajnos nem váltak előnyére a történetnek. Az első kötet legszebb erényeit nem örökölte a második rész. A történet tempója hullámzó, nem olyan elegánsan egyenletes, mint a Herceg jósnőjéé. A fehéraranyparti és szithani civilizáció kulturális különbségeinek ábrázolása, az előző könyv egyik legjobban ábrázolt motívuma kimerül abban, hogy Arh’hin mindent megtesz annak érdekében, hogy Hatal útja ne holttesteken át vezessen hercegi címének visszaszerzéséhez. A történet bonyodalmait és konfliktusait szinte kizárólag ez az elem és ennek következményei váltják ki. Ez jelentős visszalépés a Herceg jósnőjéhez képest.
Az istenektől való Korinorisi Arh'rin kalandjai ott folytatódnak, ahol az előző kötet befejeződött. Az idegenben ragadt kultúrantropológus kőbányába kerül hercegével, ahol az árulások és csavaros intrikák révén rájuk szabott büntetést kell letölteniük. Emiatt ebből a könyvből, szerencsére hiányzik az első rész elején megtalálható langyos bevezető szakasz, az események rögtön gyors iramot vesznek. Arh’hin a kőbányában hirtelen szokatlan magabiztosságról tesz tanúbizonyságot, és az eddig - a most már - exhercegtől megszokott hidegvérrel és szervezőkészséggel kezd bele szökésük megszervezésébe. Ez ugyan logikus elemnek tűnik az adott szituáció szempontjából, viszont Arh’hin hirtelen támadt határozottsága hiteltelennek tűnik az eddigi szerencsétlenkedéséhez képest. A címétől megfosztott herceg életuntságának, majd magáratalálásának bemutatása pedig, érzésem szerint, szintén egy kicsit sutára és elnagyoltra sikeredett.
A szökésben hozzájuk csatlakozó más szereplők, egy kivétellel a főhősnő mellett maradnak, azonban lényegi funkciójuk nem lesz, ráadásul a karakterek kidolgozatlanok, felületesek, mintha csak úgy lógnának a történetben. Azt hiszem, jobb lett volna, ha a szökés után szépen elmaradoznak a Hatal és Arh’hin alkotta párostól, mint ahogy az írnok esetében ez meg is történik.
A kötet többi része Hatal hercegi címének visszaszerzésének mikéntjét meséli el. A kőbányából megszökött csapattal visszatérnek a fővárosba és a megfelelő mennyiségű intrika, veszekedés, hazudozás és megvesztegetés, Arh’hinnak köszönhetően pedig, viszonylag kevés emberélet árán, természetesen ismét Hatal lesz a Merh’Ameth ház hercege. A történet ezen része kellőképpen fordulatos és izgalmas, viszont korántsem olyan remekül eltalált egyenletességgel, mint az első kötetben. Közben némiképp helyükre kerülnek az előzőleg megszokott szerepek, Hatal ismét a tőle megszokott gőggel és elszántsággal küzd címe visszaszerzéséért, és Arh’hinnak is újra előkerül az esetlenebbik oldala, bár korántsem olyan súlyossággal, mint a Herceg jósnőjében. Szerencsére a főhősnő száz oldalra jutó ájulásai 1-2-re csökkennek az előzőleg megszokott 3-4-ről. A történet végén pedig Arh’hin valódi, „istenektőlvaló” jóstehetségre tesz szert. Ennek mikéntjéből következik egyébként az a néhány haláleset, ami bekövetkezik a történet folyamán. Erről többet már igazán nem pletykálok, akit érdekel, olvassa el. Meglepő fordulat lesz. Természetesen nem maradhat ki a történetből a szélhámos irodalomtörténész és a kegyvesztett herceg egymásra találása sem. A könyv végére garantált a happy-end, dehát ezt maga az írónő is beígérte a fülszövegben. Arh’hin „Maradjak-e Szithanban, vagy menjek haza Fehéraranypartra?” problémájának megoldására pedig, igazán rámondhatjuk, a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt.
Az említett hibái ellenére, a Jósnő hercege jó könyv és méltó befejezése a Herceg jósnőjének. Akinek tetszett az első kötet, ebben sem fog csalódni.
Peteee, www.fantasya.hu
Vissza a könyvhöz Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: J. Goldenlane: A herceg jósnője (fantasya.hu kritika). Létrehozás: 2003. december 15. 10:14:08 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:08 | Nyomtatási forma |
|