Robert Jordan: A kardok koronája (részlet)Elaida messzire ellátott a Fehér Torony teteje alatt, a közel nyolcvan
hossz magasan nyíló boltíves ablakból, túl Tar Valon falain is. A széles
Erinin folyó észak-nyugatról, erdők tarkította síkságról érkezett, s kettényílt
a hatalmas szigetváros fehér falai előtt. Lenn hosszú árnyak
pettyezték a várost, de ebből a magasságból minden tisztán és élesen
látszott. Még Cairhien híres befejezetlen tornyai sem versenyezhettek
a Fehér Toronnyal. Tar Valon többi tornya sem ért a nyomába, bármit
beszéltek is ívelt hídjaikról az emberek.
Ilyen magasan könnyű szellő enyhítette a világra boruló természetellenes
hőséget. Az év ezen szakában, a Fények Ünnepe után, már méteres
hónak kellett volna fednie a vidéket, ám mégis a legforróbb nyarat
idéző meleg volt. Újabb jele annak, hogy közeleg az Utolsó Csata, a
Sötét Úr újabb kézjegye, ha bárkinek kétsége lett volna efelől. Elaida
persze nem hagyta, hogy a hőség megérintse, még akkor sem, mikor
lefelé indult a Torony fülledtebb alsó termeibe. Egyáltalán nem a szellő
miatt költözött fel ilyen magasra, ezekbe a szerény szobákba, vállalva
a számtalan lépcső okozta kényelmetlenséget.
A sima, vörösesbarna padló és az alig pár faliszőnyeg által díszített fehér
márványfal nyomába sem ért a lejjebb fekvő Amyrlin lakosztály pompájának.
Sok időt töltött ott is, hiszen az Amyrlin Trón hatalmához az
amyrlin pazar szobáit kötötték az emberek. De idefenn lakott, és munkája
zömét is itt végezte. A kilátás miatt. Bár nem a város, a folyó vagy az erdő
érdekelte. Hanem ami a Torony területén kezdődött éppen.
Az őrség régi gyakorlóterén frissen ásott gödrök és alapok húzódtak,
magas fadaruk, márvány és gránit lapok tornyosultak. Kőművesek
és munkások sürögtek-forogtak szorgos hangyaként, szekerek hordtak
még több követ a Torony elé végtelen sorokban. Az egyik oldalon
állt a kőművesek makettje. Akkora volt, hogy a munkások bekúszva
láthassanak benne minden részletet, megnézhessék minden kő helyét.
A legtöbben nem tudtak olvasni, és a mesterek tervrajzain sem
igazodtak volna el. A makett nagyobb volt, mint jó pár udvarház a környéken.
Ha a királyoknak és királynőknek palotáik vannak, az Amyrlin Trón
miért lakna a többi nővérénél alig jobb szobákban? Palotája fényesebb
lesz a Fehér Toronynál, tornya tíz hosszal magasabbra tör majd. A kőművesek
mestere elsápadt, mikor ezt meghallotta. A Tornyot ogierek
építették, nővérek segítették őket a Hatalommal. De elég volt Elaida
arcára néznie, hogy Lerman mester a földig hajolva, dadogva ígérje
meg, úgy lesz, ahogy kérte. Mintha ez kérdéses lett volna.
Dühösen húzta el a száját. Ogier kőműveseket akart, de az ogierek
nem mozdultak el a steddingekből. A legközelebbi steddingbe, a feketedomboki
Stedding Jentoine-re küldött üzenetét visszautasították.
Udvariasan, de visszautasították, és még az Amyrlin Trónt sem tisztelték
meg magyarázattal. Az ogierek legjobb esetben is visszahúzódóak
voltak. Leginkább teljesen kivonták magukat a világ viharaiból, nem
folytak bele az emberek ügyeibe.
Elaida nem törődött velük többet. Büszke volt arra, hogy el tudja választani
a lehetségest a lehetetlentől. Az ogiereket lehetetlen volt rábírni,
hogy segítsenek, innentől kezdve lényegtelenek voltak. Nem
volt közük a világhoz. Legfeljebb ahhoz a pár városhoz, amelyet egykor
régen ők építettek, és ahová már csak akkor látogattak el, ha régi
munkájukon kellett javítani valamit.
Az odalenn bogárként mászó emberek láttára összevonta szemöldökét.
Túl lassan haladt az építkezés. Az ogierek ugyan kiestek, de az
Egyetlen Hatalmat talán most is használni lehetne. Bár csak kevés nővér
volt képes a Föld erejével bánni, nem lehetett olyan nehéz megerősíteni
vagy egymáshoz bájolni a köveket. Igen. Már készen látta a
palotát: bástyái, aranyozott kupolái ragyogtak, és egyetlen tornya a
mennyekig ért... A kristálytiszta égre tekintett. Odáig ér majd a csúcsa.
Sóhajtott egy nagyot. Igen. Még ma kiadja a parancsot.
A magas óra a háta mögött hármat ütött. A városban is megszólaltak
a gongok és a harangok, ám hangjuk alig szivárgott fel a torony magasába.
Elaida mosolyogva lépett el az ablaktól. Lesimította vörös sávokkal hímes tejfehér selyemruháját, és megigazította a vállán az Amyrlin
Trón széles, csíkos stóláját.
A díszes órán arany, ezüst, tűzzománc figurák mozogtak a csilingelés
ütemére. Az egyik oldalán szarvas, csúf pofájú trallokok menekültek
egy csuklyás aes sedai elől, a másikon egy hamis Sárkány próbálta
elhárítani egy nővér ezüstös villámait. A feje fölé tornyosuló óralap fölött
pedig egy király és királynője térdeltek egy zománc-stólás Amyrlin
Trón előtt. Tar Valon Lángja, egyetlen hatalmas holdkőből kifaragva,
egy arany ív tetején ragyogott a feje fölött.
Nem nevetett gyakran, most mégsem tudott elfojtani egy elégedett
kis mosolyt. Az órát a Szürkék közül felemelt Cemaile Sorenthaine készíttette,
arról ábrándozva, hogy egy nap majd visszatérnek a Trallok
Háborúk előtti idők, mikor senki nem uralkodhatott a Torony jóváhagyása
nélkül. Cemaile terveiből semmi sem vált valóra, és vagy háromszáz
éven át az óra egy eldugott raktárban porosodott. Senki sem merte
felvállalni az üzenetét, csak Elaida. Az Idő Kereke fordult. Újra
lehetséges az, ami régen volt. Mert minden kezdődik elölről.
Az óra mögött ajtó lapult, ami a fogadószobát kötötte össze hálófülkéjével
és öltözőszobájával. A faliszőnyegek Tear, Kandos és Arad Doman
mestereinek legszebb munkái voltak. Ezüst és arany szálak tették
még csillogóbbá mintájukat, ahogy egymással szemben, szép rendben
lógtak a falakon. Elaida mindig is rendszerető volt. A padlót takaró
zöld, vörös és arany szőnyeg Tarabonból érkezett; a selyemszőnyegek
kivételesen drágák voltak. A szoba sarkaiban, márvány talapzaton egyegy
porcelán váza állt, a Tengeri Nép remeke, és mindegyik vázában
két tucat vörös rózsa. Ebben a hőségben ugyan csak a Hatalom tarthatta
életben a kényes virágokat, de Elaida úgy érezte, méltóbb ügyet
nem is szolgálhatna. Aranyozott faragások fonták be az egyetlen széket
a szobában - senki sem ülhetett a jelenlétében - és a Cairhien szigorát
árasztó íróasztalt. Szerény szoba, a mennyezet is csak két hossz magas...
De megteszi, amíg nincs kész a palota. A kilátással épp megteszi.
A karosszék magas támláján Tar Valon lángja ragyogott holdkőből
kirakva, ami remekül illett sötét hajához. Az asztal gondos fényezését
csak három altarai lakkdobozka törte meg. Elaida felemelte a fehér felhők
és arany sólymok díszítette doboz tetejét, és leemelt egy vékony
papírcsíkot a benne rejlő jelentések és levelek halmáról.
Legalább századszorra olvasta el a Cairhienből galambbal érkezett
üzenetet. A Toronyban kevesen tudtak az üzenet érkeztéről, a tartalmát pedig senki sem ismerte rajta kívül. De ha olvasták volna, sem értik,
mit jelent. Kis híján felkacagott örömében.
A gyűrű már a bika orrában van. Kellemes utunk lesz a piacra.
Nem volt rajta aláírás, de így is tudta, ki írta. Csak Galina Casban
küldhette ezt a csodás üzenetet. Galina volt az egyetlen, akiben Elaida
majdnem annyira megbízott, mint saját magában. Teljesen persze senkiben
sem bízott, de a Piros ajah fejében a leginkább. Őt is a pirosak
közül emelték ki, és a mai napig sok szempontból a pirosak közé sorolta
magát.
A gyűrű már a bika orrában van.
Rand al'Thor - az Újjászületett Sárkány, aki úgy tűnt, meghódítja az
egész világot, és aki már így is túl sokat bekebelezett belőle - ártalmatlan,
ráadásul Galina hatalmában van. És egyetlen követője sem sejti. Ha
akár a legkisebb esély lenne erre, Galina máshogy fogalmaz. Régebbi
üzenetekből úgy tűnt, Rand al'Thor újra felfedezte, hogyan kell Utazni,
pedig ezt a képességet az aes sedai-ok elveszítették a Világtöréskor. De
még ez sem menthette meg. Sőt, ez csak segítette Galinát. Úgy tűnik,
minden előzetes figyelmeztetés nélkül járt-kelt, ki gondolhatta volna,
hogy ezúttal nem saját akaratából távozik? Nevetés csiklandozta.
Egy héten belül, de a legrosszabb esetben két hét múlva, al'Thor itt
lesz a Toronyban. Ők vigyázzák és irányítják majd, míg csak a Tarmon
Gai'don, al'Thor világpusztítása be nem fejeződik. Bolondság lenne
akár csak egyetlen, fókuszálni képes férfit is futni hagyni. Azt pedig
kész őrültség lenne elengedni, aki a jóslatok szerint a Sötét Úr ellenfele
lesz az Utolsó Csatában - a Fény adjon addig még hosszú éveket,
bármit mutat is a hőség. Hosszú évek kellenek ahhoz, hogy a világ felkészüljön,
először pedig al'Thor művét kell megsemmisíteni.
Persze okozhatott volna nagyobb kárt is, ha teljesen szabadjára engedik.
Arról nem is beszélve, hogy még a végén idő előtt megöletné magát,
ha nem vigyáznak. De most az ifjú bajkeverő jó kezekben van, úgy
óvják majd, mint pólyás babát az édesanyja, egészen addig, míg el nem
jön a Shayol Ghul ideje. Ha pedig azt túlélné...
Elaida elhúzta a száját. A Sárkány Jóslata szerint nem éli túl, és mindenkinek
ez volna a legjobb.
- Anya?
Elaida összerezzent Alviarin hangjára. Kopogtatás nélkül mert bejönni!
- Híreket kaptam az ajahoktól, Anya.
A karcsú asszony higgadtan viselte a Krónikaőrök stóláját. A stóla fehér
volt, akár Alviarin ruhája, mutatta, kik közül emelték erre a rangra.
Hiába szólította Anyának Elaidát, hangsúlya inkább az egyenrangú köszöntésé,
semmint a mély tiszteleté volt.
Alviarin megjelenése egy csapásra elrontotta Elaida kedvét. Hogy a
Krónikaőr Fehér volt, nem pedig Piros, mindig arra emlékeztette, milyen
gyenge volt megválasztásakor. Sokat erősödött azóta, de még nem
eleget. Még nem. Már belefáradt a sajnálkozásba, hogy Andoron kívül
csak kevés ügynöke van, és hogy elődje és Alviarin elődje megszökött -
megszöktették őket, maguktól nem szabadulhattak volna! - még mielőtt
kicsikarhatták volna belőlük az amyrlin hálózatának titkait.
Kellett neki a hálózat, joga lett volna hozzá. Az ajahok hagyományosan
a Krónikaőrnek küldték tovább mindazt, amit ügynökeik hírei közül
az amyrlin érdeklődésére érdemesnek tartottak, de Elaida meg volt
róla győződve, hogy Alviarin nem adja neki tovább az összes hírt. Mégsem
kérhetett közvetlen tájékoztatást. Épp elég baj, hogy gyenge, nem
kell azt az egész világnak tudnia. Mármint az egész Toronynak, hisz a világból
úgyis csak az számít.
Elaida ugyanolyan higgadt volt, mint Alviarin, épp csak odabiccentett
neki. Úgy tett, mint aki leveleiben merült el, egyesével átnézegette
mindet, majd visszatette a kis lakkdobozba. Egyetlen szóra sem emlékezett
belőlük. Megalázó volt megváratnia Alviarint, mert kicsinyes
volt, és zavarta, hogy csak kicsinyes dolgokkal üthet oda annak az
asszonynak, akinek engedelmesen kéne őt szolgálnia.
Az amyrlin bármit törvénybe adhatott, a szava szent volt és megfellebbezhetetlen.
Valójában a Torony Csarnokának támogatása nélkül a
törvények annyit értek csak, mint a papír, amelyre ráfirkálták őket, vagy
még annyit sem. Hiába, hogy nyíltan egyetlen nővér sem szegülne
szembe az amyrlin akaratával, a törvények többségéhez kell még vagy
száz dolog, hogy megvalósulhasson. A legjobb esetben is lassú volt a
dolog, néha olyan lassú, hogy soha nem valósult meg. És manapság ritkán
fordult elő a legjobb eset.
Alviarin nyugodt volt, mint egy fagyos téli este. Elaida lecsukta a lakkdobozkát,
csak a legutolsó üzenetet tartotta magánál, azt, amelyik biztosította
a végső győzelemről. Öntudatlanul játszott vele, mintha valami
talizmán volna.
- Teslyn és Joline kegyeskedtek végre többet üzenni, mint hogy
rendben megérkeztek?
Alviarinnak éreznie kellett, hogy senki sincs biztonságban Elaida
előtt. Elaidát nem érdekelte, mi történik Ebou Darban. Felőle Altara fővárosa
akár a tengerbe is veszhetne, ő nem venné észre, csak pár kereskedő.
Még az országnak sem hiányozna. De Teslyn tizenöt évig ült a
Csarnokban, mielőtt Elaida felszólította, hogy vonuljon vissza. Ha megtehette
egy Ülnökkel - egy Piros Ülnökkel, aki hatalomra segítette -,
hogy minden látható ok nélkül elküldi egy isten háta mögötti országocskába
követnek, akkor bármi megtörténhet. Joline már más ügy
volt. Alig pár hétig képviselte a Zöldet a Csarnokban, és mindenki tudta,
hogy társai csak azért választották, hogy megmutassák az új amyrlinnek,
nem félnek tőle, és felemelik azt a nővért, akit olyan szigorúan
megbüntetett. Ezt az arcátlanságot nem lehetett eltűrni, és Elaida nem
is tűrte, amit mindenki eszébe vésett.
Alviarinnak éreznie kellett volna, hogy ő is védtelen, de csak hűvösen
elmosolyodott. Amíg a Csarnok az volt, ami, hozzá senki nem nyúlhatott.
Végigfutotta a kezében tartott papírokat, és kihúzott egyet.
- Teslyn és Joline nem jelentkezett még, Anyám, bár a hírek, amelyeket
a messzi trónokról kaptál... - Mosolya szélesebb volt a megengedhetőnél.
- Mind szeretnék kipróbálni magukat, és hogy valóban olyan
erős vagy-e, mint... az elődöd volt.
Még neki is volt elég esze, hogy ne ejtse ki a Sanche némber nevét
Elaida előtt. De sajnos igaza volt. Mintha minden király és királynő, de
még az alacsonyabb rangú nemesek is, az ő türelmét akarnák próbára
tenni. Itt az ideje megmutatni, mi vár az engedetlenekre.
Alviarin belepillantott a papírjaiba, és folytatta.
- Ebou Darból mégis jöttek hírek. A Szürke küldte. - Vajon azért
hangsúlyozta ki, hogy mélyebbre fúródjon Elaidába a tüske? - Úgy tűnik,
Elayne Trakand és Nynaeve al'Meara ott vannak. Teljes jogú nővéreknek
adják ki magukat, és a lázadók... követeként... járultak Tylin királynő
elé. Még ketten vannak velük, akik alighanem ugyanezt teszik.
Még mindig nem teljes a lista, hogy ki állt a lázadók oldalára. Lehet,
hogy a másik két nő csak a kísérőjük. A Szürkék nem tudták biztosan.
- A Fényre, mit keresnének Ebou Darban? - Elaida rálegyintett a hírre.
Teslyn biztos írt volna, ha ott vannak. - A Szürkék alighanem csak
pletykákat hallottak. Tarna szerint Salidarban vannak a lázadókkal.
Tarna Feir Siuan Sanche-t is ott látta. És Logain Ablart, aki továbbra is
terjeszti azokat a gyalázatos pletykákat, amelyeket egy Piros nővér már
csak azért sem tagad, mert ilyen szennyet meg sem hall. A Sanche némbernek
ebben a disznóságban is benne volt a keze, vagy holnap nyugaton
kel a nap. Miért nem vonszolta ki magát a világból és döglött meg
feltűnés nélkül, mint a többi elcsendesített nő?
Legszívesebben felsóhajtott volna. Logaint csendben felakasztják, ha
a lázadókkal leszámoltak; a legtöbben már úgyis rég halottnak hiszik.
Az az undok pletyka, hogy a Piros ajah kiáltotta ki hamis Sárkánnyá,
majd meghal vele. Ha a lázadókkal leszámoltak, a Sanche némberből is
kiszedi majd az amyrlin ügynökeinek névsorát. És az árulókét is, akik
megszöktették. Hiú remény, hogy Alviarin is köztük lesz...
- Nem hiszem, hogy a kis al'Meara egész Ebou Darig futna, hogy ott
aes sedai-t játsszon, Elayne-ről pedig még annyira sem feltételezem.
- Azt kívántad, kutassuk fel Elayne-t, Anya. Azt mondtad, legalább
olyan fontos, mint hogy megzabolázzuk Rand al'Thort. Mikor száz másik
lázadóval voltak Salidarban, nem tehettünk semmit, de a Tarasin palotában
könnyen hozzáférhetünk.
- Nincs időm híresztelésekre és pletykákra. - Elaida szinte köpte a
szavakat. Mit tudhat Alviarin, hogy Rand al'Thor megzabolázását emlegeti?
- Talán először olvasd el Tarna levelét, aztán gondold végig, hogy
a lázadók vajon megengednék-e két beavatottnak, hogy a nővérek vállkendőjét
viseljék?
Alviarin türelmesen megvárta, hogy befejezze, aztán kikeresett két lapot
a kezében tartott levelek közül.
- A Szürke ügynök rajzokat is küldött - mondta higgadtan, és Elaida
felé nyújtotta a papírokat - Nem rajzol túl jól, de Elayne és Nynaeve így
is felismerhető.
Várt egy darabig, de Elaida nem vette el a rajzokat, így visszacsúsztatta
a többi közé.
Elaida érezte, hogy elvörösödik zavart haragjában. Alviarin tudatosan
csinálta ezt, hagyta, hogy kiálljon a véleménye mellett, és csak azután
mutatta meg a rajzokat. Nem törődött vele - bármit tenne, az ennél is
kínosabb lenne -, de a hangja egyre fagyosabb volt.
- Fogjátok el őket, és hozzátok elém!
Alviarin arcán nem látszott kíváncsiság. Elaida ismét elgondolkozott
azon, hogy vajon a Krónikaőr mit tud, amit nem kellene. A kis al'Meara
még akár Rand al'Thor ellen is jól jöhet, hiszen egy faluból származnak.
Ezt mindenki tudta, mint ahogy azt is, hogy Elayne Andor trónjának
leányörököse, és hogy az anyja halott. Rebesgették ugyan, hogy
Morgase a fehérköpenyekkel van, de ez őrültség, Morgase sosem fordulna a Fény Gyermekeihez segítségért. Halott volt, bár még a testét
nem találták meg. És Elayne a királynő. Már ha visszaszerzik a lázadóktól,
mielőtt még az andori Házak Dyelint emelik helyette az Oroszlános
Trónra. Kevesen tudták, miért fontosabb Elayne, mint a királyi házhoz
közel álló többi andori nemes. Már persze attól eltekintve, hogy egy
nap aes sedai nővér lesz.
Bár kevesen tudták róla, Elaidában megvolt a Jövendőmondás képessége.
Rég meglátta már, hogy Andor királyi háza kulcsfontosságú
lesz az Utolsó Csatában. Huszonöt éve, vagy még régebben, mikor már
tisztán látszott, hogy Morgase Trakand lesz a következő királynő, Elaida
rögvest csatlakozott a fiatal lányhoz. Hogy Elayne szerepe mi lesz, vagy
hogyan segíti majd a Fény oldalán harcolókat, még Elaida sem értette,
de a Jövendőmondás sosem hazudott. Néha szinte gyűlölte ezt a Képességét,
ahogy gyűlölt minden mást is, amit nem tudott irányítani.
- Mind a négyen kellenek, Alviarin. - A másik két nő ugyan egyértelműen
nem volt fontos, de azért jobb, ha nem kockáztat. - Azonnal
küldj parancsot Teslynnek! Mondd meg neki és Joline-nek is, hogy ha
mostantól nem küldenek rendszeres jelentéseket, hamar azt kívánják,
bárcsak meg se születtek volna! Írd meg nekik azt is, amit attól a Macura
némbertől tudunk!
Az utolsó névtől egész eltorzult az arca. Alviarin is viszolyogva húzta
össze magát. Nem csoda, hisz Ronde Macura kesernyés kis főzete bármelyik
nővért megijesztette volna. A vágottgyökér nem volt halálos -
még ha valaki annyit ivott is belőle, hogy elaludjon tőle, előbb-utóbb
akkor is felébredt -, de egy olyan gyógytea, ami kiöli a fókuszálás képességét
bárkiből, túlságosan is veszélyes fegyver az aes sedai-ok ellen.
Milyen kár, hogy csak azután szereztek róla tudomást, hogy Galina már
elment. Ma a vágottgyökér főzete a férfiakon is olyan jól működik, mint
a nőkön, talán könnyebb dolga lett volna Rand al'Thorral.
Alviarin zavara csak egy pillanatig tartott. Egy szemvillanás, és már
össze is szedte magát újra; hideg volt és kemény, mint egy fehéren csillogó
jégfal.
- Ahogy kívánod, Anya. Biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul
teljesítik a kérésedet, hiszen ez a dolguk.
Elaidán úgy villant végig az ingerültség, mint bozóttűz a száraz pusztán.
Az ő kezében van a világ sorsa, de a figyelmét egyre csak a lába alatt
ingadozó kövek kötik le. Nem elég, hogy lázadókkal és engedetlen
uralkodókkal kell megküzdenie, a Torony Ülnökei is egyfolytában elégedetlenkednek.
Az ő elégedetlenségükből meg bárki hasznot húzhat,
de leginkább Alviarin. Csak hat Csarnokbéli asszonyt tudott biztosan a
maga oldalán, és sejtette, hogy a Krónikaőrre is legalább ennyien hallgatnak.
Semmit sem tudott keresztülverekedni, amiben Alviarin nem
támogatta. Ezt persze senki nem ismerte volna el nyíltan, hiszen hogyan
is lehetne, hogy a Krónikaőr túllépje a számára kiszabott szerepet,
de ha Alviarinnak nem tetszett valami... Arra szerencsére még nem vetemedtek,
hogy visszadobjanak bármit is, amit Elaida felvetett. De kínos
lassúsággal tették a dolgukat, és gyakran épp a legsürgősebb ügyeket
hagyták hónapokig heverni. Szánalmas, hogy ilyen kicsinyes dolgok
éltetik őket. De ő is tudta, hogy voltak amyrlinek, akiket bábként használt
a Csarnok, miután ráérzett a hatalom ízére.
Ökölbe szorult a keze, a vékony papírlap megroppant az ujjai között.
A gyűrű már a bika orrában van.
Alviarin egy márványszobor nyugalmával állt, de Elaidát már nem érdekelte.
A juhász úton van hozzá. A lázadókat eltapossa, a Csarnokot
betöri, Alviarin a térdén fog csúszni, és minden lázongó uralkodó megalázkodik
előtte, a saldaeai Tenobiától kezdve, aki egyre csak bujkál a
követei elől, egész Mattin Stepaneosig, aki egyszerre mindenkit kiszolgálna,
a fehérköpenyeket éppúgy, mint őt vagy al'Thort. Elayne trónra
lép Caemlynben, a bátyja ezúttal nem lesz láb alatt, és a lány tudni fogja,
ki emelte ilyen magasra. Nem kell hosszú időt eltöltenie a Toronyban,
hogy Elaida úgy formálja, mint a nedves agyagot.
- Azt akarom, hogy pusztítsák el azokat a férfiakat, Alviarin.
Nem volt rá szükség, hogy ennél pontosan megmondja, kikre gondol.
A Torony fele így sem tudott másról beszélni, mint a Fekete Toronyban
gyülekező férfiakról - a Torony másik fele pedig annyira félt,
hogy csak suttogva merte említeni őket.
- A hírek nem túl megnyugtatóak, Anya.
Alviarin újra a papírjaiba mélyedt, de Elaida biztos volt benne, hogy
ezúttal csak az időt húzza. Nem vett elő újabb leveleket; de ha valóban
nem érdekelték a hírek, mint ahogyan mutatta is, ez a szentségtelen
trágyadomb Caemlyn mellett akkor is kellett, hogy zavarja.
- Újabb pletykák? Komolyan elhiszed, hogy ezrek tódulnának Caemlynbe
ennek a szégyenletes amnesztiának a hírére?
Al'Thor cselekedetei közül nem ez volt a legjelentéktelenebb, de így
sem kellett aggódnia miatta. Csak egy újabb halom szemét, amelyet
gondosan fel kell takarítani, mielőtt Elayne trónra lép.
- Természetesen nem, Anya, de...
- Toveine vezeti a csapatot, mivel ez a feladat mindenképp a Pirosok
hatáskörébe tartozik.
Toveine Gazal tizenöt éve volt távol a Toronytól, mikor Elaida visszahívta.
A másik két Piros Ülnök, akik ugyanakkor mondtak le és vonultak
"önkéntes" száműzetésbe, mint ő, mára csupán ijedt tekintetű
öregasszonyok voltak, de Lirene-nel és Tsutamával ellentétben Toveine
csak tovább erősödött a számkivetettség magányos évei alatt.
- Ötven nővér megy vele.
Elaida biztos volt benne, hogy a Fekete Toronyban legfeljebb két-három
olyan férfi lehet, aki valóban tud fókuszálni. Ötven nővér könnyen
elbánik velük. Persze nem csak ez a pár fickó jelent rájuk veszélyt. Vannak
követőik, katonáik is, akiket teljesen megbolondítottak ezek a hiábavaló,
őrült vágyak.
- És vigyenek száz, nem, inkább kétszáz katonát.
- Biztos benne, hogy ez bölcs döntés? Túlzás ugyan, hogy ezrek lennének
ott, de egy caemlyni Zöld ügynök jelentése szerint legalább
négyszázan vannak a Fekete Toronyban. Okos fickó az ügynök, és azt
hiszem, az élelmiszert szállító szekerekből számolta ki, hányan lehetnek.
És ha minden igaz, Mazrim Taim is ott van velük.
Elaida csak nehezen tudta megőrizni az önuralmát, de azért sikerült
neki. Megtiltotta, hogy bárki is kiejtse Taim nevét, és most fuldoklott a
dühtől, hogy Alviarint mégsem meri - nem meri! - megbüntetni ezért.
Alviarin mélyen a szemébe nézett; Elaida figyelmét nem kerülte el,
hogy a kötelező megszólítás, az Anya, hiányzott Alviarin szavai közül.
És micsoda arcátlanság, hogy megkérdőjelezi a döntései helyességét! Ő
az Amyrlin Trón! Nem első az egyenlők között, hanem az Amyrlin Trón
maga!
Kinyitotta az asztalán lévő lakkdobozkák legnagyobbikát, amiben
elefántcsont miniatúrák lapultak szürke bársonyon. Legtöbbször már
az is megnyugtatta, ha gyűjteményét nézegethette, és emellett - akárcsak
a kötésnek, amit nagyon szeretett - megvolt az az előnye is, hogy
mindenki rögtön tudta, hol a helye, ha azt látta, még a kis szobrocskák
is jobban érdeklik, mint amit ő éppen összezagyvál. Először egy karcsú,
íves macskafigurán siklottak végig ujjai, aztán egy díszesen öltözött nő
szobrocskáját simogatta meg. A szobor vállán torz kis manó ücsörgött,
olyan volt, mint egy sűrű bundás férfi. Elaida végül egy elefántcsont halat
vett a kezébe. Olyan szépen volt megfaragva az utolsó pikkelyig,
hogy szinte valódinak tűnt.
- Négyszáz csavargó, Alviarin. - Máris nyugodtabb volt, látta, hogy Alviarin
összepréseli ajkait. Épp csak árnyalatnyit, de Elaida minden apró
résnek örült, amit a másik asszony védelmén üthetett. - Már ha tényleg
vannak annyian. És bolondság volna azt hinni, hogy kettőnél több tud
fókuszálni közülük. Legfeljebb annyi! Az elmúlt tíz évben csak hatot találtunk,
aki tudott volna. Az elmúlt húszban összesen huszonnégyet. És
tudod, hogy milyen alaposan kerestük. Ami pedig Taimot illeti...
A név valósággal égette. Taim volt az egyetlen hamis Sárkány, akit
nem tudtak megszelídíteni az aes sedai-ok. Nem örült, hogy ez épp az
ő uralkodása alatt történt, nem örült, hogy így kerül be a Krónikákba -
különösen, amíg nem tudja, hogy kéne ezt szépen megfogalmaznia.
Egyelőre nem írtak a Taim elfogása után történtekről.
Megsimogatta a halszobor apró pikkelyeit.
- Taim halott, Alviarin. Ha nem az volna, már hallottunk volna felőle.
És nem szolgálná al'Thort. Komolyan azt hiszed, hogy valaki, aki az Újjászületett
Sárkánynak mondta magát, most odaadóan szolgálná az Újjászületett
Sárkányt? És hogy Caemlynben nyugta lenne a vérére szomjazó
Davram Bashere-től?
Szinte már dörzsölgette a halat, ahogy eszébe jutott, hogy Saldaea seregeinek
fővezére Caemlynben van, és al'Thor parancsait teljesíti. Mit
akarhat Tenobia elérni ezzel? De megtartotta magának a kétségeit, az
arca olyan nyugodt volt, mint a kis faragványok bármelyikéé.
- Huszonnégyről veszélyes beszélni, éppolyan veszélyes, mint kétezerről.
- Alviarin hangja gyanúsan halk volt. - A Krónikákban csak tizenhatról
van szó. Nincs szükségünk arra, hogy azok az idők visszatérjenek.
És arra sincs szükség, hogy azok a nővérek, akik csak azt tudják,
amit mi mondunk nekik, ezúttal az igazsággal szembesüljenek. Még
azok is tartják a szájukat, akiket visszarendeltél a Toronyba.
Elaida tekintete megkeményedett. Amennyire ő tudta, Alviarin is
csak most ismerte meg az igazságot azokról az időkről, hogy Krónikaőrré
emelték - az ő emlékei viszont messzebbre nyúltak vissza, és sokkal
személyesebbek voltak. Nem mintha Alviarin tudhatna erről. Legalábbis
semmi biztosat.
- Lányom, bármi történik, én nem félek. Ki büntetne meg, és vajon
milyen alapon?
Ügyesen megkerülte a kérdést, de láthatóan nem győzte meg a másik
nőt.
- A Krónikákban esik szó olyan amyrlinekről, akikről nem tudni, miért
is szabtak ki magukra büntetést, és mindig is úgy gondoltam, ilyenkor arról van szó, hogy az amyrlin utólag így íratta meg, ha olyan helyzetbe
került, hogy nem lévén más választása...
Elaida az asztalra csapott.
- Elég, leányom! Én vagyok a Torony törvénye! Amit elrejtettünk,
rejtve marad, és az ok sem változott az elmúlt húsz évben. A Fehér Torony
érdeke, hogy így legyen.
Csak most érezte, hogy felsértette a kezét. Lassan felemelte a tenyerét
a kettétörött halszoborról. Milyen régi lehetett? Ötszáz éves? Vagy
ezer? Szinte remegett haragjában, egészen elcsuklott a hangja.
- Toveine ötven nővérrel és a Torony Gárdájának kétszáz emberével
még ma Caemlynbe indul, beveszik a Fekete Tornyot, megszelídítenek
minden fókuszálni képes férfit és felakasztják őket a követőikkel
együtt, már akit sikerül élve elfogniuk.
Alviarinnak arcizma sem rezdült a Torony törvényeinek ilyen nyilvánvaló
semmibevételétől. Elaida nyíltan beszélt, elmondta mit akar, és
még ha törvényszegő volt is, amit parancsolt, az ő szava a törvény.
- Ami azt illeti, a halottakat is akasszák csak fel. Hadd tanulja meg
minden férfi, aki az Igazi Forrást érintené, mi lesz a büntetése. Kerítsd
elő Toveine-t! Látni akarom a haditervét.
- Minden úgy lesz, ahogy parancsolod, Anya. - Alviarin válasza
éppoly nyugodt volt, mint arcvonásai. - Bár ha hallgatsz rám, nem küldesz
el ennyi nővért a Toronyból. Úgy tűnik, a lázadók nem érik be azzal,
amit ajánlottál nekik. Elhagyták Salidart, és felénk menetelnek éppen.
Altarából jelentették, hogy jönnek, de azóta már Murandyban
kell, hogy járjanak. És választottak maguknak amyrlint is.
Átfutotta a legfelső jelentést, mintha csak most keresné meg a nevet.
- Úgy tűnik, Egwene al'Vere az, Anya.
Elaidának fel kellett volna robbannia a dühtől, hogy Alviarin a legvégére
hagyta a legfontosabb hírt, de ő hátravetett fejjel, hangosan nevetett.
Ha nem figyel oda magára, rúgkapál nagy nevettében, mint egy
kisgyerek. Az Alviarin arcára ráfagyó döbbenet csak még inkább nevetésre
ingerelte, míg már a könnye csurgott a vidámságtól. Megtörölte a
szemét.
- Tényleg nem látod, mi a helyzet - mondta, mikor már lecsillapodott
annyira, hogy két kuncogás között beszélni is tudott. - Még szerencse,
hogy a Krónikaőr vagy, és nem Ülnök. Még egy hónapja sem
lennél a Csarnok tagja, és a többiek már csak akkor szednének elő a
szekrényből, ha szükségük van a szavazatodra.
- Épp eleget látok, Anya. - Alviarin hangja nem izzott a dühtől, fagyos
volt inkább. Ha kicsit fagyosabb, dér csipkézi a falakat. - Háromszáz
lázadó aes sedai tart Tar Valon felé, velük egy hadsereg, amelyet
Gareth Bryne vezet, róla pedig mind tudjuk, hogy kiváló hadvezér. Ha
a pletykák túlzásait elvetjük is, a sereg legalább kétezer fős, és egy
olyan nagy nevű vezérhez, mint Bryne, minden faluban újabb és újabb
emberek csatlakoznak. Nem mondom, hogy ez elég ahhoz, hogy bevegyék
a várost, de annál komolyabb, semhogy nevetni kéne rajta. Chubain
főkapitánynak utasításba kéne adni, hogy toborozzon embereket
a Torony védelmére.
Elaida elkedvetlenedve nézett a törött halfigurára, aztán felállt és a
legközelebbi ablakhoz lépett. Hátat fordított Alviarinnak. Az épülő palota
láttán visszatért előbbi jókedve. Az épülő palota láttán, és hogy
még mindig a kezében tartotta Galina rövid üzenetét. Rámosolygott a
leendő torony alapjaira.
- Háromszáz lázadó, de olvasd csak át Tarna beszámolóját megint.
Legalább száz már most is bizonytalan.
Tarnában megbízott, a Piros ajah tagja elég gyakorlatias volt ahhoz,
hogy tudja, mit beszél. Azt írta, a lázadók minden árnyékban ellenséget
látnak. Elkeseredett bárányok, akik most új juhászt keresnek. Vadabbat,
de azért értelmeset. Tarna hamarosan visszatér, és akkor bővebben
beszámol arról, amit látott. Bár Elaidának nem volt szüksége rá, hogy
kivárja: a tervei már így is kezdték megbontani a lázadókat. De ez csak
az ő titka volt.
- Tarna mindig biztos volt abban, hogy ő olyasmire is rábírja az embereket,
amit azok egyértelműen nem tettek volna meg.
Még ha Alviarin hangjában volt is némi célzatosság, Elaida nem vette
fel. Annyi minden volt, amit nem vett föl Alviarintól. De eljön még a
nap, mikor mindenért megbünteti.
- Ami pedig a hadseregüket illeti, Tarna szerint két-háromezer embernél
nem lehet nagyobb. Ha többen lennének, megmutatták volna
neki, hogy megijesszenek minket.
Elaida szerint az ügynökök mindig túlzásokba estek, hogy fontosabbnak
tűnjenek a híreik. Csak a nővérekben bízott meg valamennyire. A
Piros nővérekben, leginkább. Néhányukban.
- Az sem érdekelne, ha húszezren lennének. Vagy ha ötvenezren,
vagy százezren is akár... Még mindig nem érted, miért? - Megfordult
végre, de Alviarin arca most is kifejezéstelen volt, tudatlanságát is jól fedő, tökéletes álarc. - A Torony összes törvényét ismerned kell. Mi a lázadók
büntetése?
- A vezetőknek - mondta Alviarin lassan - elcsendesítés.
Összevonta a szemöldökét, a szoknyája halkan surrant, ahogy zavartan
topogott. Jó. De ezt még a beavatottak is tudják. Nem értette, Elaida
miért kérdezi. Nagyon jó. Azért hozzátette:
- És a lázadók többségét is elcsendesítik.
- Talán.
A vezetők többsége megúszhatja a dolgot, ha együttműködik. A legkisebb
kiszabható büntetés a megvesszőzés volt, a Nagy Csarnokban,
az összes nővér előtt, és egy év nyilvános vezeklés. Azt senki sem
mondta, hogy ezt az egy évet egyszerre kell levezekelnie; egy hónapot
itt, egyet ott, és a lázadó még tíz év múlva is bűnhődik azért, amit elkövetett.
Soha nem felejti el, mit jelent szembeszállni vele. Néhányukat el
kell csendesíteni - Sheriamot, többek között, és jó néhányat az önjelölt
Ülnökök közül -, de nem csak annyit, hogy megfélemlítse a maradékot.
A Tornyot nem érdemes meggyengíteni. A Fehér Toronynak egységesnek
kell lennie, erősnek. Erősnek, az ő uralma alatt.
- Csak egyetlenegy olyan dolgot követtek el, amiért elcsendesítés járna.
Alviarin eltátotta a száját. Voltak régen is lázadások, de a legtöbben
elfeledték már mindet; a Krónikák nem említették egyiket sem. Az elcsendesített
és kivégzett nővérek névsorát csak az amyrlin, a Krónikaőr
és az Ülnökök láthatták, meg az a pár könyvtáros, aki a titkos iratokat
felügyelte. Elaida nem hagyta szóhoz jutni Alviarint.
- Azt a lázadót, aki Amyrlin Trónnak kiáltja ki magát, el kell csendesíteni.
Ha azt hinnék, sikerrel járhatnak, Sheriamot választották volna,
vagy Lelaine-t, Carlinyát, az idősebbek közül valakit - Tarna szerint Romanda
Cassin is visszatért elvonultságából, márpedig Romanda két
kézzel kapott volna az amyrlin stólája után, ha lát arra esélyt, hogy meg
is tarthatja, - de ehelyett egy beavatottat választottak.
Elaida értetlen jókedvvel csóválta a fejét. Ha álmából felébresztik, akkor
is hibátlanul fel tudja mondani az amyrlin választásának törvényét
- nem hiába fordította a saját hasznára olyan ügyesen -, ami meglepő
módon nem kötötte ki, hogy az amyrlin teljes jogú nővér legyen.
Annyira egyértelmű, hogy a törvény készítői le sem írták. Ezt a kis hézagot
használták ki a lázadók.
- Tudják, hogy semmi esélyük sincs, Alviarin. Idevonulnak nagy peckesen,
megpróbálnak többnek látszani, mint amik, hátha ez enyhítheti
a büntetésüket, és a végén feláldozzák a lányt, hogy visszafogadjam
őket.
Kár volt érte, nagy kár. Egwene al'Vere is jól jött volna al'Thor ellen.
És ha elérte volna ereje teljét az Egyetlen Hatalomban, hát erősebb lett
volna, mint az elmúlt ezer évben bárki. Kár érte.
- Gareth Bryne és egy több ezer fős hadsereg azért ennél jóval veszélyesebbnek
tűnik. De van még legalább öt hónapunk, amíg ideérnek.
Chubain főkapitánynak növelnie kéne a gárda létszámát...
- A hadseregük! - sziszegte Elaida. Alviarin kétségbeejtően ostoba
volt, és bármilyen higgadtnak látszott is, egy gyáva nyúl. Legközelebb
majd a Sanche némber rémlátomásaival jön, hogy a Kitaszítottak szabadok.
Persze nem tudhatja a titkot, de olyan mindegy... - Pár vasvillás
paraszt és hentes, az övén konyhakéssel, és néhány lóháton kucorgó
eltévedt szabó. Minden lépésnél a Ragyogó Falak járnak az eszükben, a
falak, amelyek még Sasszárny Artúrt is meghátrálásra kényszerítették!
Nem, nem is nyúl, inkább ijedős, sunyi menyét. Előbb-utóbb prémszegély
lesz belőle Elaida köpenyén. A Fény adja, hogy mielőbb így legyen!
- Minden lépésnél elveszítenek egy embert, ha nem tízet. Nem lepne
meg, ha a mi kis lázadóinkat csak az őrzőik mernék idáig elkísérni.
Túl sokan tudtak a Torony megosztottságáról. Ha a lázadást leverte,
persze majd úgy magyarázza, hogy mindez csak elterelő hadművelet
volt, talán épp az ifjú al'Thor elfogásához tervezte így. Évekig tart majd,
amíg kimagyarázza. És nemzedékekig, amíg a valós emlékek elfakulnak,
és csak a krónika marad. Minden lázadó keservesen megbűnhődik
ezért. Elaida keze ökölbe szorult, mintha csak a lázadók torkára feszülnének
az ujjai. Vagy Alviarin torkára.
- Megtöröm őket, leányom. Úgy hasadnak ketté, mint egy túlérett
dinnye.
Biztos volt magában, még ha Alviarin nem is tudhatta, mitől az, még
ha Alviarin nem is ismerhette a titkát. Édes mindegy, hány cserzővargát
és ácsot szed össze útközben Gareth Bryne. Hirtelen úrrá lett rajta a Jövendőmondás,
olyan biztos volt abban, amit most mondani készült,
mintha már meg is történt volna. Tudta, hogy így lesz, hogy igaza lesz.
- A Fehér Torony egységes lesz újra, csak a pártütőket veti ki magából,
de azokat keményen megbünteti. A Torony egységes lesz újra, és
erősebb, mint valaha. Rand al'Thor az Amyrlin Trón előtt fog felelni bűneiért.
A Fekete Torony vérben és tűzben bukik el, nővérek járnak
majd falai között. Ezt Jövendölöm.
A Jövendőmondás most is elgyengítette, mint mindig: remegve, levegő
után kapkodva állt. Nem kapaszkodott meg mégsem, és hamarosan
már ismét rendesen lélegzett: nem akarta, hogy bárki gyengének lássa.
De Alviarin... A szeme olyan kerekre nyílt, hogy majd kiesett, a szája
tátva maradt, mintha elfelejtette volna, mit akart mondani. A kezéből
kicsúszott egy papír, majdnem a földön volt már, mire elkapta. Ez az
ügyetlenség aztán magához térítette. Egy szempillantás alatt visszanyerte
az önuralmát, és ismét az aes sedai-ok nyugodt álarcát viselte, de láthatóan
megrázta a jelenet. Jó, nagyon is jó, gondolta Elaida. Hadd rágódjon
csak amyrlinje biztos győzelmén. Rágódjon rajta, és törjön bele
az összes foga.
Elaida mély levegőt vett, és leült az asztal mellé. A törött elefántcsont
halat arrébb tette, hogy ne kelljen látnia. Itt volt az ideje, hogy kihasználja
ezt a váratlan győzelmet.
- Dolgoznunk is kell ma még, leányom. Az első üzenet Caraline Damodred
úrnőnek megy...
Elaida tovább szövögette terveit. Néhol új megvilágításba helyezte Alviarin
információit, máshol olyasmit mutatott neki, amiről a Krónikaőr
eddig nem tudott. Bármennyire utálta is Alviarint, erre szükség volt: az
amyrlinnek együtt kellett dolgoznia a Krónikaőrrel. Volt valami gyönyörteljes
abban, mikor Alviarin egy-egy pillantása elárulta, hogy meglepődött;
és tudta, hogy a nő még sokat fog azon gondolkozni, vajon
mennyi mindent nem mondott el neki. És miközben diktált és utasított,
megosztotta és egyesítette az Aryth Óceán és a Világ Gerince között
elterülő földeket. Valahol a szíve legmélyén egyre csiklandozta az
ifjú al'Thor képe, amint az orrába vetett karikával húzzák felé, mint egy
engedelmes, jó medvét, akit most új táncra idomítanak.
A krónikák aligha szólhatnak az Utolsó Csatáról az Újjászületett Sárkány
említése nélkül, de Elaida tudta, nem Rand al'Thor neve fog a
többi felé emelkedni. Elaida do Ayvriny a'Roihané lesz az, Észak-Murandy
egy jelentéktelen nemesi házának legkisebb lányáé, akit az utókor
majd a történelem legnagyobb, legerősebb Amyrlin Trónjaként emleget.
A világ legerősebb asszonyaként. Az asszonyként, aki egymaga
mentette meg az emberiséget.
Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Dörnyei Kálmán: Yabbagabb, a kalandorok szégyene (részlet). Létrehozás: 2004. február 2. 10:19:54 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 | Nyomtatási forma |
|