| Enciklopédia: | Álmodban hatalmas csata dúl. Őrjöngő tömeg kavarog, hullámzik végtelen tengerként. Hangyaszőnyegük csak néhány helyen gyűrődik meg - az ár mintha sziklaszirten törne meg, magányos alakok vágnak rendet. Halálos pontosságú, kiszámított mozdulataikon nyoma sincs a körülöttük dúló őrületnek. Vált a kép - akit most látsz még e sziklák között is különleges. Egy villanás - egy halál. Mintha érezné honnan jön a következő csapás, mire célba érne, már csak a levegőt hasítja. Hirtelen egy nyílvessző csapódik mellébe. Érzed, harcának már vége. Féltérdre omlik. Aztán egy villanás...
A mellkasodba hasító fájdalom felriaszt álmodból, döbbenten nézel a körülötted álló alakokra, és a kardra, melyet az imént szúrtak át rajtad. Rettegést látsz rajtuk, a rád záporozó csapások már-már visszataszítanak a két világ közti mezsgyére. Szemeid mintha az álmot látnák továbbra is...
- Bal kezében a nyíl, vesszejéről fekete cseppek hullanak alá. - Sebed zárulni kezd, kivetve magából a pengét. - Jobb kezében a kard, pengéjén vörös patak, az óvatlan támadó vére, ki könnyű prédának vélte a térdeplőt. - Támadóid egy távolabb álló alak felé hátrálnak. Félelmük szinte tapintható. - A sápadt alak futva indul az íjász felé, kardja darázsként zsongja körül, csípése nyomán halál fakad. Már nem vigyáz annyira, mire odaér - két szívdobbanás - a megdöbbent íjász két újabb vesszőt repít belé. Ám ez, mint a kardvágások is, csak lelassítják, megállásra nem bírhatják. - Próbálnak feltartani, de csak újabb sebeket okoznak, hogy aztán bábuként dőljenek el. - Az íjász tágra meredt szemmel hanyatlik alá... - Elérsz a vezetőjükhöz, a köpenybe burkolózott alak szinte beleolvad az éjszaka sötétjébe, az éjbelátó szemeid is csak homályos foltként érzékelik. Rávetnéd magad, hogy a támadás miatt méltóképp büntesd meg... Nem mozdul, nem védekezik. Egy pillanatra egybeforr tekintetetek, mozdulatod megakad, karod bénultan hanyatlik alá. A Herceg az! - Örömmel látom, hogy véred nem hígult fel a hosszú várakozás alatt. - mondja. Mint azt magad is tapasztaltad, a sebeid maguktól gyógyulni kezdtek - a történtek hatására -, majd nyom nélkül el is tűntek. Felébredt benned a régi tudás, az újabb jel, hogy fajtánkhoz tartozol. Mindaddig, míg a két világ közt létezünk, e tudás fennmarad: mostantól bármilyen sérülés is éri a testedet, azonnal megindul a regeneráció (de a sérülés nem gyógyul be teljesen). Elmosolyodik - Sem éltünket, sem halálunkat nem kapjuk könnyen. Egy valaha élt költő szavaival fogalmazva létünk credoja ez: Minden csepp vér, melyet gyűlölettel telve fordítasz ellenem - áldozatként jut el a Sötét Hatalmakhoz. Így sosem győzhetsz le; én az Ő gyermekük vagyok. - Gondolom, megéheztél - vált témát. - Jer hát, ma mindenki az én vendégem... - kacag fel és széles gesztussal köréd teríti köpenyét..."
|
