Szerkesztőség: honlap@beholder.hu Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci) Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5) Ha hibát találsz a honlapon: Írj nekünk!
No csak hogy feldobjam a topicot. Hozzunk össze egy CoC partit a nyárra. Budapesten. Játékhelyszínt biztosítson valaki. Mesélek. Magyar kiadás alapján. 20-as évek Magyarország. Várom a jelentkezéseket.
j_kiraly@freemail.hu
Mostanában nem megy ez a topic. Milyen kár!
A CoC hangulatát tényleg csak egy jó mesélő tudja visszaadni. A lényeg valóban nem a csetepaté, hanem a tudás. Azonban ebbe meg előbb-utóbb úgyis beleőrülsz. És a jó játékos ezt ki is játsza a legváratlanabb pillanatokban. Nálunk az egyik karakter például azt képzelte magáról, hogy ő Isten földi kinyilatkoztatásának egyedüli értője, mellesleg senki olyannal nem volt hajlandó beszélni kb, egy hónapig, aki - szerinte - alacsonyabbrendű saját magánál....... (Vagy valami ilyesmi megalománia tört rá)
Legtöbbször Én vagyok a KM így én irányítom a mítoszt, ekkor nem én vagyok a Pondró halandó, de a többiek azok, és ezt érzik is, de nem egy bandita támadás ijeszti meg őket - Bár az egyetemi oktató had, (akik játszanak) egy fegyveres rablótámadásnál is a gatyájába csinál, de az igazi rémségek csak akkor jönnek, amikor csöppet helyben hagyva bemenekülnek az erdőben és rátalálnak egy elhagyott házra. Na ott már a banditák is félnének...(De biztos nem mennének le egyedül a pincébe,
főleg azután nem, amit a konyhában találtak).
Éppen erről szól a CoC! Ez nem a "hős vagyok" szerepjáték mint a MAGUS, ahol beállítsz mint az űbertáb kutyafasza és szanaszét vered a népet! Itt az a lényeg, hogy lásd meg a "rémet" aztán menekülj ahogyan tudsz! Majd 10-15 kaland után, ha élsz még megpróbálhatsz szembeszállni egy gyengébbel (Chtulhu mítosz). Ez a lényg! Egy pondró halandó vagy semmi más!
A CoC egy nagyon jó játék, a hangulatát igen jól lehet fokozni, ha a szoba biztonsága helyett valami ilyesztő helyre (építési terület, elhagyott ház) vonulunk. Ritkán játszunk ezzel a játékkal, talán speciális hangulata miatt. Az 1920-as éveket szoktuk megcélozni.
Nyáron, ha Bálványoson összejön a csapat akkor Cthulhu-t vagy Magust játszunk. Ha alkalmanként összeülünk akkor Vampire, ha pedig egyik legjobb haverom jön hozzánk egy hétvégére a Shadowrun kerül terítékre. AD&D-t csak a Magus előtt játszottunk, pedig nem jobb a mágus, de magyar. (Bár most már az angollal nincsenek olyan nehézségeink, mint régebben)
A hosszú bevezető lényege az, hogy rámutasson: igen speciális hangulata miatt a CoC-t én nem a mindennapok játékának tartom, mi évente egy hetet játszuk és ilyenkor a művészetről szól a játék. A ritka játékalkalmak miatt, nincs szükség tulzó csetepatéra, pont mint az életben, néha egy autós üldözés egy kocsmai dulakodás, de legtöbbször futás, futás, futás. Gyilkosság persze mindig van, de az nem a játékosokon múli, az ősi titkok örvénye okozza őket, a karakterek pedig belecsöppenek, látszólag véletlen, de mi tudjuk, hogy ők keresnek valamit, és talán a Cthulhu hívása az ami oda csalja őket...
))